Szerző: Nemere

Tovább
Kritika
|
95

Marion Pauw: Sötétben

A könyvben szokatlan intenzitással ütközik egymásnak a látszat és a valóság, a vágy és a realitás. Középpontjában napjaink átlagembere áll, akinek egy értelmes élet reményében mindent újra kell értelmeznie. Függetlenül attól, hogy valaki autista elítélt vagy szép reményű ügyvéd, ebben a világban csak akkor lehet a tévedés szükségszerűsége nélkül lépni a jövőbe, ha előtte számot vetett a múlttal, és minden olyan területen, ahol feszültséget tapasztalt, újraértelmezett mindent.

Tovább
Kritika
|
95

Margaret Atwood: Alias Grace

Látszólag a regény három szálat fon össze, hiszen Grace, Jordan doktor és a gyilkosság története bontakozik ki előttünk, amiket olyan finom közös szálak kötnek össze, mint a házaló Jeremiah, később mindenféle korszerű “tudományos” eszmék népszerűsítője. De igazából nem csak ennyiről van szó: egy hamisítatlan 19. századi foltvarrott takarót kapunk, aminek minden darabja különleges jelentőséggel bír.

Tovább
Kritika
|
100

Zsidó Ferenc: Huszonnégy

Akinek kétséges volna, hogy érdemes-e elolvasni a regényt, jobb ha már most megjegyzi, hogy ezt a regényt nem lehet csak úgy elolvasni, majd félretenni. Az igazi olvasói munka akkor következik, amikor becsuktuk a regényt, leoltottuk a lámpát, és boldog álomba akarunk merülni. Rögtön azon fogunk gondolkodni, vajon érdemes-e még álomba merülni, vagy jobb, ha éberek maradunk, és a halogatások, kifogások és kompenzálások helyett elkezdünk rögtön intenzíven élni.

Tovább
Kritika
|
90

Káli István: Megvárom, amíg fütyül a feketerigó

Káli István a novelláiban arról beszél, amiről manapság nehéz, már-már lehetetlen. A lélek legmélyén rejtőző szeretetről, arról az igaziról, amiről Pál apostol azt állítja, jóságos, türelmes és mindent eltűr. Arról a bárgyúnak tűnő elnézésről, élhetetlenségnek tűnő finomságról, palimadárságnak tűnő hitről, amivel a barátainkat, szeretteinket, vágyainkat és meggyőződéseinket kezeljük.

Tovább
Kritika
|
100

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Eleanor vicces, aranyos fiatal lány, de a látszat mögött meghúzódó története, mint végig sejteni lehet, annyira rettenetes, hogy inkább úgy döntött valamikor, elfelejti. A „megérkezés” és a „rendrakás” felzaklató, de örömteli folyamatát követhetjük nyomon, ami az érzések olyan intenzitását provokálja ki, mintha önmagunkról olvasnánk.

Tovább
Kritika
|
90

Rakovszky Zsuzsa: Célia

Miről szól Rakovszky Zsuzsa Célia c. regénye? Talán a “lét elviselhetetlen könnyűségéről”, a mai ember “kiharcolt” gyökértelenségéről, a kapaszkodók hiányáról, és e hiány végzetes következményeiről. Arról, hogy egymás nélkül hogyan sodródunk az életben, hogyan porladunk szét nyomtalanul, hogyan lebegünk át súlyos dolgok felett súlytalanul, felelősségek nélkül, következmények nélkül, mert lelkünk mérlegserpenyőjéből kihulltak már a súlyok, s így képtelenek vagyunk saját súlytalanságunkat megkülönböztetni a valóságtól.

Tovább
Kritika
|
100

Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Shakespeare halálának 400. évfordulóján a Hogart Press arra vállalkozott, hogy korunk legnevesebb, legsikeresebb íróinak újratolmácsolásában jelentesse meg a nagy drámaíró műveit. Margaret Atwood Boszorkánymagzata – ahogy az a Shakespeare-ismerők számára már a címből kitalálható – a Vihar újraértelmezése. Atwood csodálatos érzékenységgel helyezi át a hangsúlyokat úgy, hogy mai élet- és világszemléletünk maximálisan érvényesüljön, és mutatja fel a társadalom és az egyén legnagyobb problémáit anélkül, hogy pesszimizmusba fulladna.

Tovább
Kritika
|
90

Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Ian McEwan regényének narrátora egy még meg sem született magzat, aki úgy beszél a kinti világról, hogy még sosem látott, nem ízlelt és nem tapintotta a valóságot. Helyzete nyilván a ma divatos ezoterikus gondolkodás tételére utal, mely szerint a magzatok a megszületés előtt még közvetlen kapcsolatba állnak a Mindenséggel, és használják annak tudását.

Tovább
Kritika
|
100

Tamás Kincső: Módos asszony üres kézzel

A könyv olyan kegyetlen, mint egy jó fénykép. Hiányzik belőle a nosztalgia, a sírva vigadás feloldozása. Csak egy villanás, s a valóság végleg mozdulatlanná, letagadhatatlanná merevítve ide-oda helyezhető, mindenféle megvilágításba tehető, állítható fényerősséggel bárki által szemlélhető. És amit látunk, az nem vidám. Inkább valamiféle ijedt-lehangoló beismerés, hogy nem mehet ez így tovább.

Tovább
Kritika
|
100

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Békés és léleksimogató alkotás a Harminc év napsütés mindarról, ami az embert elszomorítja, őrületbe kergeti, kudarcra ítéli, hiszen végül kiderül, hogy éppen ezek a pillanatok lettek azok a létrafokok, amiken felkapaszkodva nézhetjük végül csendes, bölcs mosollyal a kibontakozó, sajátos mintázatot, amit kéretlenül kezdtek el az őseink, és amit mi magunk viszünk tovább a világba.