A ‘Életrajz’ rovat tartalma

Vida Gábor: Egy dadogás története

Családi- és történelmi regény, úgy mutatja be ezt a korszakot, hogy az író közben elmeséli a saját- és a családja történetét. Nem ez a tény teszi azonban különlegessé a művet, hisz mások is írtak már erről az időszakról, talán nem is különbözik a történetük sem olyan nagyon, ami viszont meglepő és a legfontosabb motívum ebben a történetben, hogy tabuk nélkül mesél. Nem kertel és köntörfalaz, nem szépít, nem körülír, hanem kimondja azt, amit megélt.


Lauren Graham: Gyorsan elhadarom

Lauren Graham író, színész és producer. Ismertté a Szívek szállodájában alakított szerepe tette, de játszott olyan filmekben is, mint a Tapló télapó, vagy a Férjhez mész, mert azt mondtam. Egy nap talán címmel regényt is írt, amiről mindenki azt hiszi, teljességgel önéletrajzi ihletésű, és úgy tűnik, szívesen megszüntetné ezt a tévhitet.


John le Carré: Galambok alagútja

Le Carré nem szeret sem magáról, sem a titkosszolgálatnál folytatott munkájáról beszélni. Így aztán a Galambok alagútjában többnyire alkotói munkájáról mesél, illetve arról, hogyan gyűjtött anyagot az egyes regényekhez, kikkel és milyen körülmények között találkozott, mint regényíró. Mondom, mint regényíró. Nem ez lesz az a könyv, amiből mindent megtudunk le Carréról.


Shirin Ebadi: Szabadnak születtem

A Szabadnak születtem egyaránt tekinthető olyan történetnek, amely egy rendkívüli asszony sorsát meséli el, és olyannak, amely egy számunkra furcsa ország mindennapjait, egy kegyetlen rendszer önkényes eszközeit, egy idegen kultúra tényeit, vagy egy család történetét mutatja be. De legfőképpen egy kordokumentum, amiből Teherán mindennapjait ismerjük meg a 70-es évektől napjainkig. Mindenkinek ajánlom.


Saroo Brierley: Oroszlán

Az Oroszlán Saroo Brierley valós története a kitartásról, az önfeláldozásról és a hitről. A főhős egy nagyon szegény indiai asszony fia; testvéreivel együtt koldulásból, apró tárgyak árulásából tartja el magát, hiszen anyjuk keresete többnyire arra megy el, hogy kifizessék a düledező, huzatos kunyhójuk bérleti díját. Ötévesen egy alkalommal addig könyörgött nagyobb testvérének, míg az magával vitte a szomszédos városba koldulni. Saroo azonban ott eltévedt, és csak 25 évvel később kerül ismét haza.


Elizabeth Berg: Álmok szárnyán

Elizabeth Berg kiválóan építi fel műve struktúráját. Fejezetenként párhuzamosan ugrál a Sand gyermekkorát megidéző, illetve az életének legmarkánsabb eseményeit bemutató idősíkok között. Sorra vezet végig a jelentősebb szerelmi kalandokon, majd egy-egy rövid momentumban, fejezetben az írónő életének minden jelentős részét megmutatja a szerző.


Wisinger István: A Nobel-díjas kém

Wisinger István A Nobel-díjas kém című könyve izgalmas dokumentumregény Szent-Györgyi Albert életéről. Az oknyomozó újságírás módszerével dolgozó szerző feltett szándéka nem elsősorban a történelmi hűség, hanem inkább a hitelesség, ezért épített be a tények és adatok mellé valóságalapon nyugvó fiktív párbeszédeket, leírásokat. Így válhatott a száraz dokumentum olvasmányos, cseppet sem unalmas regénnyé, árnyalva a nagy tudósról eddig ismert képet.


Jens Johler: A világ hangolása

A regény valóság és fikció keveréke. A fikció természetes bármilyen életrajzi regény esetében, hiszen a párbeszédekről és hasonlókról általában nincs pontos, egykorú feljegyzés, így ezt az írónak kell kitalálnia. Jens Johler azonban ennél sokkal többet tett: beleszőtt a könyvbe egy múlhatatlan szerelmi szálat, egy sohanemvolt operát és mindezek következményeit.


Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem

A Nem baj, majd megértem cselekményének a helyszíne a ’80-as évek Romániája. Központi témája egy család életének néhány éve a Ceauşescu-korszak legdurvább éveiben, főszerepben a balerinának készülő lánnyal, Bodor Johannával, aki 1965-ben született Kolozsváron, majd szüleivel és testvérével a román fővárosba, Bukarestbe költözött. 1984-ben végzett a helyi Balettintézetben, egy év múlva pedig névházasság útján Magyarországra költözött.


Sztanyiszlav Belkovszkij: Putyin. Az ember, aki nem létezett

Sztanyiszlav Belkovszkij napjaink egyik legismertebb és legnépszerűbb orosz politológusa. Putyin – Az ember, aki nem létezett című, 2013-ban megjelent könyvében megpróbálja lerántani a leplet Vlagyimir Putyinról, lecsupaszítani az orosz elnököt azoktól a mítoszoktól, amelyek magánéletét és politikusi pályafutását övezik. Kritikus hangvétele és merész kijelentései miatt Oroszországban a könyv nem jelenhetett meg a világ számos országában történő megjelenéssel egyidőben.


Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD