a ‘Harry Hole’ cimkére ezt találtam:

Jo Nesbø legjobb nyomozója: Harry Hole

Jo Nesbø Harry Hole figuráját részben egy fociedzőről mintázta. Egy a Crime Fiction Lovernek adott interjúban elmondta, hogy amikor először megalkotta Harry Hole alakját, egy norvég labdarúgóedző, a kissé szeszélyes Nils Arne Eggen, a trondheimi Rosenborg egykori szakvezetője volt a lelki szemei előtt, de hatással volt rá a Frank Miller képregényeiből ismert Batman is.


Harry Hole visszatér

Jo Nesbø felejthetetlen nyomozója, Harry Hole visszatér – ahogy azt egyébként sejteni lehetett. A szerző a saját hivatalos weboldalán jelentette be, hogy a tizenegyedik Harry Hole regény 2017 májusában érkezik. Itthon valószínűleg pár héttel később fog megjelenni a The Thirst.


Jo Nesbø, a norvég krimi királya

A könyvek iránti szeretetét a szüleitől örökölte, de fiatalon teljesen más karrierről álmodott. Tizenkilen éves koráig focizott, utána megjárta a hadsereget, közgazdasági egyetemre járt, tőzsdeügynökként dolgozott, Norvégia egyik ismert rockbandájában zenélt és énekelt, majd regényeket kezdett írni. A barátai csak ezen az utolsón nem lepődtek meg, állítólag azt kérdezték tőle, amikor megtudták, hogy könyvet írt, hogy miért tartott ennyi ideig.


Jo Nesbø: Police

Tizedik – a hírek szerint az utolsó – kötetéhez érkezett a norvég sikerszerző, Jo Nesbø népszerű sorozata, amelynek főszereplője az oslói rendőrség gyilkossági nyomozója, Harry Hole. A 2013-ban megjelent regény a Police címet kapta. A sztori középpontjában a rendőrséget tizedelő gyilkosságsorozat áll: egy titokzatos elkövető sorra gyilkolja a rendőröket, olyan megoldatlan ügyek helyszínein, amelyek felderítésében korábban maguk is részt vettek.


Jo Nesbø: Kísértet

A Kísértet a világszerte népszerű norvég szerző, Jo Nesbø nagysikerű Harry Hole-sorozatának a kilencedik kötete. A regény 2011-ben jelent meg Norvégiában, magyar fordításban az idén adta ki az Animus Kiadó a Skandináv krimik című sorozatában, akárcsak a korábbi Nesbø-köteteket. A Kísértetben az egykori gyilkossági nyomozó, Harry Hole hároméves ázsiai távollét után tér vissza Oslóba, hogy egy számára különösen érzékeny ügyben próbálja kideríteni az igazságot.


Jø Nesbø: Csótányok

A Csótányok a norvég Jo Nesbø második regénye. Norvégiában 1998-ban, magyar fordításban 2012 évvégén jelent meg. Akárcsak a sorozat első részében, a Denevéremberben, Harry Hole ezúttal is külföldi megbízatást kap: Bangkokban nyomoz a thaiföldi norvég nagykövet meggyilkolásának ügyében. Mivel az elhunyt nagykövet a kereszténydemokrata norvég miniszterelnök jó barátja, halálát pedig pikáns részletek tarkítják, az ügy maximális diszkrációt igényel Harry részéről.


Jø Nesbø: Denevérember

A Denevérember a norvég Jo Nesbø első, 1997-ben Riverton-díjjal, 1998-ban Üvegkulcs-díjjal kitüntetett regénye. Magyarul 2012-ben jelent meg az Animus Kiadó Skandináv krimik című sorozatában. A regény a Harry Hole-sorozat első darabja, amelyben a norvég gyilkossági nyomozó egy Ausztráliában meggyilkolt fiatal norvég nő ügyének felderítésében vesz részt. Nesbø már ebben a regényben felvillantja legfontosabb írói stílusjegyeit, amelyek világszerte sikerszerzővé tették. A szerző humorát mindenképp érdemes kiemelni, mert a szerző későbbi regényeiben ezzel nem igazán találkozunk.


Jo Nesbø: Csótányok (részlet)

Lapozz bele a Harry Hole-sorozat 2. részébe, Jo Nesbø Csótányok c. regényébe, amely végre magyarul is megjelent. Ebben a norvég rendőrség legellentmondásosabb figuráját Thaiföldre küldik, hogy végére járjon egy kínos gyilkossági ügynek. Az áldozat a norvég nagykövet, akit azelőtt szúrtak le, hogy a prostituált, akit a motelszobájába rendelt, megérkezett volna hozzá. Ráadásul kisfiúkat ábrázoló pornográf képeket találnak a holmija között.


Jo Nesbø: Leopárd

Újabb regény olvasható magyarul a norvég Jo Nesbø Harry Hole-sorozatából: a Leopárd a sorozat nyolcadik darabja. A 2009-ben megjelent regényben Harry ismét egy sorozatgyilkos nyomában van: brutális kegyetlenséggel gyilkolnak meg több személyt is, a gyilkos pedig gondosan ügyel arra, hogy ne hagyjon nyomot maga után. A nem éppen csúcsformában levő nyomozót az ösztönei segítik abban, hogy megtalálja az összefüggéseket és igazságot szolgáltasson.


Jo Nesbø: Hóember

A Hóemberben Harry Hole és társai Norvégia első – legalábbis a történet szerint –sorozatgyilkosa után nyomoznak. A családos nőkre vadászó rejtélyes elkövetőt a rendőrség és a sajtó találóan Hóembernek nevezte el, hiszen a tett színhelyén mindig egy hóembert hagy maga után. Jo Nesbø a hetedik Harry Hole-történetben sem okoz csalódást, a tőle megszokott alapossággal és stílusban szövi a cselekményszálakat, mindvégig fenntartva a feszültséget.


Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD