a ‘irodalmi Nobel-díj’ cimkére ezt találtam:

Kazuo Ishiguro kapja 2017-ben az irodalmi Nobel-díjat

Nagy érzelmi erejű regényeiért, amelyekben feltárta a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot – ez a Svéd Akadémia indoklása, amely kíséretében bejelentették, hogy 2017-ben a japán származású, brit Kazuo Ishiguro kapja az irodalmi Nobel-díjat. A most 62 éves szerző eddig nyolc regényt írt, eből hét olvasható magyarul is.


Portré: Orhan Pamuk

1952. június 7-én született a világszerte legismertebb és elismertebb török író, Orhan Pamuk. Műveit több mint 50 nyelvre fordították le, több mint 7 millió példányban kerültek eladásra. 2006-ban – miután korábban számos török és nemzetközi irodalmi díjban részesült – megkapta a legnagyobb irodalmi elismerést, a Nobel-díjat. Népszerűsége ellenére hazájában, a kurdokkal szembeni hivatalos politika bírálatáért, megítélése igencsak vitatott.


Bob Dylan kapja 2016-ban az irodalmi Nobelt

2016-ban Bob Dylan amerikai énekes, dalszerző, zenész és költő kapja a legrangosabb irodalmi díjat. ASvéd Királyi Akadémia indoklása szerint a világhírű énekes új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset. A bejelentést, hogy az amerikai zenésznek ítélték az elismerést, hatalmas taps fogadta a helyszínen – bár valószínűleg Murakaminak is ugyanennyire örült volna a közönség.


Teherként élné meg Murakami a Nobel-díjat

Murakami évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik esélyese – ám most azt nyilatkozta a német Der Spiegelnek, hogy számára teher lenne a legrangosabb irodalmi díj. “Őszintén örülök, ha az olvasók értékelik a könyveimet, de bármilyen jutalom csak teher számomra. Nem akarok szobrot kapni” – mondta a japán szerző.


Ki lesz az irodalmi Nobel-díjas 2016-ban?

Az irodalmi Nobel-díjra esélyesek névsora az idén sem változott sokat. A nagyvilág továbbra is leginkább a japán Murakami Harukit tartja a legesélyesebbnek, de az sem okoznak különösebb meglepetést, ha az amerikai Philip Roth, a szír Adonis vagy a szintén amerikai Joyce Carol Oates kapná a díjat. Íme, ők a legesélyesebbek idén az irodalmi Nobel-díjra.


Kertész Imre: Sorstalanság

A Sorstalanság Kertész Imre Nobel-díjas magyar író legismertebb regénye, amely bár 1975-ben jelent meg először, igazán híressé és olvasottá a rangos kitüntetés elnyerése után vált. Azóta számos méltatás, cikk és kritika jelent meg több nyelven a műről, kapott hideget-meleget egyaránt. Életrajzi ihletésű regény, melynek főhőse Köves Gyuri, egy 15 éves budapesti zsidó fiú, aki közel egy évet tölt az auschwitzi és buchenwaldi haláltáborokban.


Szvetlana Alekszijevics kapja az irodalmi Nobel-díjat

Szvetlana Alekszijevics fehérorosz ellenzéki írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. A 67 éves írónőt polifonikus írásaiért díjazták, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban. A Nobel-díjat az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én rendezett ceremónián veheti át. Az elismerés mellé 8 millió svéd korona is jár.


Elhunyt Günter Grass

2015. április 13-án, hétfőn 87 éves korában távozott az élők sorából a német irodalmi Nobel-díjas Günter Grass. Az irodalmi Nobel-díjat 1999-ben kapta meg, az utóbbi években verseivel és politikai állasfoglalásával több alkalommal is viták középpontjába került. A kortárs német irodalom egyik legnagyobb alakja egy lübecki klinikán halt meg.


A Ladbrokes szerint az irodalmi Nobel-díjas…

A brit Ladbrokes fogadóirodánál ismét lehet fogadni arra, hogy ki lesz idén az irodalmi Nobel-díjas. Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, a legesélyesebb most is a japán Haruki Murakami. A kenyai Ngũgĩ wa Thiong’o alig marad el Murakami mögött a maga 6-szoros szorzójával, a harmadik az algériai Ásszija Dzsebár 10-szeres szorzóval. Azoknak, akik Nádas Péter Nobel-díjára fogadnának, a tétjük 20-szorosát fizeti a cég.


Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme

2013 irodalmi Nobel-díjasának, Alice Munrónak az Egy jóravaló nő szerelme című novelláskötete nyolc történetet tartalmaz. Nyolc nő, nyolc élet, nyolc választás – a nőiség megannyi arca. Kissé borús, alulról nézett, szenvedésközeli, de emberi és ismerős. A novellákban nincs árnyalt jellemrajz, sokirányú cselekmény, de van részletes leírás, és néhol olyan tömörítés, ami már-már balladai hangulatot sugall.


Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD