a ‘Kondor Vilmos’ cimkére ezt találtam:

Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest

A Szélhámos Budapest a Bűnös Budapest-ciklus sorrendben hatodik regénye, amely azonban az előző részekhez képest korábban, az 1930-as évek legelején játszódik, kevéssel a fiatal Gordon Zsigmond Philadelphiából való hazatérését követően. Kondor Vilmos ebben a regényében sem hazudtolja meg önmagát, és négy évvel a legutóbbi Gordon-regény megjelenése óta a tőle megszokott sziporkázó stílusú, szórakoztató könyvvel örvendezteti meg rajongóit.


Kondor Vilmos regényéből Gárdos Éva rendez filmet

Hazai mozifilm készül Kondor Vilmos regényéből, a Budapest noirból, amelyet Gárdos Éva rendez. A főszerepben Kolovratnik Krisztián látható, ő alakítja Gordon Zsigmondot. Az 1930-as évek Budapestjén játszódó krimi további kulcsszerepeit Tenki Réka, Kulka János, Kováts Adél, Dobó Kata, Anger Zsolt és Szabó Simon játssza, az operatőr Ragályi Elemér, a látványtervező Pater Sparrow, a kosztümökért Flesch Andrea felel. A tervek szerint 2016 végére készül el a film.


Kondor Vilmos: A bűntől keletre

A Budapest Noir-ral külföldön is egy csapásra ismertté vált Kondor Vilmos első kortárs krimije A bűntől keletre. Főhőse Ferenczy Tibor rendőrnyomozó, aki inkább az ösztönére és megérzéseire, mint a tényekre és hallgatva folytatja a nyomozást a miniszterelnök kínos halálával kapcsolatban az ügy lezárása után is. Saját démonjaival és számtalan akadállyal küzdve találja meg végül a gyilkost, és éri el, hogy ország-világ megtudja az igazságot…


Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd

Kondor Vilmos visszatért: új műfajjal, új főhőssel, új sorozattal. A Szent-Korona trilógia első darabja A másik szárnysegéd kiváló nyitánya a sorozatnak. A regény a szórakoztatáson túlmenően egy kevésbé ismert világot tár fel előttünk, a második világháborús Magyarországot, annak hangulatát, amikor bizalmatlanság, burkolt vagy nyílt antiszemitizmus uralkodott. Kaland, nyilas-veszély, feszült háborús pillanatok – mind adalékai a regénynek.


Kondor ABC – (majdnem) minden, amit Kondor Vilmosról tudni akartál

A mint Agave Könyvek, B mint a 327-es BMW, H mint Hammett – ha példaképről beszélhetünk, akkor ő az. Tudtad, hogy Kondor Vilmos megrögzött zenehallgató, és úgy tudja könnyen elképzelni a szereplőit, ha elképzeli, hogy azok egy korabeli dalt hallgatnak? És azt tudtad, hogy hamarosan tíz nyelven lesz elérhető a Gordon-széria első kötete, a Budapest noir? Hogy Karácsony Benő Napos oldal című regénye az egyik kedvence? Kondor A-ról Z-ig.


Kondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes

Gordon Zsigmond újabb történetei nélkülözik az akciójeleneteket; ezúttal hősünk hétköznapi oldalát ismerjük meg. Kedvenc bűnügyi zsurnalisztánktól eddig megszokhattuk, hogy nagy horderejű, sokszemélyes, bonyolult, bel- és külpolitikai vonatkozásokat is tartalmazó ügyekbe ártja magát, és jó néhány pofon, fegyverropogás és megannyi izgalom után sikerül kideríteni az igazságot. Ezúttal az olvasó az újságírónak eddig kevésbé kidomborított jellemvonásait, pályafutásának eddig háttérbe szorult, ám annál érdekesebb mozzanatait ismerheti meg.


Kondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes (részlet)

Lapozz bele Kondor Vilmos új novelláskötetébe, és olvasd el a Nyavalya tudja című novelláját teljes egészében. A szerző ezzel a kötetével zárja le a Gordon Zsigmond-sorozatot. A kötetben négy, eddig már megjelent írás mellett helyet kapott egy új elbeszélés, valamint egy erre az alkalomra írt kisregény is.


Kondor Vilmos: Budapest novemberben

A végéhez ért a Gordon-sorozat; kijelenthető, hogy a Budapest novemberben a sorozat legjobb, legütősebb darabja. Gordon Zsigmond minden eddiginél több veszélynek van kitéve, minden eddiginél keményebb fellépést tanúsít, ami nem meglepő, hisz nevelt lánya, Emma élete forog veszélyben. 1956-ban járunk, Gordon Zsigmond és Krisztina Bécsben éli mindennapjait, ám egy nap a hullaházból telefonálnak, hogy azonosítsa hozzátartozója, Gellért Emma holttestét.


Az Agave Könyvek őszi kínálata

Néhány név az Agave Könyvek október-novemberi ajánlatából: Alma Katsu, Richelle Mead, John Scalzi, Steven Saylor. De természetesen lesznek még mások is: debütálnak új szerzők, mint például Pintér Bence és Pintér Máté, valamint S. J. Parris, és jönnek a várva várt sorozatok következő kötetei: Don Winslow-tól a Barbár állatok előzménye, A gandzsa urai, Richelle Mead Szukkubusz-szériájának második kötete, melynek címe A szukkubusz éjszakája, és egyéb érdekességek.


A Könyvhétre hangolunk: Agave

Az Agave Könyvek hat kötettel készül a Könyvhétre: jön az utolsó Gordon-könyv, a harmadik Dávid Veron-történet, a várva várt Amerikai istenek Neil Gaiman tollából, és a kétszeres Zsoldos Péter-díjas író, Brandon Hackett legújabb regénye is, Az ember könyve. Ígéretesen hangzik Lissa Price-tól A testbérlők is, amely a jövőbe röpíti az olvasókat, egy olyan világba, ahol végre valóra válik az emberiség régi álma, és lehetséges egy másik személy testébe bújni.


Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD