Címke: Nobel-díj

Tovább

Kavabata egy korai művére bukkantak

Japánban a Nobel-díjas Kavabata Jaszunari egy korai, eddig még nem ismert írására bukkant egy kutató, közölte hétfőn a japán sajtó. A tokiói Rikkjo Egyetem kutatója szerint az Ucukusii! c. regény lehet Kavabata első, részletekben publikált műve. Isikava Takumi feltételezése szerint az író szándékosan titkolta a regény létezését, azt azonban nem tudni, hogy miért. Kavabata életművének erre a darabjára egy fukuokai magazin szerkesztője talált rá évekkel ezelőtt.

Tovább
Portré

Portré: Heinrich Böll

1917. december 21-én Kölnben született a német Heinrich Böll, Nobel-díjas író, a nemzet lelkiismerete, a “kölni jó ember”. Volt könyvkereskedő segéd, munkaszolgálatos, katona. Írói pályája viszonylag későn lendült fel, de annál sikeresebb lett. Munkássága révén nagy tekintélyt szerzett a német- és a világirodalomban egyaránt. A jeles német írók között tartják számon. Írásaiban széles perspektívában ábrázolta saját korát, nem határolódott el a kritikus szemlélettől sem.

Magyar jelöltek az irodalmi Nobel-díjra

Kertész Imre Nobel-díjának örvendett az egész ország. De vajon létezett-e még magyar jelölt az irodalmi Nobelre? Igen, több is. Tormay Cécile-ről tudni vélik méltatói, hogy ha nem halt volna meg jelölésének évében, 1937-ben, megkapta volna a rangos kitüntetést. Így már két Nobel-díjas írónk is lehetne. 1950-ig a különböző magyar, sőt külföldi illetékesek Kemény Ferenc, Herczeg Ferenc és Szabó Dezső nevét is jelölték a Tormay Cécile-é mellett.

A legek legjei

Az irodalmi Nobel-díj több mint százéves történelmének legjeiről olvashattok most néhány adatot és érdekességet. Ilyen például a legelső, Sully Prudhomme, a legelső nő, Selma Lagerlöf, a legelső Európán kívüli, Rabindranath Tagore, a legelső magyar, Kertész Imre, a legifjabb, Rudyard Kipling és a legidősebb díjazott, Doris Lessing. Ki ne hallott volna Maugliról vagy éppen Nils Holgersonról? De vajon tudják szerzőikről, hogy a legek közt is legek voltak?

Nobel-díjas írók: John Galsworthy

Leghíresebb alkotása A Forsyte Saga regényciklus, melynek fő ihletője a polgári világkép és értékrend felbomlása. A világhírűvé vált, Nobel-díjjal is elismert írónak van jó néhány egyéb jelentékeny műve is – hisz drámái, költeményei sem elhanyagolhatóak – mégis, „A Forsyte Saga” az, ami leginkább ismertté teszi alkotóját a nagyvilág számára. Színpadi műveit az egész világon játsszák, G.B. Shaw mellett korának legdivatosabb drámaírói közé tartozott.

Nobel-díjas kérdések! – játék

110 éve alapították az irodalmi Nobel-díjat. Az évforduló alkalmával Nobel-díjas szerző regényét nyerheted meg. A Partvonal Kiadóval közösen szervezett játékon két nevet és két címet várunk az olvasóktól. A feladványok Nobel-díjas írókhoz és azoknak műveihez kapcsolódnak, egy kis keresgélés után könnyen rá lehet bukkanni a megoldásokra. Játsszatok, nyerjetek és olvassatok díjazott írókat, a napokban több velük kapcsolatos írást is közlünk!

Nobel-díjas írók: Thomas Mann

Ő a kritikai realizmus hagyományainak kiteljesítője, a polgári humanizmus egyik utolsó kiemelkedő képviselője. A polgári kilátások lezárulásának legnagyobb polgári megfogalmazója, s egyben a XX. századi széppróza egyik legnagyobb, már életében klasszikussá emelkedett alakja. Műveinek egyik központi témája a művész helye a modern világban. 1929-ben megkapta a már korábban is remélt irodalmi Nobel-díjat első regényéért, A buddenbrook ház-ért.

Portré: William Faulkner

Az íróról több mitológikus értékű, ugyanakkor helytálló nézet kering: ő a Terepismeret és Modernség Egyesítője, az Amerikai Vidék Költője, az USA Történetéből Levonható Magánerkölcsi Tanulságok Főhivatású Könyörtelenje, a Borúlátó Realista, a Négerkérdéssel Kapcsolatos Tetemrehívás Irodalmi Szakértője. Mindez igaz, hiszen a szimultaneitás William Faulkner regényeinek és elbeszéléseinek fő jellemvonása és egyik legfontosabb problémája.

Tovább
Kritika
|
100

William Golding: A Legyek Ura

A Nobel-díjas William Golding regénye átírja a Jules Verne regényekből ismert sziget motívum fogalmát. Sokkoló. Felállítja a szőrt a hátunkon. De zseniális, igazi remekmű, jól megkomponálva. Ezt a regény olvasva kijelenthetjük, valóban megérdemelte Golding azt a díjat. Vigyázzunk azért, megrázó, gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott. No, nem akarok elrettenteni, de tényleg, mert egy eseménydús, izgalmas könyvről van szó.

William Golding (1911-1993)

1911. szeptember 19-én született a Nobel-díjas William Golding, a vidéki Anglia tanárembere, A Legyek Ura szerzője. Már az egyetemi évei alatt az írás foglalkoztatta, ekkor kiadott egy verseskötetet, aztán tanári állást vállalt vidéken, majd részt vett a világháborúban, s az íráshoz csak ezt követően tért vissza. Leghíresebb művét, A Legyek Urát 43 évesen írta, ez végül meghozta számára a világsikert. 1983-ban a Svéd Akadémia irodalmi Nobel-díjjal tüntette ki.