Szeptemberben: Tony Blair – The Journey


A szerződést a volt miniszterelnök már 2007-ben megkötötte a Random House Kiadóházzal az életrajzi regényére, Tony Blair könyve viszont csak 2010 szeptemberében jelenik majd meg, alig 4 hónappal az új választások után. Az egykori brit miniszterelnök nem válaszolt azoknak a riportereknek, akik a honorárium felől kérdezték, de három évvel korábban, azt suttogták, hogy hozzávetőlegesen 5 millió fontot kapott az életrajzért.

Tony Blair személyesen promoválja a könyvét szeptembertől. Azt mondta, hogy nagyon élvezte az írást, és reméli, hogy legalább ugyanekkora örömet szerez az olvasóknak is. Megpróbálta az emberi és a politikai oldalát is bemutatni annak a korszaknak, amíg miniszterelnöke volt a szigetországnak.

A könyvnek várhatóan nagy sikere lesz. Korábban Margaret Thatcher, a Vaslady is írt egy memoirt The Path to Power címmel, abból félmillió példányszám fogyott az 1995-ös megjelenés óta. Egy másik miniszterelnök, John Major életrajza több, mint 200 ezer embert érdekelt.

Gail Rebuck, a Random House vezető-szerkeszője a könyvet őszintének, nyíltnak és leleplezőnek titulálta, bármit is jelentsen ez utóbbi. Én, mint olvasó, nagy leleplezésre persze nem számítok. Azt – szerintem – nem Tony Blair fogja megtenni.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD



View in: Mobile | Standard