Várható angol nyelvű megjelenések


John Grisham új kiadójánál új műfajjal (?) próbálkozik, de legalábbis úgy vezet be majd a tárgyalóterembe, hogy azt a gyerekek is élvezzék. Május 28-án megjelenik Barack Obama életrajza; a The Bridge: The Life and Rise of Barack Obama könyvből nem csak az amerikai elnök életét, hanem a színesbőrűek történetét is megismerhetjük. Stephen King is új könyvvel jelentkezik hamarosan, a Full Dark, No Stars négy kisregényt tartalmaz. – Válogattunk a nemzetközi könyvpiac várható megjelenései közül.

  • John Grisham kiadót váltott, és ezzel kissé műfajt is. Állítólag most eltávolodik a tárgyalótermektől (ezzel már egyszer próbálkozott A manipulátor c. könyvével), annyira azonban nem, hogy meghazudtolja önmagát. Két részes, ha úgy tetszik, folytatásos regényt készül megjelentetni, amelynek főszereplője egy 13 éves kisfiú, bizonyos Theodore Boone lesz. A két regény Boone kalandjait követi végig, akiről annyit már most megtudhatunk, hogy „többet tud a jogról és a törvényekről, mint sok ügyvéd”, és hogy akaratlanul is belebonyolódik egy helyi gyilkossági ügybe. Grisham kiadója, a Hodder & Stoughton úgy nyilatkozott, hogy az új könyv egyaránt szól majd a gyerekekhez és a felnőttekhez. Az első kötet június 10-én jelenik meg, a másodikat 2011-re tervezik.
  • A Hodder & Stoughton 2009 novemberében egy újabb Stephen King könyvvel jelentkezik a könyvesboltokban. Philippa Pride szerkesztő szerint a négy kisregényt tartalmazó kötet „sötét és borzongató”, mint King művei általában. A kiadó King 2009-es regényének, az Under The Dome-nak a sikerét szeretné meglovagolni. Ebből a King-regényből fogyott a legtöbb Nagy-Britanniában az elmúlt 10 évben.
  • A Picador Kiadóház megszerezte Barack Obama életrajzának kiadói jogait, az Egyesült Államok 44. elnökének életét a Pulitzer-díjas David Remnick, a New Yorker magazin szerkesztője írja. Remnicket a magyar olvasóközönség is ismeri: Pulitzer-díjas könyvét, a Lenin sírja – A szovjet birodalom végnapjait és a Muhammad Ali, a világ királyát magyarul is kiadták. Obama életrajza május végén kerül a könyvesboltok polcára, megismerjük belőle Obamát mint politikust, mint családapát és férjet. Remnick több száz interjút készített a könyv írása során, beszélgetett a családdal, barátokkal, tanárokkal, professzorokkal, mentorokkal, az elnök riválisaival és magával az elnökkel is. A könyv Obama levelezésébe is bepillantást enged, de először jelennek meg Stanley Ann Dunhamnek, az elnök édesanyjának levelei is.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD



View in: Mobile | Standard