Csík János egyik kedvence az Aranyecset

Azt gondolom, hogy az olvasás megszeretéséhez az út tulajdonképpen a látványától vezetett, hiszen apám nagyon sokat olvasott, és őt olvasni látni kíváncsivá tett, mi lehet a könyvekben, ami enyire érdekes. Aztán persze a kisiskolás időszak, mikor az ember elmehetett az akkori úttörőházba ping-pongozni, és volt ott egy gyermek könyvtár – bekukkantottam, ahol ott olvasásra nagy méretű könyvbe kötve voltak képregények, amit szerettem nézegetni és így már könyveket is nézegettem. Először persze az indiános regényeket kerestem, a Karl May Winnettou sorozatát. Találkozhattam ismerős gyerekekkel, és azt is megtudtam így, hogy az a lány, aki nagyon tetszett nekem, mikor jár könytárba – hát bizony én is pont akkor mentem a könyvtárba.
A könyv varázslata számomra tulajdonképpen az volt – és persze ez ma is így van -, hogyha egy jó regényíró szépen megírja a történetét, az ember olvasás közben szinte filmet készít magában, és pontosan olyanná képzeli magának, ahogy neki kedves és szép a helyszín, a szereplő. Ez az ami a mai média, film, internet dömpingben igazán magunkévá varázsolja a könyvet, az olvasást.

Manapság sokkal kevesebb idő jut az olvasásra, bár, ha akarja az ember, akkor jut – de nekem nem sikerül mindig. Talán esténként. Egy kedves olvasmányom a sok közül Dallos Károly Sándor Munkácsy Mihály életéről szóló kétkötetes regénye, az Aranyecset és A nap szerelmese. A művész hétköznapi életét mutatja be életrajz-szerűen regényesen. Sokszor a művészek életét furcsának, indokolatlanul másnak gondolják az emberek, pedig ők is szerelmesek, küzdenek az anyagi gondokkal, a munkájukkal, és megérdemelten sikeresek, mert valóban másként látják, érzik a világot, és az alkotásaikban elmondják, megalkotják mások számára, másként élvezhetővé válik a hétköznapinak tűnő valóság.
Bizony a bölcs, jó tanácsok, a jó könyvajánlások is váratlanul, de pont jókor jönnek sok esetben, mint ahogy ez a könyv is csak egy egyszerű ajánlás volt, mégis nagyon szép élményt adott. (Csík János)