Nőírók és írónők
Ezek az évek voltak azok, amely alatt a nők nálunk komoly írókká fejlődtek. Ebben melléjük állt Osvát Ernő és a Nyugat. Éppen ezért nagyon is sokat jelentett nekik a Nyugat. De a Nyugatnak is nagyon sokat jelentettek ezek a nők.
Eredeti cím: Nőírók és írónők: Irodalmi és női szerepek a Nyugatban
Eredeti kiadás: 2011
Kiadó: Noran Könyvesház
Recenzált kiadás éve: 2011
Terjedelme: 481 oldal
olvasóterem értékelése: 100 / 100
Ki volt Kosáryné Réz Lola, Lesznai Anna, Lányi Sarolta vagy akár Török Sophie? Nem sokan tudjuk, téthelyzetben lexikonhoz vagy a Google-hoz kapkodunk. De ki volt Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond? Na ugye, ők már ismerősek? Nagyjából el is tudjuk helyezni őket az időben valahová a XX. század első évtizedeire és még néhány műcím is előkerül a memóriánkból. Pedig a felsorolt hölgyek szintén ebben a korszakban éltek és férfitársaikkal egyenrangú írók voltak.
A Nyugat folyóirat 1908. január 1-jén indult, és mint címe is mutatja, a nyugati, haladóbb szellemű irodalmi áramlatot követte szemben a konzervatív irodalmi vonallal. Három meghatározó egyéniségű vezetője, főszerkesztője Osvát Ernő, Ignotus és Babits Mihály. A folyóirat fő esztétikai irányvonala a minőség: mindenkinek helyet adott, aki tehetséges volt és jól írt, a társadalmi, vallási vagy nemi hovatartozás figyelembevétele nélkül (bár elhatárolódott a konzervatív íróktól és az avantgárdtól). Így volt lehetséges, hogy a Nyugat jó néhány nőírótól is publikált, szám szerint 70 személytől. Ez a folyamat a női emancipációt is elősegítette, hisz míg a Kisfaludy Társaság 1898 végén még határozatot hozott arról, hogy nők nem lehetnek tagjai, az 1910-es évek végére irodalmi jelenlétük egyre elfogadottabbá vált. Több egyetemi kar megnyílt a nők előtt, lehetségessé vált a hivatali munkavállalás. Bizonyos anyagi szint alatt és fölött nem volt kérdés, hogy a nő dolgozzon, tanuljon. A női emancipáció elsősorban a polgári réteg problémája volt.
A Nyugatban a nőírók jelentkezése nem esetleges és szórványos, hanem jellegzetes és nagyszámú volt. De rögtön felvetődik a kérdés: van-e az irodalomnak neme? Vagyis: fontos-e, hogy egy irodalmi alkotást milyen nemű író ír meg? Van-e különbség a „nőíró” és „írónő” fogalmak között? A könyv első fejezete, a Bevezetés erről beszél, szakmai alapozottsággal, de közérthető nyelven tárgyalja a kérdést.
A további fejezetekben a Nyugatban legtöbbet publikáló írónők portréit olvashatjuk. Amint az alcímben is jelezték, a Borgos Anna – Szilágyi Judit szerzőpáros női és írói oldalukról egyaránt bemutatja ezeket az asszonyokat, kiemeli emberi és művészi küzdelmeiket, hogy összehangolják anyai ösztöneiket és a családi életet a karrierrel. Tíz nő életét ismerjük meg, vannak köztük kanonizált, az irodalomtörténet által számontartott írók: Kaffka Margit, Lesznai Anna, Török Sophie (polgári nevén Tanner Ilona, Babits Mihály felesége), vannak, akiknek csupán egy-egy regénycím alapján ugrik be esetleg a neve: Bohuniczky Szefi, Kádár Erzsébet, Kosáryné Réz Lola vagy Lányi Sarolta, de vannak mára egészen elfeledett szerzők is: Gyulai Márta, Kovács Mária, Reichard Piroska.
Amikor kezembe kaptam a Nőírók és írónők c. könyvet, első reakcióm ez volt: Hú, de szép! A kiadót és a szerzőket dicséri az ízléses kivitel, a sok jó minőségű kép: közülük nem egy igazi ritkaság (magántulajdonból), másokat a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára (MTA) bocsátotta rendelkezésre.
A Nőírók és írónők nem száraz irodalomtörténeti tankönyv, hanem élvezetes olvasmány. Portré olyan nőkről, akik a ma is legégetőbb problémákkal küszködtek: hogyan lehet összefértetni az anyaságot a karrierrel, hogyan lehet feldolgozni azt, ha egy házasságban a nő a tehetségesebb, a többet kereső, mi módon lehet a politikai meggyőződéseket kifejezni, anélkül, hogy dilettánsnak tartanának… Egyszóval, hogyan lehet egy férfiközpontú társadalomban ismert és elismert életet élni.
