Cormac McCarthy: Vad lovak
Cormac McCarthy Határvidék-trilógiájának első része, a Vad lovak újra olvasható magyarul. Ezt tartják a 78 éves szerző egyik legjobb regényének. A történet nagyszerű, a próza még az írásjelek hiányában is magával ragad.
Eredeti cím: All the Pretty Horses
Eredeti kiadás: 1992
Magyar cím: Vad lovak
Fordította: Szentgyörgyi József
Kiadó: Magvető
Recenzált kiadás éve: 2011
Terjedelme: 437 oldal
A Határvidék-trilógia első része, a Vad lovak Cormac McCarthy hatodik regénye. 1992-ben írta, az amerikai Nemzeti Könyvdíjat és a National Book Critics Circle díjat kapott érte. McCarthy ezzel a regénnyel feltámasztotta, és szinte szépirodalmi szintre emelte a western azon világát, amelyet utoljára Elmore Leonardnál láthattunk.
A tizenhat éves John Grady Cole a nagyapja halála után gyakorlatilag földönfutóvá válik; a szülők szétváltak, az édesanyja pedig eladta a farmot, ahol a gyerek az addigi életét élte, és a fiatal srác nem tudja máshol elképzelni a mindennapjait. A farmot a nagyapja építette és teremtette a két kezével, az öreg Grady a semmiből hozott össze az 1860-as években egy hétezer-háromszáz hektáros ranchet. John Grady hát fogja magát, és barátjával, Rawlinsszal lóháton Mexikó felé indulnak. 1948-ban járunk, az egyik világ (az övéké, a lovasoké) eltűnőben van, egy másik pedig éppen születőben. Mexikó valami újat, valami izgalmasat ígér a fiúknak.
A határvidéken csatlakozik hozzájuk Blevins, egy alig tizenhárom éves forma srác, egy gyönyörű ló hátán. Kéretlenül is az útitársuk lesz, és rengeteg bajt hoz a fiúkra. Előbb ellopják a lovát (amiről John Grady és Rawlins eleve azt feltételezi, hogy lopott jószág), majd segítenek neki visszaszerezni, és lerázzák magukról. Azt hiszik, hogy végleg. Egy mexikói farmon munkát kapnak, vadlovak betörését vállalják, és John Grady az raság gyönyörű lányára, Alejandrára is szemet vet. A bajok ekkor kezdődnek, na meg akkor, amikor lovas rendőrök tűnnek fel a láthatáron. Kiderül, hogy Blevins nem érte be a visszaszerzett lovával, és gyilkosságba keveredett. A két fiút a rendőrök magukkal viszik…
A Vad lovak tulajdonképpen John Grady Cole felnőtté válásának a története. Bizonytalan kamaszból előbb kalandozó kedvű fiatallá, majd határozottm érett férfivá válik. Nem kenyere a hazugság, idegen földön és a legcudarabb körülmények között is igyekszik megőrizni emberségét és becsületét. A nagyapjáról ugyan csak két-három bekezdés erejéig szól a szerző, de mindvégig gyanítható, hogy John Gradyben a könyv elején eltemetett öreg Grady köszön vissza.
Két világ határvonalán egyensúlyoznak McCarthy főszereplői: az elgépiesedő világból az emberközelebbibe vágynak. John Grady nem találja a helyét egy olyan életben, ahol nincs már a farm, amin dolgozhatna, és automobilok szállítják az embert. Lovak közé vágyik, lóháton távozik Mexikó felé. Az olvasót valósággal megragadják azok a képek, amelyeken a fiatal srác belovagol egy városba, jelzőlámpák alatt és buszok mellett és benzinkutak előtt halad tova. A regény egyik legszebb jelenete az, amikor a mexikói farmra érve munkát találnak, és Rawlinsszal ketten hozzálátnak a vadlovak betöréséhez.
McCarthy különös prózájáról is érdemes egy bekezdést szólni. A szerző nem használ írásjeleket azon a kevés ponton és kérdőjelen kivül, amelyek az egyes mondatokat elválasztják egymástól. Számomra a Vad lovak volt az első regény McCarthytól, így én csak most szembesültem ezzel az írásmóddal, szemben azokkal, akik a már korábban magyarul is megjelent Nem vénnek való vidéket, a Véres délköröket vagy Az útat olvasták. Kicsit olyan, mintha McCarthy szándékosan törekedne arra, hogy ne egy olvasóbarát regényt írjon. Első ránézésre a szavak egymásba folynak, a mondatok szétesnek, a párbeszédeket nem jelöli idézőjel (vagy gondolatjel) – de csak első ránézésre. John Grady története ugyanis maximálisan olvasóbarát, McCarthy teljesen más eszközöket használ arra, hogy a mondatok ne essenek szét, a párbeszédekhez odaértse az ember az idézőjelet, és a hiányzó vesszők nélkül is dallamos, hangsúlyos, de főleg szép és színes legyen a szöveg. Ugyanúgy működik, mint az a nyelvi furcsaság, miszerint a szavak betűi lehetnek teljes összevisszaságban, mert ha az első és utolsó betű a helyén van, az ember megérti a szöveget. McCarthynál is valami hasonló áll fenn: itt is minden más a helyén van, és az olvasó úgy issza magába ezt a modern westernt, mint az itatós papír a rácsöppent tintát.
