9/11 – Világzsákutca?
2001 szeptember 11. megváltoztatta a világot. Dr. Drábik János 2004-ben, kevesebb mint három évvel az eseményeket követően végzett sebészi pontosságú boncolást a történteken. A Világzsákutcában nagyon érdekes összefüggéseket tár fel.
2011 szeptember 11-én New York-i idő szerint 8:46-kor az American Airlines 11-es számú járata belecsapódott a Világkereskedelmi Ikertornyok északi épületébe – és kezdetét vette egy új időszámítás. Szándékosan nem azt írom, hogy öt terrorista eltérítette, majd az épületbe vezette a repülőgépet, mert nem is olyan biztos, hogy minden így történt. Vagy kételkednél? Akkor éppen neked való Drábik János könyve, a Világzsákutca.
A könyv persze – amint azt a címe is mutatja – nem csak szeptember 11-vel foglalkozik, a tíz évvel ezelőtti tragikus események csak a könyv első harmadában kaptak helyet, bár a további fejezetek is közvetve kapcsolhatók ahhoz az elmélethez, amit Drábik János felállít. Igen, ez csupán egy elmélet, amelynek a bizonyítása rendkivül nehéz – de sokkal valószínűbb, mint az amerikai kormányzat által felállított hivatalos magyarázkodás. A szerző összefoglalja a hivatalos álláspontot, majd ízeire szedi. Fölösleges lenne felsorolnom a tényeket, ezt megteszi helyettem a Világzsákutca, ráadásul: ha hozzákezdek, nem tudom majd abbahagyni. Legyen elég annyi, hogy számomra is gyanús, miként tudott összeomlani két olyan masszív torony pár órás magasemeleti égést követően, vagy hogyan maradt épen ebben a nagy rombolásban Mohamed Atta útlevele? Továbbmegyek (szóltam, hogy nehezen tudom abbahagyni): miért omlott össze a 7-es számú épület, illetve miért csak az, és a többi környező nem? Köze van ehhez annak, hogy ebben az épületben irodái voltak a CIA-nak, a Pentagonnak és a New Yorki-i Tőzsefelügyeletnek? Hogyan volt képes (még tapasztalt, veterán pilóták szerint is) ennyire precízen manőverezni az eltérített géppel egy olyan férfi, akiről a repülésoktatója azt mondta, hogy még egy Cesna irányítását sem bízná rá? Ki ez a Vreeland hadnagy, aki egy hónappal a támadások előtt papírra vetette a lehetséges célpontokat? Ő honnan tudott minderről?
Drábik János alaposan körbejárja a témát – ennyire részletesen szerintem más magyar szerző nem foglalkozott az eseményekkel. Külön fejezetekben foglalkozik az első, 1993-as WTC elleni merénylettel, az Új Amerikai Évszázad c. projekttel, az Operation Northwood-dal, amely Kennedy idejében született, és arról szólt, hogy amerikai kommandósok amerikai civilek ellen intéznek támadást, és azt majd Castro-ra kenik; az egyik terv szerint amerikai utasszállító repülőgépet lőttek volna le kubainak álcázott vadászgéppel; párhuzamot von Pearl Harbor és 9/11 között, és rámutat: a terror elleni háború kirobbantásához ugyanúgy szüksége volt az Egyesül Államoknak a füstölgő pisztolycsőre, mint a második világháború idején a hadbalépés előtt; a hadikomplexum lehetséges szerepéről is említést tesz, és végül négy lehetséges változatot is tálal. A legelső a kormány hivatalos magyarázatára alapszik – és elég valószínűtlen az előző fejezetekből megismertek tükrében -, a negyedik viszont eléggé meredek, csak megrögzött összeesküvéselmélet-gyártóknak ajánlott. A kettő között viszont ott van valahol az igazság.
Még egyszer hangsúlyozom: a Világzsákutca nem csak 9/11-ről szól, ellenben magyar szerzőtől a megtörténtek ilyenszerű részletes elemzése nem került a kezembe. 9/11-ről rengeteg elmélet született az elmúlt tíz év során, némelyik már az eseményeket követő órákban, de a teljes igazságra a mai napig nem derült fény. Azt hiszem, hogy az elmúlt tíz év sötétjében tapogatózva Drábik János talán bele is tenyerelt egy kicsit az igazságba.








