Még több Le Carré-regény a mozikban

John le Carré Karla-trilógiáját csak másfél hete mutatták be az angliai mozikban, és még a Gary Oldmant ünnepli a szakma, de közben már újabb adaptációkkal készülődik Hollywood: Az üldözött, A mi emberünk és A zebra dala is a vászonra kerülhet.


Angliában másfél héttel ezelőtt mutatták be John le Carré Árulás című regényének a filmváltozatát (Tinker, Tailor, Soldier, Spy), aminek a sikere annyira lehengerlő, hogy a kritikusok elkezdték latolgatni Gary Oldman esélyét az Oscar-díjra, a filmipar pedig a hetvenkilencéves világhírű regényíró további műveinek a megfilmesítését vette tervbe.

Június elején Anton Corbijn, a világhírű rockzenei fényképész jelentette be, hogy vászonra kívánja vinni le Carré Az üldözött című, 2008-as regényét. A munkálatokat a könyvhöz hűen Hamburgban végzik majd, és előreláthatólag jövő tavasszal kezdődik a forgatás. A forgatókönyvet az ausztrál Andrew Bovell írta, aki 2010-ben a Mel Gibson főszereplésében bemutatott A sötétség határánnal lett ismert. Corbijn legutoljára George Clooney-val dolgozott együtt a Martin Booth regénye nyomán készült Az amerikai című filmen 2010-ben. Saját elmondása szerint Az üldözött lesz az utolsó rendezése.

Emellett két további le Carré-regényből várható film a közeljövőben. A mi emberünk című, 2010-es műnek a forgatókönyvén az a Hossein Amini dolgozik, aki a nagysikerű Drive – Gázt! című filmnél is azonos szerepkört töltött be, a 2005-ös A zebra dala című regény átültetéséért pedig Neal Purvis és Rob Wade lesz a felelős, akik az utolsó három James Bond-filmen dolgoztak együtt.

A bejelentések érdekessége, hogy mindegyik filmet az Ink Factory gyártja, ami le Carré két fiának, Stephen és Simon Cromwellnek a tulajdonában van. John le Carré a hírnevét A kém, aki bejött a hidegről című regényével alapozta meg. A hidegháború legelismertebb krónikásává a Karla-trilógiával (Árulás, Hajsza, Csapda) vált. A kommunizmus bukása után a regényei témája megváltozott: történetei helyszínéül többek között szovjet utódállamokat, Közép-Amerikát, illetve az utóbbi időben Afrikát választotta. A regényeiből számos filmet és filmsorozatot forgattak, ráadásul egy ideje előszeretettel vesz részt ezeknek a megfilmesítésében: A panamai szabó és az Elszánt diplomata esetében a forgatókönyvet részben ő maga írta.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD



View in: Mobile | Standard