Kate Quinn: A császár szeretője
A császár szeretője, az írónő debütáló regénye az ókori Rómába, az 1. századba kalauzolja el az olvasót: a romlottság, az ármányok és a véres mindennapok világába, egy rabszolga, egy gladiátor és egy szenátor feleség nézőpontját váltogatva.
Eredeti cím: Mistress of Rome
Eredeti kiadás: 2010
Magyar cím: A császár szeretője
Fordította: Szentesi Mária
Kiadó: General Press Kiadó
Recenzált kiadás éve: 2011
Terjedelme: 568 oldal
olvasóterem értékelése: 98 / 100
Thea, a fiatal zsidó lány egész kiskora óta – mióta a rómaiak megszállták egykori hazáját, Júdeát - rabszolgaként él Rómában. Míg családja többi tagja inkább öngyilkos lett, mintsem behódoljon a római uralomnak, a kisgyerek Thea engedelmesen megadta magát, amiért azonban egész további élete során próbál vezekelni saját vére rendszeres “csapolásával”.
Arius története hasonló: fiatal fíúként messze kerül családjától és szülőföldjétől, Britanniától és a sóbányákban kell dolgoznia. Amikor halálra ítélt fogolyként a Colosseum arénájába kerül, ahelyett, hogy meghunyászkodva várná be sorsát, fellázad és inkább a harcot választja, ezzel megpecsételvén sorsát, hiszen nemsokára már a valaha élt legnagyobb gladiátorként ünnepli őt egész Róma.
Harmadik főhősünk nem más mint a rosszindulatú és elkényeztetett Lepida Pollia, Thea önimádó úrnője, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elérje célját – ami nem más mint egyre feljebb haladni a társadalmi ranglétrán – többek között ez a cél vezérli akkor is, amikor hozzámegy a nála kétszer olyan idős szenátorhoz, Marcushoz.
E három teljesen eltérő társadalmi réteghez tartozó karakter “kalauzolásával” ismerkedhetünk meg az Örök Város ókori világával, háborúival, szokásaival, játékaival és persze a paranoiás Domitianus császárral.
A három szereplő élete mindvégig összefonódik, hiszen Thea beleszeret az életéért viaskodó gladiátorba, Ariusba, ám eközben úrnője szintén szemet vet a vad és veszélyes férfira, így – nem bírván elviselni, hogy rabszolgája megkaphatja, amit ő nem – elszakítja őket egymástól a legegyszerűbb módon, amit csak megtehet: eladja Theát.
A rabszolgalány csodálatos hangjának köszönhetően békére, otthonra lel Rómától távol, ám mindent elveszít, amikor szemet vet rá a szadista „játékokra” éhező császár, aki szeretőjévé teszi őt. Theamindenerejével lelki épsége és józan esze megőrzéséért harcol, miközben igyekszik elfeledni holtnak hitt szerelmét. Ráadásul a törtető Lepida, akinek egyetlen célja, hogy felkeltse a császár figyelmét,mindenerejével igyekszik félreállítani őt az útjából…
Már az első mondattól fogva magába szippantott a regény világa, és ahogy oldalról oldalra haladtam, egyre inkább hozzáragadt a kezem a könyvhöz. Kate Quinn csodálatosan gazdag és élénk képet fest az ókori Rómáról. Olyannyira életszerűek és hitelesek a leírásai, hogy amikor a gladiátorok harcáról olvasunk szinte úgy érezzük, a Colosseum lelátóin ülünk és drukkolunk az arénában küzdő Ariusnak.
Aztán ott vannak a ruhák, ékszerek, vacsorák, játékok, helyszínek meg a császári estélyek mesterien részletes – ám közben sohasem unalmas - leírásai, melyek mind hozzájárulnak, hogy átfogó, színes képet alkothassunk az aranykor küszöbén álló Rómáról.
Az írónő kiválóan elegyíti a történelmi tényeket a fikcióval: így például valós Domitianus népszerűsége a közkatonák között, zsidók iránti gyűlölete, sötét lakomái, különös szokása, hogy tollheggyel ölte meg a legyeket, viszonya unokahúgával, Júliával, illetve felesége, a császárné szerepe a Domitianus ellen elkövetett merényletben.
Vegyes érzelmekkel olvastam a könyv utolsó oldalait – egyrészt örültem a happy end-nek, másrészt elkeserített, hogy vége van: el kell hagynom az ókori Róma világát és nem kísérhetem tovább figyelemmel Thea és Arius életét, ugyanakkor nagyon tetszett, hogy az írónő nyitva hagyta a befejezést, abban a hitben hagyva az olvasót, hogy Sabina és Vix története valahol, valamikor majd folytatódik.
