Salander képregényhősként

Az amerikai DC Comics kiadja Stieg Larsson Millennium-trilógiájának képregényváltozatát. A rajzokat Leonardo Manco készíti, az adaptációt a skót Denise Mina írja. Az írónőt az idén jelölték a Gold Dagger-díjra is, de képregényt is írt már.


Az amerikai DC Comics már a Frankfurti Könyvvásáron bejelentette, hogy megvásárolta a Millennium-trilógia jogait a tengerentúlra, és képregény formájában is ki akarják adni a népszerű skandináv krimit; aztán a napokban felfedték az alkotók kilétét is: az adaptációt Denise Mina írja, a rajzokat pedig Leonardo Manco készíti. Ők ketten dolgoztak már együtt.

A trilógia képregényváltozata hat részben lát napvilágot, tulajdonképpen mindegyik részt két epizódra osztanak, az első márciusra várható. Denise Mina skót írónő a Guardiannak elmondta, hogy elég nagy mozgástere van az alkotás adaptációjánál, és szabad kezet kapott, bármit megváltoztathat. Úgy véli, Larsson szerzői jogainak birtokosai úgy gondolják, elég sokan olvasták meg világszerte a könyvet ahhoz, hogy az adaptáció egy kicsit más, s ettől egy kicsit új legyen. Kifejtette: nőként másképp tekint Lisbeth-re, és szerinte Larsson nem igazán értette meg, hogy egy nemi erőszak áldozata mennyire rémült lehet adott helyzetekben. Azt mondta, ezt egy kissé jobban ki akarja hangsúlyozni az adaptációban; ugyanakkor túlzottnak tartja Salander sminkjét. Szerinte egy olyan lány, mint Lisbeth, nem töltene ennyi idő sminkeléssel, sokkal inkább szeretne észrevétlenül eltűnni a tömegben. Denise hiányolja a regényből Lisbeth homoszexuális kapcsolatának részleteit is, bár arra nem tért ki, hogy ő ezt a képregényben jobbak kihangsúlyozza-e.

Denise Minától nem áll messze a Stieg Larsson által kreált világ, az írónő maga is krimiket ír, az egyik nyomozója nő, és nem ritkán véres gyilkossági ügyekben nyomoz. Legutóbbi regényéért, a The End of the Wasp Seasonért az idén a Gold Dagger-díjra is jelölték. Az Alex Morrow-sorozat második darabjában az ikreket váró nyomozónőt egy brutális gyilkosság megoldásával bízzák meg, míg első képregénye, az A Sickness In The Family-ben az Usher család erőszakos haláláról szól.

Denise már elkészült az első adaptációval, 2012 folyamán megjelenik a második epizód is. A lány, aki a tűzzel játszott és A kártyavár összedől képregényváltozatai a tervek szerint 2013-ban és 2014-ben látnak napvilágot. A trilógia első részének amerikai filmadaptációja mindeközben ebben a hónapban kerül a mozikba. Ott Rooney Mara alakítja Lisbeth Salandert.

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD



View in: Mobile | Standard