Sjón: A macskaróka
A könyv szerkezetileg nagyszerűen felépített, könnyen olvasható mű, ugyanakkor nagy jártasságot fedeztem fel Sjóntól a sorok között az izlandi paraszt-világ mindennapjait, illetve az ebben a világban megedződött emberek jellemét illetően.
Eredeti cím: Skugga Baldur
Eredeti kiadás: 2003
Magyar cím: A macskaróka
Fordította: Egyed Veronika
Kiadó: Magvető
Recenzált kiadás éve: 2011
Terjedelme: 130 oldal
olvasóterem értékelése: 90 / 100
A könyvet kezembe vévén sokat gondolkodtam a macskaróka kifejezésen, mely létezéséről csak az utolsó négy oldalon, a fordító utószavában tudhattam meg többet. Roppant praktikus lett volna, ha ez előszóként funkcionált volna, hiszen Izland számomra rendkívül távoli, ismeretlen kultúra. A történet néhol rendkívül szétszórt, nehéz ugrani a helyszínek és idők között, miközben a nevekkel is meggyűlhet a bajunk.
Sjón A macskaróka című kötetében két cselekményszált vezet, ezek több helyen is értintik egymást, de az események nincsenek kronológikus sorrendben, és csak az utolsó, IV. fejezetben ismerünk meg minden részletet a beszéltetés eszközének köszönhetően, amikor is az egyik szereplő ismerősének szóló levelében összefoglalja a megtörtént eseményeket.
Baldur Skugasson tiszteletes vadászni megy, mégpedig egy különös és ritka állatra: a macskarókára. Az állat, mint a fordító utószavában olvastam, a sarki róka és a házi macska kereszteződése, az anya a róka, az apa pedig a házi kandúr. Ez az állatfaj a vadonban él, nem szabályozható a születése, s nagyon sokat ér a bundája. A lelkész emiatt is vadászik rá, ugyanakkor az izlandi babona világában természetfölötti erőt tulajdonítanak neki: legyilkolása után beszél.
Az állatról hiteles képet fest az író, már-már megszeretteti az olvasóval a kis négylábút, annyira hitelesen adja vissza a macskaróka élethez való ragaszkodását, amely a menekülésben, az ember gyilkolási vágyával szembeni küzdésben nyilvánul meg – ám ekkor a lövedék célba talál. A macskaróka éllettelenül esik össze, barna bundáját már csak a szél simogatja, sajnálva, hogy a természet egy újabb csodálatos lényét pusztította el az ember csupán a pénz iránti vágyából.
A cselekmény itt megszakad, és hirtelen egy kis izlandi falu világában találjuk magunk. Vendég érkezik a házhoz, Fridrik B. Fridjónsson házához. A vendég neve: Hálfdán Atlasson, Baldur Skugasson “bolondja”, aki a tisztelessel él, neki dolgozik. Jegyese hullájáért jött, aki Fridrik szolgálójaként, s utólag kiderül, barátjaként élt a háznál. Csakhogy a Down-kóros Hálfdán ezt nem tudja, s ezért az első pillanatokban még keresi kedves Abbáját. Szívszorító, ahogyan szembesít Sjón az igazsággal, az elhunyt jegyessel és árnyékvilágunk kegyetlenségeivel. Ugyanakkor morbid, hogy a közös temetőbe szánt koporsóban nem a lány holtteste, hanem földdel tömött zsákok vannak, hisz Abba a közös temetőnél jobb nyughelyet érdemel.
Izland a 21. században fejlett országnak minősül, azonban az 1800-as években tomboló nyomor miatt gyakori volt az emberkereskedelem, illetőleg csak a “munkaképes” kisgyerekek kaptak esélyt az életre, hisz a Down-kórral született csecsemők életének már a bába véget vetett. Kivétel természetesen mindig akadt az elhagyatottabb vidékeken, ahol otthon szültek. Ennek „áldozata” Abba is, aki a továbbiakban egy bálnavadász hajón lesz a legénység „játékszere”. A nő csodálatos lélekrajzával találkozhatunk, rendkívül rokonszenvessé vált számomra a róla olvasott soroknak köszönhetően. A társadalom nagy része még mindig idegenkedik az efféle betegségekben szenvedő emberektől annak ellenére, hogy bennük van valami csodálatosan gyermeki, valami emberi, ami a hétköznapi emberekből hiányzik. A könyvben is jelentkezik ez, és roppant melegséggel töltötte el a szívemet, hogy Abba érdeklődött a madarak iránt: benne megvolt a természet tisztelete, s tollgyűjteménye is volt. Véleményem szerint a madarak talán a legszabadabb lények a földön, s ki ne szeretett volna kiskorában repülni, repülni, föl a magas végtelenbe, hogy álmodozásainak senki se szabhasson határokat.
Abba halála után hátramarad egy kis csomag, benne a kulccsal, mellyel megfejthető az életét körülölelő titokzatosság. Honnan jött? Ki volt ő? Erre kaphatunk válaszokat az elkövetkezendő oldalakon. Több esetben is érezhető némi líraiság, szavakkal való játékosság, ez valószínűleg Sjón költői “karrierjének” tudható be. Nagyon pozitívan és üdítően hatnak ezek a rövid részek.
Végül pedig jöhet a fekete leves, az Abba és az őt elítélő, illetve templomtól távol tartani kívánó Baldur Skugasson tiszteles közötti összefüggés. De mindez már csak azután, hogy a pap eltűnik vadászat közben a hegyekben… A természet és a sors bosszúja a macskarókáért és Abbáért.
