A ‘Bejárat’ rovat tartalma

Jelölések az Európai Unió Irodalmi Díjára

Múlt kedden, március 6-án vette kezdetét Brüsszelben az Európai Unió Irodalmi Díja 2012. évi jelölési folyamata. A jelentős európai könyves szervezetek által 2009-ben alapított „kis Nobel-díj” célja, hogy reflektorfénybe állítsa a kiemelkedő tehetségeket, és elősegítse a díjazott művek nemzetközi terjesztését. A hároméves ciklusokra felosztott jelölési rendszerben adott évben tizenegy–tizenkét ország érdekelt: 2009 után Magyarország ismét versenyben van.


Játék A vérgrófért!

A Libri Kiadó és az Olvasóterem közös játékán öt helyes megfejtő hazaviheti a kiadó új regényének 1-1 példányát, A vérgrófot. Benedek Szabolcs tervezett trilógiájának első része a századeleji Budapestre kalauzolja az olvasóit, és a szerző által teremtett regényalakok mellett olyan hírességek is felbukkannak a könyv lapjain, mint Ady Endre, Molnár Ferenc vagy Bródy Sándor. Mi három másik kortárs szerző nevét adtuk meg anagrammaként, és még számolni is kell!


Jonasson váratlan sikere

Jonas Jonasson 47 évet várt arra, hogy legyen elég bátorsága megírni az első könyvet. A regényben kevesen hittek, a legnagyobb angol kiadók például el is utasították A százéves ember-t. Egy kis londoni cég vezérigazgatója a mostohaanyjától értesült a svéd könyvről, megkereste a szerző ügynökét, és megdöbbent, amikor megtudta, hogy a szerzői jogokat még senki nem vette meg az Egyesült Királyság területére. A könyv mára nagy siker, 30 országban adták ki.


Játék pszichokrimi könyvcsomagért

Újra játék az Olvasoterem.com-on, ezúttal egész egyszerű: két könnyű kérdésre kell megtalálni a helyes választ, s a megfejtők között két pszichokrimi könyvcsomagot sorsolunk ki. A játékban partnerünk a Partvonal Kiadó, a játék apropóját pedig egy rendhagyó könyvbemutató adja, amelyre március 10-én kerül sor az Odeon moziban. Hitchock Pszichójának eredeti kópiáját vetítik, élő mozizenekari kísérettel. Az esemény adatlapja nagy segítség a mi játékunkhoz is!


Vörös zuhany és hegedűsikoly

A Partvonal március 10-én este 6 órától rendhagyó, mozis-zenés könyvbemutatót rendez új Pszichokrimi-sorozatának; a Hollán Ernő utca 7 szám alatt az Odeon moziban fellép Magyarország egyetlen mozizenekara, a Syntax Cinema Orchestra, és eredeti kópiáról vetítik az Alfred Hitchcock-féle Pszichót, majd a vendégek a bűnelkövetés lélektanáról beszélgetnek. A zenés vetítést és a beszélgetést játék zárja, amelyben három pszichokrimi könyvcsomag talál gazdára.


Vidd haza A kísérteteket!

Nyerd meg Georges Simenon A kísértetek című regényét! A betűlevesben egy 1938-as könyvének a címét rejtettük el, ezt kell megtalálni. A megoldást nehezítheti, hogy a cím kígyó módjára tekergőzik a levesben, ám segítünk is egy keveset: egyrészt „koordináták” segítségével megadjuk a cím első betűjét, valamint azt is eláruljuk, hogy a regény franciául 1939-ben jelent meg, magyarul pedig rá három évre, 1942-ben adták ki. Vasárnap éjfélig játszunk!


Kell újabb könyv Kennedy haláláról?

Az O’Reilly-Dugard páros a Killing Lincoln sikerén felbuzdulva megírja a Killing Kennedy-t. Szükség van erre? Az igaz ugyan, hogy a könyvből (a kiadó közleménye szerint) 1.5 millió példány fogyott Amerikában, de a kötet a történészek szűrőjén már fennakadt: a szerzőket azzal vádolták meg, hogy ténybeli hibákat követtek el, és nem közölték a dokumentációt. A Killing Kennedy O’Reilly szerint választ ad egy sor kérdésre Kennedy halálával kapcsolatban.


Minden idők első bűnügyi regénye

A brit Nemzeti Könyvtár újra kiadta minden idők első bűnügyi regényét, az 1862-es a The Notting Hill Mistery-t. A regényt bizonyos Charles Warren Adams írta Charles Felix álnéven, és először a Once a Week magazin publikálta folytatásokban 1862 november 29-től. A könyv önálló kötetként 1863-ban jelent meg, s ezzel régebbi, mint bármelyik eddig feltételezett első krimi. A könyv érdekessége, hogy azóta egyszer sem adták ki. Most megnőtt iránta az érdeklődés.


Életműdíj Frederick Forsythnak

Diamond Dagger-díjat kapott Frederick Forsyth, A Sakál napja 73 éves szerzője a Brit Krimiírók Szövetségétől. Peter James, a Szövetség elnöke azt mondta: a kutatásaira alapozott hiteles regényekkel Forsyth egy új szabványt állított fel a thriller műfajában, amelynek alapkövét több mint 40 évvel ezelőtt A Sakál napjával tette le. Az író szerényen fogadta a méltatásokat, és elárulta, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben egy új regényen dolgozik.


Mega-játék: 6 könyvet sorsolunk

A Magvető- és az Athenaeum Kiadóval közösen játszunk, eredményhirdetés után hat játékosunk kap egy-egy könyvet: az említett kiadók a Könnyek kapuja és a Kossuthkifli három-három példányát ajánlják fel a helyes megfejtőknek. Az előbbi Abraham Verghese író és orvos első regénye, az utóbbi pedig Fehér Béla legújabb kötete. Tíz keresztrejtvény-szerű meghatározást kell megfejteni, majd a kiemelt betűket összeolvasni. Egy Fehér Béla-regény szereplője a megoldás.


Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD



View in: Mobile | Standard