John F. Kennedyt, az Egyesült Államok 35. elnökét 1963. november 22-én gyilkolták meg a texasi Dallas főutcáján, egy nyitott gépkocsiban. Kennedyt délután egykor nyilvánították halottnak a Parkland Kórházban. Alig egy óra húsz perccel később letartóztatták Lee Harvey Oswaldot, akit aztán a tárgyalásra tartva Jack Ruby ölt meg. Jim Garrison elutasítja a hivatalos verziót, de nem az elméletekre támaszkodik: sajátmaga gyűjtött bizonyítékokat arra, hogy nem lehetett Lee Harvey Oswald a magányos merénylő.
Ha valaki végigolvasta már a jelentősebb Wass Albert regényeket, és ezek után vette a kezébe az író életrajzát, bizonyára ráismert az íróban a magyar erdőmérnökre az Ember az országút szélén-ből, Erőss Miklósra a Kard és kaszából, Fileki Ferkóra a Csabából, stb. Takaró Mihály szerkesztő összeállítása azonban egy egészen új élménnyel szolgál a Wass Albert rajongók számára: öt asszonyhoz írt leveleiből megismerjük az író magánéletét, a hölgyek iránt érzett vonzalmát, érzéseit, és eközben kibontakozik előttünk egy ember életútja – olyan mintha egy Wass Albert által kitalált alak történetét olvasnánk.
A merénylet a politikai gyakorlatban mindig is alkalmazott eszköz volt, már az ókorban is számtalan példát találunk erre – hogy napjainkról most külön ne szóljak. Vaclav Pavel Borovička arra vállalkozott, hogy a legjelentősebb politikai merényleteket bemutassa. Borovičkától megszokhattuk, hogy alaposan körbejárja a témát, több szemszögből láttatni engedi az eseményeket, felfedi a mozgatórugókat, elrántja a függönyt, hogy a “kulisszák” mögé láthassunk, megmutatja a hátterét minden merényletnek.
A moszkvai vezetés már a szovjet idők óta fegyverként használta a gázt. Európa ellen évről évre újra fegyverként használják, és ezt mi is a bőrünkön érezzük. Azóta persze más formát öltött a gáz, egy cég ruhájába bújt, amely Európában különféle szponzori színekben próbál tetszelegni, például a német Shalke 04 focicsapatának kék mezén díszeleg az orosz gázóriás logója. De mi is a Gazprom valójában? Hogyan épül fel? Milyen politikai erők állnak a háttérben? Kik és hogyan sajátították ki? Milyen szerepet játszik az orosz állami, titkosszolgálati gépezetben és a diplomáciában?
Az apja sikereinek árnyékában nőtt fel, az üzleti életben semmi nem sikerült neki. Előbb az alkoholizmus, majd a fanatikus vallási nézetek felé menekült, végül olyan barátokra tett szert, akik pénzén garantált volt az üzleti és a politikai karrier – de ez titkos szövetségeket, összeesküvéseket követelt. Ismerősen hangzik? Ez nem egy fiktív regény, ez George W. Bush titkos világa.
Bob Woodward egyike a legismertebb amerikai újságíróknak. Az 1974-ben publikált, a Watergate-ügyet feldolgozó Az elnök emberei óta tudjuk, hogy mindenkinél jobb forrásai vannak Washingtonban. Azt tartják róla, hogy előtte minden ajtó megnyílik a fővárosban, ott lehet a bizalmas tájékoztatásokon, állítólag Bush elnök többször is személyesen fogadta az Ovális irodában (és ezzel nem sokan dicsekedhetnek), s [...]