A valós eseményeken alapuló fikciós műben nyolcéves korától követhetjük nyomon Anna Maria della Pietà életét, aki már ekkor kiemelkedett tehetségével: Antonio Vivaldi kedvenc tanítványa volt, a mester hegedűt vásárolt neki és zenét szerzett a tiszteletére.
Egy tizenhat éves lányt, akiről nemrég tudták meg a szülei, hogy gyereket vár, ismeretlenek betuszkolnak egy furgonba. Shannon Kirk első regénye jórészt Lisa naplószerű jegyzeteire épül. Az olvasás során azzal szembesülünk, hogy előfordulhat, amikor valaki a megszokott viselkedéstől eltérően reagál, és ez éppen annyira természetes, mintha a “normális” utat választaná. Elvégre ki mondja meg, hogy mi számít normálisnak?
Jonghje életét gyökeresen megváltoztatja egy rémálom: halál, vér és nyers hús kísérti. Másnap a nő, férje őszinte megrökönyödésére minden állati eredetű élelmiszert kidob a lakásukból, és vegetáriuánussá válik. A regény a növényevőről és arról szól, hogy a környezet hogyan reagál a növényevésre, a különbözőségre, az átlagtól eltérőre.
Lahiri műve nem cselekményközpontú novelláskötet; elsősorban nem a nagy fordulatokra vagy izgalmas konfliktusokra helyezi a hangsúlyt, hanem a helyszínek, pillanatok és érzések finom bemutatására. A novellák ereje azonban nemcsak a helyszínek atmoszférájában és a szereplők közérzetének érzékeltetésében, hanem a karakterek finom és érzékeny ábrázolásában is megnyilvánul.
Claire Castillon regénye kiemelkedő jelentőséggel bír, nem szórakoztató olvasmány, sokkal inkább küldetés. A különböző közösségekben – leginkább azonban a családon belül – egyre gyakrabban jelen lévő visszaélések nem maradhatnak titokban, a szégyen és a meg nem értettség nyomasztó sötétjébe burkolva. Beszélnünk kell róla – akkor is, ha nem vagyunk közvetlenül érintettek.
Társadalmunkban az anyós viccek és gúnyolódások tárgya, anekdoták főszereplője, viták központi alakja. A regény élethűen mutatja be a szokásos anyós-konfliktusokat. Mégis, ha olvasás közben egy-egy jelenet ismerősnek tűnik a valós életből, ne feledjük: minden történetnek több oldala van. Moa Herngren megkísérli a teljes képet ábrázolni úgy, hogy minden szereplő a saját nézőpontját hozza ugyanarról a helyzetről.
A Gáza kapuja nemcsak a 2023. október 7-i események bemutatása, hanem egyféle történelmi gyorstalpaló mindazoknak, akik az arab-izraeli konfliktust csak felszínesen, a híradásokból ismerik. Feltárja a történelmi feszültségek hátterét, végigvezet a huszadik század arab–izraeli konfliktusain és háborúin, és rávilágít azokra a döntésekre, amelyek időről időre az események sodrását a szélsőségek irányába billentik.
Az erdő istene egy összetett alkotás, amely messze túlmegy a műfaj határain, és olyan témákat jár körül, mint a bizalom, a családi dinamika, a nemek szerepe a társadalomban, az osztálykülönbségek, a titkolózás, valamint az identitáskeresés. A cselekmény több nézőpontból bontakozik ki: a szerző az eseményeket az eltűnt gyermekek édesanyjának, a tábor személyzetének, a helyi lakosoknak és egy állami rendőrnyomozónak a szemszögéből láttatja. A nézőpontok és az idősíkok gyakori váltogatása miatt a regény az olvasó maximális figyelmét igényli.
Igényes, kreatív és nagyon jó írások kerültek a kötetbe, hétköznapibb kifejezéssel élve: a krémek krémje. Utólag jöttem rá, hogy nem is találok fogást rajta, nem hiányolok semmit, nem érzem, hogy lehetett volna magasabb szintű, vagy változatosabb. Azt kaptam, amire az előző kötet alapján számítottam.
A regény legnagyobb erőssége az, ahogyan a társadalmi problémákat ábrázolja. A szerző Virginia dél-keleti csücskében született és nevelkedett, kevesebb mint egy órányi autóútra az egykori Amerikai Konföderációs Államok fővárosától, Richmondtól. A saját bőrén tapasztalta, milyen a huszonegyedik században feketének lenni ott, ahol a mai napig előszeretettel vonulnak a konföderációs zászló alatt azok, akik a fehérek felsőbbrendűségét hirdetik.
