ken follett kifejezésre történő keresés eredménye

Tovább
Portré

Portré: Ken Follett

Ken Follettet gyerekkorában keresztény szülei eltiltották a tévétől, ezért az olvasás felé fordult. Karrierjét újságíróként kezdte, a 70-es évek közepén álnéven kezdett el regényeket írni. A Tű a szénakazalbant 1978-ban írta, ez világhírű íróvá tette. Három évtized alatt három stílusban is kipróbálta írói vénáját, nem mindegyik volt sikeres. Lelkes zenész, időnként basszusgitáron és balalajkán szórakoztatja a közönséget, gyakran látni színházban is.

Három írói véna – 61 éves Ken Follett

Ken Follett június 5-én ünnepli 61. születésnapját. A walesi születésű írót gyerekkorában keresztény szülei eltiltották a filmektől és a televíziózástól, ezért az olvasás felé fordult. Karrierjét újságíróként kezdte, a 70-es évek közepén álnéven kezdett el regényeket írni. A Tű a szénakazalban-t 1978-ban írta, ez világhírű íróvá tette. Három évtized alatt három stílusban is kipróbálta írói vénáját, nem mindegyik volt sikeres.

Ken Follett: Papírpénz

A héten néztem meg a Banki melót (The Bank Job) Jason Stathammel. És eszembe jutott Ken Follett egy korai könyve, a Papírpénz, amit a tavaly olvastam. Elég sok a hasonlóság a két sztori között: londoni korrupt rendőrök és politikusok, (pénz)rablás, gyilkosság. 24 óra eseményei 280 oldalon.

Tovább

A nagyok uralják a NYT sikerlistáját

Nagy nevek uralják a New York Times sikerlistáját: J.K. Rowling, Ken Follett, Lee Child, Mitch Albom és James Patterson egy-egy könyve van az első tízben a héten. Rowling első felnőttekhez írt regénye, a The Casual Vacancy az első, Ken Follett az Évszázad-trilógia második kötetével a dobogó második fokán áll, míg a fiatal Gillian Flynn és a Gone Girl c. krimije a harmadik. Ez utóbbi a rangidős, ha lehet így fogalmazni: a missouri írónő 17 hete van a listán.

A 2011-es Thriller-díj nyertesei

John Sandford, J. T. Ellison és Chevy Stevens a Thriller-díj idei nyertesei. Csak Sandford olvasható magyarul is, pedig Chevy Stevens regénye a tengerentúlon nagy siker volt, és a témaválasztás alapján kijelenthető, hogy a magyar olvasóközönség is szeretné. Munkásságáért és a műfajt erősítő alkotásaiért különdíjat kapott R. L. Stine; korábban olyan neves írók kaptak hozzá hasonlóan különdíjat, mint Ken Follett, James Patterson vagy David Morrell.

Tovább

A legjobban kereső brit krimiírók

Ian Fleming és Agatha Christie könyvei hoztak a legtöbbet a konyhára a brit krimiírók között, Ken Follett ötödik, a nálunk is népszerű Lee Child nyolcadik. Fleming és Christie nagy fölénnyel veri a többieket, kettejük regényei több mint 200 millió angol fontot hoztak a jogutódok számára, s az eladások most is növekvő tendenciát mutatnak. A hazai olvasóközönség a listán szereplő összes szerzőtől olvashatott már egy vagy több krimit magyar fordításban.

A sikerlisták élén

Ken Follett trilógiájának első kötete, A titánok bukása mindenhol nagy kedvenc: a New York Times sikerlistáján egyből a képzeletbeli dobogó legfelső fokán kezdett. Angliában Jamie Oliver új szakácskönyvét, a Jamie’s 30-Minute Mealst veszik a legtöbben, míg Magyarországon Frei Tamás konspirációs thrillerét, A Megmentőt rendelték a legtöbben az elmúlt napokban. A sikerre való tekintettel már készül a történet folytatása A bankár címmel.

Tovább
Edgar Allan Poe (1809-1849)
Portré

Edgar Allan Poe, a „detektívregény atyja”

Edgar Allan Poe a XIX. század egyik legkiemelkedőbb amerikai romantikus szerzője volt, az első amerikai novellisták egyike. Habár őt tartják a detektívregény atyjának, érdekes módon egyetlen regénye született, és elsősorban misztikus, hátborzongató történeteiről, valamint verseiről vált híressé, de szatírákat, humoros történeteket és áltudósításokat is írt, továbbá kritikusként is dolgozott. Költőként leghíresebb alkotása ‘A Holló’, ez 1845-ben jelent meg.

Tovább
Kritika
|
70

Manda Scott: Tisztítótűz

Manda Scott neve nem ismeretlen a magyar olvasók számára: a skót származású írónőnek Manda Scott és M. C. Scott néven is két-két regénye jelent meg magyar fordításban az elmúlt években. Ezúttal a történelmi krimi talajáról kissé – de nem teljesen – elrugaszkodva egy más műfajba kalauzolja az olvasókat: a Tisztítótűz című 2015-ös regénye egy középkorban játszódó történelmi regény és egy jelenkori krimi – talán nem a legjobban sikerült – ötvözete.