John Le Carré: A panamai szabó

100
Vidd hírét!
 
 

Mr. Andrew Osnard azért érkezik Londonból Panamába, hogy a panamavárosi brit nagykövetség látszólagos alkalmazottjaként a londoni hírszerzés munkáját segítse. Mr. Pendelben, a város leghíresebb szabójában véli felfedezni a tökéletes informátort – a szabó ugyanis a panamai felső tízezernek szabja az alpakkás öltönyöket, sokan megfordulnak nála, fontos intéményekben vesz méretet őmaga is kuncsaftjairól, ráadásul a felesége is a panamai elit közelében mozog. A panamai szabóA nyomaték kedvéért Osnard zsarolni is tudja Pendelt: tudja, hogy a múltjából egy fikarcnyi sem igaz abban a formában, ahogy azt Pendel felesége, családja és ügyfelei ismerik. Így Harry Pendel elvállalja az informátor szerepét: ő valóban sokat lát, sokat hall – de, mint kiderül, mindennél jobb a fantáziája. A hamis jelentéseket Mr. Osnard úgy szívja magába, mint itatós a kilöttyentett tintát, a minden valóságalapot nélkülöző információk repülnek Londonba, a pénz meg Pendel fiókjába – ám a lufi, mint az előre látható, kipukkan, a puskaporos hordó pedig robbanásra kész.

Dióhéjban ennyi a panamai szabó története, természetesen a végkifejlet nélkül. Ami viszont ennél sokkal több figyelmet érdemel, az a cselekmény szövése, a párbeszédek, a karakterek, és mindenekelőtt: Le Carré utánozhatatlan stílusa. Ezeket sorra veszem: a cselekmény szövése a hagyományos Le Carré-módon történik. Mondhatni: rögtön az elején bele a közepébe, hogy az igazi elejét majd valahol később, a közepén tudd meg. Bevallom, amikor az első Le Carré könyvet olvastam, ez nagyon furcsa volt. Aztán a második regényénél egyenesen bosszantott – és csak A panamai szabó esetében értettem meg, hogy túl a bosszankodáson és a szálak furcsa összevisszaságán nem tudom letenni a könyvet. Az elbeszélés mikéntje, a finom humor, a hihetetlenül ízes párbeszédek mind arra késztetnek, hogy ne adjam fel, amíg meg nem értem az összefüggések teljes halmazát.

Külön fejezetet érdemelne a karakterek kidolgozása. Ez is eredeti Le Carré védjegy: hősei általában kémek (jelen esetben egy mondvacsinált kém), az a kép azonban, amit a főszereplőről fest, a lehető legtávolabb áll a James Bond féle 007-es figurától. Nincs csodaszép járgány, nincs futurisztikus csodakütyü, nincs a fegyver a kifogyhatatlan tárral (sőt: általában nincs is fegyver), és hiányzik a jobbjáról Halle Berry is. John Le Carré kémjei egyszerű emberek, fegyverük a pengeéles észjárás, emberi érzéseik és hétköznapi problémáik vannak. A regény végére nem az fog érdekelni, hogy mi lesz a végkifejlete a hírszerző tisztek akciójának, hanem azért fogsz izgulni, hogy ez a legbelül csodálatosan egyszerű ember miként hozza egyenesbe az életét és rendezi sorait a feleségével, a családjával és önmagával szemben!


Vidd hírét!