Trianon-legendák – interjú a szerzővel (részlet)

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ablonczy: Akkora katasztrófaként élte meg a nemzet Trianont, hogy valamiféle magyarázatra szükség volt. Másrészt az emberek amúgy is szeretik az egytényezős, leegyszerűsítő válaszokat, így nem kell sokat tépelődniük a megoldásokon. Harmadrészt a magyarok és más közép-európai népek, így például a csehek, románok, lengyelek is szeretik úgy beállítani a történelmet, mintha nem ők nem lennének felelősek azért, vagyis VELÜK történik a történelem, nem ők csinálják azt. Ami részben igaz, de az arányok fontosak.  Másfelől viszont érdekes, hogy ha megkapirgáljuk, majd minden legendának van valami igazságmagva, de az utólag hozzáragasztott téves interpretáció teljesen elfedi azt, és teljesen téves következtetések felé visz.


hvg.hu: Trianon valóban katasztrofális hatású volt, társadalmi tekintetben is.

Ablonczy: A kisebbségi sorba taszított magyarok milliói mellett érdemes megemlíteni a menekültek dolgát is. Hatalmas menekülthullám érte el az országot. Hivatalosan 350 ezer magyar jött át a mai területekre, valójában az Amerikában publikáló Istvan Mocsy adatai szerint 425 ezer menekült is lehetett. A menekültek ellátása hatalmas problémát okozott, sokáig vagonokban lakott egy részük, összesen 40-50 ezer ember fordult meg a vasúti kocsikban 1918-1924 között. Élő mementóként emlékeztették a nemzetet a veszteségre – ha az utcanevek, az emlékművek, a családi tragédiák és a hivatalos propaganda esetleg nem lett volna elég. És azt is sokszor elfelejtjük, hogy a Trianonhoz vezető út nem csak egy politikai összeomlás eredménye volt: 1918-1920 Magyarországán mély gazdasági, ellátási és társadalmi válság is volt.

(…)

hvg.hu: Mennyit tud valójában a magyar közvélemény Trianonról? És mennyire megalapozott ez a tudás?

Ablonczy: Vásárhelyi Mária és néhány munkatársa készített erről egy felmérést, és megdöbbentő adatok jöttek ki ebből. Kiderült, hogy nagyon keveset tudnak az emberek a békeszerződésről, és ez a tudás egyre inkább romlik. Az 1990 előtt érettségizetteknek még a 40 százaléka volt képes pontosan megmondani, mikor, hol és milyen tartalommal írták alá a békét, a 90 utániak esetében viszont már csak 25 százalékos ez az arány.

hvg.hu: Mindezek után felmerül a kérdés: mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Ablonczy: Kissé tamáskodom azzal kapcsolatban, hogy ha mindenkinek beleverjük a fejébe, hogy 1920. június 4-én, Versailles-ban délután négy óra harminc perckor írták alá a trianoni szerződést, attól át fogja érezni a tragédia súlyát. Talán modernebb eszközökre kéne hagyatkozni, a tévé, az internet segítségével, interaktív módon kellene oktatni. Színes, emészthetőbb, könnyebben feldolgozhatóbb formában adnám elő az akkori eseményeket. Meggyőződésem például, hogy a húsz alattiak nagy részének emlékezetében 1956 a Szabadság, szerelem képkockái nyomán rögzült. Igenis kellenek érzelmek, szenvedés, robbanás, halál, átélhető történet. A világban van rossz és jó, vannak hősök, csibészek és áldozatok.

Végül a hvg.hu a Nemzeti Összefogás Napjáról is kérdezte a szerzőt.

Ablonczy: Én úgy vélem, ez lehet egy kedvező folyamat kezdete, a nemzeti összetartozást erősítheti, de egy ilyen intézkedést tartalommal is meg kell tudni tölteni, hogy ne halálosan unt iskolai ünnepségek legyenek belőle. Vagyis például a már említett diákcsere-programok és más közös rendezvények, honlapok, filmek valóban közelebb hozhatják egymáshoz a határok két oldalán élő magyarokat. Attól még senki nem szerette meg március 15-ét, hogy az iskola aulájában végig kellett állnia egy dögunalmas ünnepi műsort.

A teljes interjú a hvg.hu-n, itt olvasható!


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •