Vámpíros könyvek áradata a könyvpiacon

Vidd hírét!
 
 

Bram Stoker – Drakula gróf válogatott rémtettei

Az „ős vámpírkultusz” megteremtőjeként is emlegetett Bram Stoker volt az első, aki foglalkozott ezzel a témával. Az 1847-ben Dublinban született író könyvét Drakula grófról komoly kutatómunka előzte meg. Stoker 6 évig foglalkozott a témával, bár a legendák szerint sosem látogatott el az igazi vérszívónak tartott Vlad Tepes hazájába, Romániába. Ettől függetlenül a könyve aprólékosan számol be az uralkodóról és kegyetlenségeiről. A könyvet Magyarországon 1985-ben jelentette meg Árkádia Kiadó, majd 2006-ban az Ulpius-ház Kiadó gondozásában is megjelent Drakula gróf válogatott rémtettei címmel a könyv.

Darren Shan: Vámpír Könyvek

A fiataloknak íródott, néhol humoros néhol rémisztő sorozat írójának atyja 1972-ben született Londonban. A 12 részes vámpírokkal foglalkozó könyvsorozata hatalmas sikert aratott a fiatalok körében és elnyerte a brit könyvkereskedők nagydíját is. A történet főszereplője maga a szerző, Darren Shan aki kamaszkorában megismerkedik a Rémségek cirkusza fura teremtményeivel. Itt találkozik Mr. Crepsley-jel aki igazi vámpír. A kamasz fiú sok izgalmas esemény hatására maga is vámpírrá válik és lassan kötetről kötetre ismerkedik meg az új életével és a vele járó kötelezettségekkel. A kötet első részéből 2009-ben film is készült  Salma Hayek, Chris Massoglia  és John C. Reilly főszereplésével.

Stephenie Meyer: Twilight-saga

Manapság a legtöbbet emlegetett vámpírokkal foglalkozó történet, amelyet vannak akik az egekbe marasztalnak, míg mások ki nem állhatnak. Egy biztos, nem lehet elmenni a könyv és az általa kiváltott  őrület mellett. A történet szerint Forks kicsi, de mindig esős városában Bella beleszeret Edwardba, akiről kiderül, hogy vámpír. A lány nem ijed meg a fiú sötét múltjától és úgy vonzza mint a mágnes. Edwardnak  nagy önuralomra van szüksége, hogy ellenálljon a lánynak, akinek vére nagyon hívogató a fiatal fiú számára. A szerelmesek 4 köteten keresztül egyre közelebb kerülnek egymáshoz, közben a régi legendák megismerése mellett meg kell küzdeniük egymásért is. A kötetekben helyet kapnak a vérszívók mellett a vérfarkasok is, akiket indián legendák nyomán ismerhetünk meg jobban.

Meyer regénye 2008-ban minden rekordot megdöntött Magyarországon (és világszerte is) és a könyvből készült filmek is rekord nézettséget értek el a mozikban minden országban. Rajongók milliói várják azt, hogy az írónő tovább folytassa a félbehagyott Midnight Sun című kötetet, melyből Edward szemszögéből ismerhetjük meg az Twilight Saga történéseit. Egyelőre azonban Steph a rajongók unszolására sem tervezi befejezni a csonka kötetet, hanem helyette egy mellékszálat tartalmazó kötet jelentett meg idén nyáron (Bree Tanner rövid második élete címmel).

Laurell K. Hamilton: Anita Blake, vámpírvadász

A 2003-ban az Agave Kiadó gondozásában megjelent Anita Blake vámpírvadásznőről szóló történet sok rajongót szerzett magának. A csípős és őszinte humorral megáldott Anita nem kertel, ha a vámpírokról van szó. A vérszívókat kegyetlenül levadászó karakán nő rendre tud meglepetéseket okozni a kötetért rajongóknak. Persze a vámpírok sem elhanyagolhatók a kötetekből. Szemtanúi lehetünk a kidolgozott és roppant szexis testű vámpírok csatájának, amibe természetesen Anita is belekeveredik. Az Anita rajongók szerint az utóbbi kötetekben már túlzottan sok az erotikus rész, ami hátrányára vált a sorozatnak. Egy biztos! L.K. Hamilton honosította meg a vámpírok és ember szeretőikről szóló pikáns sztorikat.

Charlaine Harris: True Blood sorozat

Sookie Stackhouse távolról egy buta pincérlánynak tűnik a jelenleg magyarul 9. kötetnél tartó sorozat első regényében, ám ő ennél többre hivatott. A lány gondolatolvasó és olyan világban él, ahol a vámpírok felvállalják életvitelüket és a társadalom hasznos tagjaivá próbálnak válni. Sookie sem marad társ nélkül a kötetekben, rögtön az első részben szemet vet rá Bill, a helyes vámpírférfi, akinek Erickel, az ötös körzet vámpírserifjével kell megvívnia Sookie kitüntetett figyelméért. A vámpírok mellett több természetfeletti lény is szerepet játszik Charlaine köteteiben. Itt is feltűnnek a vérfarkasok, tündérek, boszorkányok, akárcsak az Anita Blake sztorikban. Ráadásul a könyvsorozatból a HBO (Anna Paquin, Stephen Moyer és Alexander Skarsgard főszereplésével) filmsorozatot készített, amely már a 3. évadnál tart éppen a tengerentúlon.

Az utóbbi évek vámpíros történeteit nehéz lenne egy csokorba szedni és mindent kiemelni. Kihagyhatatlanok J.R.Ward vámpírharcos kötetei, Szergej Lukjanyenko Őrség kötetei, ahogy a fiatalok által keresett Christopher Moore vérszívós vicces vámpíros sztorijai is.

Neked melyik a kedvenc vámpíros történeted? Melyiket olvastad a felsoroltak közül? (Babicz Anett)


Vidd hírét!