Alig múlt két hete, hogy a tengerentúlon ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Harriet Beecher Stowe születésnapjára. A Tamás bátya kunyhója szerzője 200 éve, június 14-én született a Connecticut állambeli Litchfieldben; tizenhárman voltak testvérek, ő a hetedik volt a sorban. Öt éves volt, amikor az édesanyjuk meghalt. 
A tizenhárom gyerek félárván nőtt fel, ketten közülük íróvá cseperedtek, három fiú politikusi pályára lépett. Harriet 21 évesen az apja után költözött Cincinattibe, ahol egy irodalmi klubba, a Semi-Colon Club-ba is belépett. Itt ismerkedett meg a későbbi férjével, Calvin Ellis Stowe-val, aki a Földalatti Vasút nevezetű, rabszolgatartás ellen lázító mozgalom aktív tagja volt. Harriet Ohioban, a férje révén ismerkedett meg a rabszolgaság problémáival. Calvin és Harriet 1836-ban házasodtak össze, hét gyerekük született, közöttük egy ikerpár.
1850-ben a Kongresszus elfogadta az ún. “Szökött rabszolga törvény”-t (Fugitive Slave Law), amely gyakorlatilag megtiltotta az amerikai állampolgároknak, hogy szökevény rabszolgákon segítsenek. Stowe-éknál már addig is előfordult, hogy átmenetileg otthont adtak néhány szökött rabszolgának, de szeptembertől ez már törvényszegésnek minősült. Harriet már 1850 márciusában jelezte, hogy szándékában van írni a rabszolgaság problematikájáról – a szeptemberi törvény azonban adott még egy lökést az írónőnek. 1851 júniusában jelent meg a Tamás bátya kunyhója első részlete, az írást a National Era, egy abolicionista (a rabszolgaság intézménye ellen küzdő) lap közölte. Az újság heti epizódokban közölte a regényt 1851 júniusa és 1852 áprilisa között. Könyv formájában 1852 március 20-án publikálták, első lépésként csak 5 000 példányszámban. Év végéig 300 000 példány fogyott belőle, két éven belül pedig 20 nyelvre fordították le. A XIX. században ennél többet csak a Bibliából adtak el. Egy legenda szerint még maga Abraham Lincoln is szóvá tette, amikor a Fehér Házban Harriettel találkozott: „Szóval maga az a kis hölgy, aki azt a könyvet írta, amiből ez a nagy háború lett!”
A regényből a Polgárháború előtt 3 millió példány fogyott összesen, 1972-re ez a szám megduplázódott, a színpadi adaptációk és a fordítások pedig csak növelték a népszerűségét. Az írónőből egy csapásra híres és elismert szerző lett, a regény pedig egy sor anti-Tamás bátya típusú könyvet inspirált. A kor ismert kritikusai, Henry Wadsworth Longfellow és Henry James is elismerően írtak a regényről. A tiltakozóknak Harriet 1853-ban az A Key to Uncle Tom’s Cabin c. regényével válaszolt, 1856-ban pedig még egyszer utoljára, a Dred c. regényében felemelte a hangját a rabszolgaság ellen.
1862 és 1884 között évente legalább egy könyvet írt, miközben a gyerekeit nevelte és alkoholista fiát támogatta. Élete során több mint 20 könyvet írt; van közöttük regény, útikönyv valamint cikkek és levelek gyűjteménye. A The Pearl of Orr’s Island-ben New England-i gyerekkorát eleveníti fel, a Palmetto Leaves-ben Észak-Kelet Floridát rajzolja meg, a The Ministers’s Wooing című történelmi regényében pedig a kálvinista hittudományt kritizálja.
Harriet Beecher Stowe 1896 július 1-én hunyt el a connecticuti Hartfordban. A massachusettsi Andoverben helyezték örök nyugalomra a Phillips Akadémia történelmi temetőjében. 
Cincinattiben, apja egykori házában a mai napig őrzik az emlékét – a házban ma múzeum működik, amely az írónő mellett a Földalatti Vasút mozgalomról és az afro-amerikaiak történelméről is őriz fontos dokumentumokat. Maine államban, Brunswickben szintén van egy ház, ami az írónőhöz kötődik: itt írta 1850 és 1852 között a Tamás bátya kunyhóját. Végül hadd említsük meg a hartfordi házát, amelyben 23 évig élt az írónő – ez is látogatható, a könyvtárában a Beecher család iratai és levelei is megtekinthetőek. Érdekessége, hogy a szomszédságában lakott Mark Twain is.
Az Amerikai Episzkopális Egyház liturgikus naptárában július elseje, Harriet Beecher Stowe halálának napja ünnepnapként van feltüntetve. 2007-ben az amerikai Postaszolgálat 75 centes bélyegsorozatot bocsátott ki az írónő arcképével.