1969-ban egy fiatal angol újságíró visszatér Londonba, miután 18 hónapig tudósító volt a biafrai háborúban. Frederick Forsyth volt a neve. Harmincegy éves volt és pénzre volt szüksége, ezért azt tette, amit egy magára valamit is adó bértollnok tett volna: írt egy thrillert. A könyvnek kezdetben A Sakál címet adta. A regény egy névtelen bérgyilkosról szól, akit de Gaulle francia elnök meggyilkolására béreltek fel. Forsythnak 35 napja volt arra, hogy megírja a történetet. 
Nem voltak nagy irodalmi ambíciói, sőt a műfajt sem szerette volna forradalmasítani. Mégis, olyan valamit sikerült alkotnia, amellyel generációja thrilleríróinak sokaságára nagy hatással volt, Jack Higginstől Ken Follettig, Tom Clancytől Andy McNab-ig. Az idén júniusban múlt 40 éve, hogy napvilágot látott Forsyth első politikai thrillerének, A Sakál napjának az első kiadása.
Forsyth ezzel a regényével forradalmasította a thriller műfaját: míg korábban ez a műfaj kizárólag a fikcióra támaszkodott, Forsyth olyan világot alkotott, amelyet nehéz volt megkülönböztetni a valóságtól. Annyira dokumentarista érzékkel alkotta meg a regényt, hogy az olvasókat is meggyőzte, nem fikcióval van dolguk. Hogy sikerült ez? Húszas évei közepén Forsyth Párizsban dolgozott újságíróként. Charles de Gaulle ebben az időszakban – pontosabban 1962-ben – beleegyezett Algéria függetlenné válásába, kiváltva ezzel a francia szélsőjobboldali OAS nevű szervezet nemtetszését, amely ígéretet tett arra, hogy meggyilkolja az elnököt. A merényletre persze nem került sor, egyetlen mesterlövész sem lőtte át de Gaulle homlokát, Forsyth számára azonban adott egy ötletet. Mi történne ha egy profi bérgyilkos beférkőzne az elnököt védő testőrök gyűrűjébe? Forsyth a Reuters tudósítójaként beszámolt egy sikertelen merényletkísérletről, voltak tehát ismeretei e téren. Regényében mind az OAS-szál, mind az elnök elleni merénylet visszaköszön, mi több, a már említett sikertelen merényletkísérlettel és következményeivel indítja regényét. És még valami, ami Forsyth hasznára vált: Biafrában a zsoldosok kioktatták az európai alvilág működéséről. Hogyan lehet hamis útlevelet szerezni, hol lehet rendelésre puskát szerezni, hogyan kell kitörni egy ember nyakát stb. – mindezek az elemek jól beágyazva ott vannak A Sakál napja cselekményében. Ennek ellenére a regény kockázatot jelentett, nem utolsósorban azért, mert a végkimenetele már ismert volt – de Gaulle 1970-ben, a saját ágyában halt meg.
Az első négy kiadónál, akiknek Forsyth elküldte a kéziratot, visszautasítással szembesült . Egy Franciaországban játszódó thriller, egy anonim anti-hőssel, amely ráadásul kudarcot vall feladatában? Felejtsük el. Végül, kapott még egy esélyt: Harold Harris, a Hutchinsontól elvállalta, hogy igen szerénynek mondható, nyolcezres példányszámban kiadja a regényt. „Lehet, hogy ez menni fog” – mondta. És bejött, hiszen A Sakál napja világsikert aratott. Két év múlva Fred Zinnemann remek – Oscar- és Aranyglóbusz-díjra jelölt és a legjobb vágásért BAFTA-díjjal jutalmazott – filmet készített belőle, Edward Fox-szal a főszerepben.
[youtube width=”460″ height=”385″]http://www.youtube.com/watch?v=h6xMnTPEzPo[/youtube]
Ezt követően a Hutchinson már nem győzte számolni, hogy hány millió példányban kelt el a könyv. Emellett a regény 1972-ben elnyerte a rangos Edgar Allan Poe-díjat is. A ’90-es években A Sakál címmel elkészült az 1973-as film remakje Bruce Willis és Richard Gere főszereplésével, amely azontúl, hogy elég gyenge kritikákat kapott, Forsyth és Zinnemann ellenkezését is kiváltotta: előbbi kikötötte, hogy neve nem szerepelhet a stáblistán, utóbbi pedig – jóllehet 91 éves volt – szembeszállt az Universal filmstúdióval annak érdekében, hogy a film címe ne ugyanaz legyen, mint az eredeti klasszikusé.
Sajnos a Sakál alakja a társadalom néhány kevésbé vonzó szereplőjét is befolyásolta. A könyv héber fordítását megtalálták Ygal Amir izraeli szélsőjobboldali terrorista, Yitzhak Rabin miniszterelnök bérgyilkosának birtokában, emiatt a nyomozók arra gyanakodtak először, hogy „tankönyvként” használhatta az 1995-ös merénylet elkövetéséhez. A könyvben használt hamis identitás- és útlevélszerzési módszert nem ritkán „A Sakál-csalás napjának” szokták nevezni, és jelenleg is egy jól ismert biztonsági rés Nagy-Britanniában, amelyet legutóbb John Darwin alkalmazott, miután megrendezte saját halálát egy kenubalesetben. 
Vladimir Arutinian, aki 2005-ben George W. Bush grúziai látogatása során az amerikai elnök meggyilkolására készült, a regény megszállott olvasója volt, és egy jegyzetekkel ellátott példányát találták meg nála a merénylet előkészítése során. Kétségkívül azonban, a legismertebb összefonódás a híres terrorista, Ilich Ramirez Sanchez – ismertebb nevén, Carlos – alakjával van. Egyes források szerint maga Frederick Forsyth nyilatkozta, hogy róla mintázta központi karakterét, más források szerint Carlos azért kapta később a Sakál nevet is, mert a Guardian egyik újságírójának – egyébként téves – beszámolója szerint a londoni lakásán találtak egy példányt a könyvből.
Kevés író mondhatja el magáról, hogy sikerült átrajzolnia az irodalmi tájakat: negyven évvel ezelőtt egy nincstelen brit újságíró, akarva-akaratlanul pontosan ezt tette.
És végezetül egy kis személyes vonatkozás: számomra A Sakál napja különösen kedves olvasmány, legelőször tizenéves koromban olvastam – tizenegyedikes diák voltam –, azóta még legalább egyszer, annak ellenére, hogy a végkifejlet ismerős volt már, mégis annyira kiválóan megírt, izgalmas és szórakoztató olvasmány, hogy ez sem jelentett akadályt. A belőle készült Zinnemann-filmet is láttam legalább kétszer az évek során, az is kitűnően sikerült, habár a könyv hangulatát nyilván nem tudja teljes mértékben visszaadni. Aki szereti a krimiket, thrillereket, annak kötelező olvasmány, azt követően pedig a filmet is érdemes megnézni.
Források: