Magyar jelöltek az irodalmi Nobel-díjra

Vidd hírét!
 
 

Korábban írtunk már a legekről: a legfiatalabb irodalmi Nobel-díjas, a legidősebb, a ma élő megöregebb, a legelső angol, az első (és máig egyetlen) magyar díjazott… Ezek után jöhet a logikus kérdés: jelöltek-e már más magyar írót Nobel-díjra?  Nos, a kutatást jelentősen nehezítette, sőt adott ponton lehetetlenné tette a Svéd Akadémia szabályzatának azon pontja, mely szerint minden adat csak ötven év eltelte után hozható nyilvánosságra. Így tehát az 1901-1958 közötti jelölések közt búvárkodva a következők derültek ki: 1901-ben és 1902-ben Kemény Ferencet (Franz Kemeny) jelölték a Welt-Academie nevű nemzetközi szervezet létrehozásáért.

Herczeg Ferencet háromszor is jelölte a korabeli magyar Nobel-bizottság: 1925-ben, 1926-ban és 1927-ben is, mindhárom alkalommal Az élet kapuja című regényéért. Herczeg Ferenc az 1890-es évek fordulóján kezdett el írni regényeket, novellákat, vígjátékokat. Rendkívül gyorsan népszerű író lett, a kor írófejedelmeként emlegették. Sokáig szerkesztette nagy példányszámban megjelenő lapját, az Új Időket. A II. világháború után már nem publikált, a hatóságok a hortobágyi munkatáborba telepítették. Innen 1953-ban szabadult, de már nem élt sokáig, a következő évben elhunyt.

Szabó Dezsőt 1935-ben Björn Collinder, az Uppsalai Egyetem finn-ugor nyelvprofesszora javaslatára jelölték a Nobel-díjra. Munkásságának megítélése eléggé nehéz. Hadd idézzem ide Hegedüs Géza szavait a Magyar irodalom arcképcsarnokából: „…a magyar irodalom legmeghökkentőbb alakja: nincs az a jó, és nincs az a rossz, amit el ne lehetne mondani róla. Az ellentétek és a szélsőségek úgy kavarognak egyéniségében, mintha egy romantikus regényíró találta volna ki. Ő volt a magyar fasizmus legnagyobb hatású szószólója, és ő volt a fasizmus legdübörgőbb ellensége – méghozzá egyszerre. A Horthy-korszak leghatásosabb előkészítője, és legerőteljesebb szavú elmarasztalója. A szélső magyar nacionalizmus szószólója, aki élete egy korszakában megtagadja magyarságát. Egy időben a Nyugat méltán ünnepelt novellistája, a magyar novella egyik igazi nagymestere, aki ádáz ellensége lesz a Nyugatnak és körének. Dühödt reakciós, aki átkozódva ostorozza a reakciót, és akaratán kívül olykor a haladók szövetségese.[…] De néhány novellája, egy-két szatírája irodalmunk klasszikus alkotásai közé tartozik. És néhány tanulmánya is maradandó értékű.”

Tormay Cécile-t  a 10 nyelvre lefordított, Európa-szerte híres regényéért, A régi házért 1936-ban és 1937-ben is jelölték. Méltatói és rajongói tudni vélik, hogy csak azért nem kapta meg, mert hirtelen elhunyt.

1965-ben jelölést kapott Füst Milán is Feleségem története című műve kapcsán, igaz, nem Magyarországról érkezett a jelölés, hanem a regény francia fordítását követően.

Pomogáts Béla  egy vitaesten az irodalmi Nobel-díj odaítélése kapcsán elmondta, hogy a két világháború között esélyes magyar jelölt volt Kosztolányi Dezső és Herczeg Ferenc, a világháború után pedig Déry Tibort, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Pilinszky Jánost és Weöres Sándort is fölterjesztették, utóbbi csak az utolsó rostán esett ki. A három magyarországi jelölőszervezet: a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar PEN Club és a Magyar Írószövetség többek között Szabó Magdát, Mészöly Miklóst, Esterházy Pétert és Nádas Pétert is jelölte már a díjra.

Mint fennebb említettem, a felsorolás korántsem teljes. Újabb adatokkal, forrásokkal bárki hozzászólását szívesen vesszük.


Vidd hírét!