A hatok hatalma című második kötettel folytatódik a Lorieni Krónikák, amely magyar fordításban a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában jelenik meg. Az amerikai szerzőpáros, James Frey és Jobie Hughes – alias Pittacus Lore – hatkötetesre tervezett regénysorozatának első részéről, A negyedikről tavaly írtunk az Olvasóteremben. A több mint tíz évvel ezelőtt a Földre menekülő kilenc lorieni Védő és az őket üldöző mogadoriak összecsapása nagyjából ott folytatódik, ahol az előző kötetben véget ért.
Pontosabban előbb megismerkedünk egy újabb Védővel és Cêpanjával (azaz Őrzőjével): a civilben Marina nevet viselő, majdnem tizennyolc éves lány, aki a Hetedik a védők között, a spanyolországi Santa Teresa-kolostorban él. Magára van utalva, hiszen Cêpanja, Adelina teljesen átszellemülve éli a kolostor vallásos életét, látszólag teljesen megfeledkezve arról, hogy milyen feladattal indították útnak a Lorienről. Marinának – mivel nem számíthat Adelina útmutatására – teljesen egyedül kell megbirkóznia a tálentumai kifejlődésével. Egyetlen reménye, hogy amint betölti a tizennyolcadik életévét, elhagyhatja az igen szigorú rend szerint működő kolostort. Titokban abban bízik, hogy sikerül a nyomára bukkannia valamelyik társának a még életben levő hat Védő közül. Ennek érdekében, amikor csak teheti, lázasan böngészi az interneten a különböző híreket, abban reménykedve, hogy talál valami információt, ami mentén elindulhatna.
A regény másik cselekményszála az első kötet eseményeit folytatja. John Smith, azaz a Negyedik, és három társa, az előző regény végén felbukkanó Hatodik – civil nevén Maren Elizabeth –, földi barátjuk, Sam, valamint a különleges képességekkel rendelkező lorieni „kutya”, Bernie Kosar menekülni kényszerülnek a Paradise-ban sorra kerülő összecsapást követően, amelyben sikerült legyőzni a rájuk támadó mogokat. A kisvárosban végzett pusztítás miatt terrorizmus gyanújával körözik őket a hatóságok: felkerültek az FBI legkeresettebb bűnözőinek listájára. Mindkét Védő Cêpan nélkül maradt, a Negyedik Őrzője, Henri, a mogokkal történt összecsapás során veszítette életét, a Hatodik Őrzőjét, Katarinát szintén a mogadoriak ölték meg, néhány évvel korábban. Menekülésüket nemcsak a hatóságok nehezítik, hanem a mogadoriaknak is sikerül a nyomukra bukkanniuk. Mivel az első három Védő halott, a Negyediket nem védi többé a Lorienen rájuk bocsátott védővarázslat, így különösen óvatosnak kell lennie, ha életben akar maradni és szeretné teljesíteni küldetését.
A közös kalandok után a Negyedik és a Hatodik útja szétválik, előbbi a mogok főhadiszállását veszi célba, hogy visszaszerezze elveszett Ládáját, utóbbi Spanyolországba utazik, hogy segítségére legyen a Hetediknek. Belép a történetbe két további Védő is: a Kilencediket a mogok tartják fogva a főhadiszállásul szolgáló barlang egyik cellájában, a többiek számára ismeretlen Tizedik, a tizenegy éves Ella – aki később, egy másik űrhajóval, újszülöttként érkezett a Földre – a Santa Tereza-kolostorban bukkan fel. Most már öten, együttes erővel próbálják felvenni a harcot a legyőzhetetlennek tűnő túlerővel szemben.
A hatok hatalma szinte semmiben sem különbözik A negyediktől. Kalandokban itt sincs hiány, a szerzőpáros igyekszik kellőképpen gondoskodni az izgalomról. Ezt – az első részhez képest újdonságként – erősíti a két cselekményszál váltakozása, amelyek kapcsán érdemes szót ejteni egy érdekes írói fogásról is: a szerzők mindkét cselekményszál eseményeit egyes szám első személyben mesélik el, az egyikben John Smith, azaz a Negyedik, a másikban pedig Marina, azaz a Hetedik szemszögéből követhetjük a történéseket. Ez a történetvezetési elv a szerkesztésben is visszaköszön: a két cselekményszál eltérő betűtípussal van szedve a könyvben.
Amit még talán újdonságként érdemes megemlíteni, az a mogadoriakkal kissé közelebbről való megismerkedés – a főhadiszállásukra való betekintésnek köszönhetően –, valamint néhány új tálentum felbukkanása, amivel az újonnan felbukkanó Védők rendelkeznek. Ezektől eltekintve túl sok meglepetést nem tartogat a könyv. A lorieniekről továbbra is kevés információt kapunk, a karakterek többsége továbbra is felületesen van megrajzolva – ráadásul közülük néhánytól igen hamar és drasztikusan meg is szabadulnak a szerzők –, és általában véve az egész háttértörténet még mindig nagyon kidolgozatlannak tűnik, így az első kötet kapcsán megfogalmazott kritikáim jó része itt is érvényes. Mi több, a számomra oly idegesítő tini-szerelmi szál itt is végigkísér(t)i a cselekmény háromnegyedét, és bármennyire is sikerült felszámolni egy idő után, tartok tőle, hogy a harmadik kötetben is lesz részünk benne, csak egy kicsit más formában. Legalábbis vannak már erre utaló jelek a sztoriban.
Hogy miért lett A hatok hatalma a könyv címe, arra nem sikerült rájönnöm, hiszen bármennyire is erőltettem az agyamat, öt Védőnél tovább nem jutottam a számolásban: a Negyedik, a Hatodik, Hetedik, Kilencedik és az ismeretlen Tizedik mellett további Védővel nem találkozunk a történet során. Na de ettől az apróságtól eltekintve, a regény feltehetően nem fog csalódást okozni azok számára, akik élvezték az első kötetet, aki viszont már A negyedik olvasása közben húzogatta a száját, az itt sem lesz maradéktalanul elégedett.