Takano Kazuaki a filmiparban kezdte pályafutását, amerikai tanulmányait követően forgatókönyvíróként és rendezőként is dolgozott. A szórakoztató irodalomban 2001-ben debütált Jusan Kajdan (13 lépés) című regényével, amelyből két évvel később film is készült. A könyvért elnyerte a Japán Krimiírók Szövetségének Edogawa Rampo-díját, amely egyfajta japán megfelelője az Edgar-díjnak. Az igazi sikert azonban legutóbbi regénye, a 2011-ben megjelent Genocide hozta meg számára, amelyért több díjjal is kitüntették: 2011-ben a Yamada Futaro-díjat kapta meg, 2012-ben pedig az év japán krimijének választották (Kono Mystery ga Sugoi!), és elnyerte a Japán Krimiiírók Szövetségének legjobb fikciós műért járó díját. Magyarul a regény 2015 végén jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.
A műfajilag technothrillerként besorolható regény cselekménye három szálon fut. Az egyiknek egy Tokióban élő mesterszakos gyógyszerészhallgató, Koga Kento a központi karaktere, aki apja váratlan halála után a hátrahagyott utasításokat követve folytatni próbálja annak elkezdett gyógyszerkísérletét: a tüdőszklerózis nevű gyógyíthatatlan betegség orvosságának előállításán dolgozik. Az apja által hagyott feljegyzések titokzatosak és sokszor érthetetlenek, de Kentót nem tántorítják el a képességeit sok ponton meghaladó feladattól. Viszont ahogy egyre mélyebbre ássa magát a kutatásban, úgy szembesül a feladat igazán nagy horderejével, nemcsak teljesíthetetlennek tűnő határidő miatt, hanem az életét veszélyeztető veszélyek miatt is.
A másik szálon az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Gregory S. Burns két komolyabb ügy miatt aggódik: egyrészt egy korábban sohasem tapasztalt információszivárgással kell szembenéznie, amelyben valaki egy emberjogi szervezetnek szivárogtat ki adatokat az Egyesült Államok terroristagyanús személyeket illető rendkívüli kiadatási programjáról. A másik dolog ennél sokkal rejtélyesebb, és úgy tűnik, még nagyobb kockázatot rejt: a Kongói Demokratikus Köztársaság őserdeiből egy újfajta létforma megjelenéséről jelentenek, amelynek lehetőségére egy 1975-ös dokumentum, a Heisman-jelentés is felhívta a figyelmet, mint az emberiséget veszélyeztető tényezők egyikére. A probléma megoldására indítják el a Nemezis fedőnevű küldetést, amelyet a rendkívüli intelligenciával megáldott tudós-ügynök, Arthur Rubens koordinál. A tervnek mellesleg része a másik – az információszivárogtatással kapcsolatos – ügy rövidre zárása is.
A harmadik cselekményszál központi karaktere egy Jonathan Yeager nevű zsoldos, aki egy őrző-védő cég alkalmazásában dolgozik Irakban. Szüksége van a pénzre, hiszen kisfia végső stádiumú tüdőszeklerózisban szenved, és lisszaboni kezelése kisebb vagyonba kerül. Így nem sokat gondolkodik, amikor felajánlanak számára egy mindössze pár napos, de igen jól fizető afrikai küldetést, amelyet három másik – számára teljesen ismeretlen – zsoldossal kell végrehajtania. Az akció a Nemezis-küldetés része, a négytagú csapat feladata pedig látszólag egyszerű: meg kell keresniük a kongói dzsungelben egy negyvenfős pigmeus falut, és likvidálniuk kell annak lakóit, a velük élő amerikai antropológust, valamint minden olyan ismeretlen élőlényt, amivel a célszemélyek közelében találkoznak.
Az egymáshoz látszólag nem túl szorosan kapcsolódó cselekményszálak sokkal jobban összefüggenek, mint ahogyan azt első ránézésre gondolnánk. A kulcs a Heisman-jelentés és annak tartalma, de amit a négy zsoldos a kongói őserdő mélyén talál, és amit az amerikai kormány el szeretne tüntetni, az akkora kaliberű, hogy a Japánban dolgozó Kega Kento életét is gyökeresen megváltoztatja.
Takano Kazuaki regénye alapos és jól strukturált, a történet a több cselekményszál ellenére is jól követhető. Az alaposság a karakterábrázolásra, a történetmesélésre, a háttértsztorira egyaránt jellemző. A szereplők – legalábbis a három központi karakter – komplexek, jól felépített – és ami szintén nem elhanyagolható: ebben a kontextusban hiteles – személyiségek, akiknek múltját, indítékait, jellemét a szerző sokszor több bekezdéses vagy akár oldalas leírásokban ismerteti. A cselekmény legtöbb eseményét szintén részletekbe menően meséli el, legyenek azok a Kento által végzett kísérletek, az amerikai elnök napi tájékoztatója, vagy a dzsungel mélyén zajló akciójelenetek. Ezek vonatkozásában érzékelhető viszont némi aránytalanság, minőségkülönbség. Kento kísérleteinek leírása komoly tájékozottságról, háttérismeretekről tanúskodik – bevallom, többször is előfordult, hogy nem tudtam követni a biokémiai, farmakológiai szakszöveget, annyira elveszett a részletekben –, és ez jól passzol az alaptörténethez. A Fehér Házban zajló válságtanácskozásokat leíró részeknek vagy az akciójelenteknek viszont már inkább filmes ízük van, és itt gyakrabban visszaköszönnek közhelyesre sikerült jelenetek is.
A háttérsztori vonatkozásában Kazuaki szükség esetén történelmi eseményeket idéz fel, máskor aktuálpolitikai közbeszúrásokat tesz (pl. Gregory S. Burns elnök kapcsán – aki kiköpött mása az egyik nem is olyan régen még hatalomban levő amerikai elnöknek – például nem felejti el csak úgy „véletlenül” megemlíteni, hogy az iraki háború indítéka nagy kamu volt), csak hogy egy-egy szereplője, vagy saját mondanivalóját alátámassza. Mi több, egészen addig elmegy, hogy szinte részletekbe menően kidolgozza a már említett – egyébként feltehetően fiktív – Hesiman-jelentés tartalmát. A Kutatás az emberi faj kihalásához vezető tényezők után, és javasolt intézkedések alcímet viselő dokumentum öt pontban határozza meg az emberiséget a közeljövőben fenyegető veszélyeket: 1. Kozmikus nagyságrendű katasztrófa; 2. Globális mértékű környezeti ingadozások; 3. Nukleáris háború; 4. Járványok: a vírusok és biológia fegyverek fenyegetése; 5. Humán evolúció. Ezt – az egész regény témája szempontjából kulcsfontosságúnak számító – dokumentumot egyébként valahol a regény harmadánál ismerteti. A jelentésben ismertetett problémalistáról az ötödiket ragadja meg igen élénk fantáziával, de azért ügyelve arra, hogy nagyon messzire ne rugaszkodjon el korunk tudományos realitásának talajától. Bár vannak merésznek mondható gondolatai, az olvasó csak nagyon kevésszer érezheti azt, hogy korunk fejlettségét egyelőre még meghaladó dologgal állunk szemben. Ráadásul ez az egész nem öncélú, nem saját fantáziáját és tudását szeretné fölöslegesen villogtatni a szerző, hanem kőkeményen moralizál is és elgondolkodtat. A regény alapkonfliktusát talán a következő részben ragadhatjuk meg leginkább: „Az összes élőlény közül a Homo Sapiens az egyetlen species, amelyik a sajátjai ellen követ el fajirtást. Ez definiálja az embert. Az emberi természet egyenlő a kegyetlenséggel.” A fenti részlet pesszimista kicsengése ellenére Kazuaki nem ragad le itt, hanem felkínálja a továbblépés lehetőségét, ugyanakkor viszont néhány ilyen és hasonló közbeszúrással sikerül elérnie azt, hogy az olvasót ne csak a történet alakulásából adódó izgalmak hajtsák előre, hanem megálljon egy-egy percre és elgondolkodjon. És nemcsak a regény kontextusában, hanem abból kilépve, saját környezetünkben, a nagyvilágban zajló események kontextusában is. Az már csak hab a tortán, hogy maga az alaptéma, a humán evolúció elmélete is igencsak érdekesnek tűnik, jóllehet egyelőre elég keveset lehet róla olvasni hiteles forrásból.
Bár vannak hiányosságai, Kazuaki regénye remek olvasmány lehet azok számára, akik nyitottak az emberiség jövőjével kapcsolatos újszerű elképzelésekre – vagy csak az egyszerű halandók számára még ismeretlen valóságra? Jóllehet a könyv több mint 500 oldalnyi (mintegy 28 ívnyi) terjedelme, a helyenként túlzott – és sokszor nehezen érthető részletekbe torkolló – alaposság fárasztó lehet, emiatt pedig túlírtnak tűnhet a regény, mindig van valami (egy apró részlet a cselekményben, egy gondolkodásra serkentő, az olvasót felrázó párbeszéd), ami segít átlépni ezen. Ez pedig elsősorban Kazuaki írói tehetségét dicséri, ami egyértelműen túlmutat a forgatókönyvírás és úgy egyáltalán a filmes műfaj keretein, sőt korlátain – bár az ott megszerezhető képességeket, tapasztalatokat kétségkívül a regény megírása során is kamatoztathatta.