Nick Thorpe: Sír az út előttem (Scolar Kiadó, 2018)

Nick Thorpe: Sír az út előttem

Írta : Nick Thorpe
Eredeti cím : The Road Before Me Weeps
Eredeti kiadás : 2018
Magyar cím : Sír az út előttem
Fordította : Gebula Judit, Rajki András, Nyuli Kinga
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2018
Terjedelme (oldalszám) : 374
100
Vidd hírét!
 
 

Remények és félelmek a menekültek útján ez az alcíme Nick Thorpe menekültekről szóló könyvének. A szerző, ahogy korábban már írtuk, a BBC kelet-közép-európai tudósítója. Jelen könyvében azoknak a menekülteknek az útvonalát kíséri nagy figyelemmel, akik 2015 és 2017 között léptek be a migrációs útvonalak valamelyikén Európába.

Ha egy újságíró ír könyvet, az mindig valami többlettel ruházza fel az adott olvasmányt. Jelen esetben sem történt ez másként, a szerző ugyanis a tőle megszokott pártatlansággal, gyakorlatiassággal és  körültekintéssel és nem utolsó sorban emberséges megközelítésben mutatja be ezt a nagyon sokrétű és sokszínű jelenséget, amelynek így vagy úgy, de valamilyen formában mindannyian a tanúi voltunk, vagyunk. Azt már a korábbi, hasonló témájú olvasmányok és a világba való némi kitekintés eredményeként valószínűleg tudjuk és érezzük, hogy a migráció nem azonos a szelektíven bemutatott, részrehajló közvetítéssel, és a „migránsok” sem csak azok, akiknek ők vallják magukat, vagy akiknek mások (mi) látni akarják őket. Nem lehet könnyű az (bár hivatalból „kötelező”), hogy semmilyen álláspontot ne foglaljunk, még akkor sem, ha egy újságíróról van szó, de úgy érzem, ez jelen esetben teljesen sikerült. Nick Thorpe ugyanis nem tett mást, mint időt és fáradtságot nem sajnálva nem is a menekültek nyomába, hanem inkább a menekültek mellé szegődött. Ennek eredménye ez a könyv, amelyben ennek a jelenségnek sokkal teljesebb, emberibb és valósabb oldalát látjuk.

Úgy tudtuk, hogy a menekültválság egészen hirtelen szakadt rá Európára 2015-ben. Könnyű volt ezt elhinni, hiszen kevesen vették a fáradtságot, vagy rendelkeztek kellő éberséggel és kíváncsisággal ahhoz, hogy a történetek politikai, történelmi, gazdasági és egyéb oldalait is meglássák, és ennek megfelelően a menekültekben a segítségre szoruló embert is megpillantsák. A szerző a kötet elején értelemszerűen időrendi sorrendben a balkáni útvonalakon Európa felé haladó menekülteket mutat be. Ha visszaemlékezünk a 2015-ös emberáradatra, tudjuk, hogy a menekültek (Nick Thorpe tudatosan nem nevezi őket migránsoknak) szinte megállíthatatlanul özönlöttek Európa felé, komoly válságba sodorva az európai nemzetek közösségét. A híradások szalagcímében Röszke, Bicske, Kelebia, később Hegyeshalom szerepeltek nagy gyakorisággal. Most ugyanezekről az eseményekről a bennük részt vevők megtapasztalásain keresztül kapunk képet. A szerző beszélgetésbe elegyedik a menekültekkel, de az embercsempészekkel is, akik a jó üzlet reményében segítik őket a határokon át, emellett beszélget helyi lakosokkal, rendőrökkel, politikusokkal, önkéntesekkel, határőrökkel, kerítést építő elítéltekkel, üzlettulajdonosokkal – egyszóval mindenkivel, akinek kapcsolata, kára, érdeke, vagy bármilyen más története és érzelme van a menekültekkel kapcsolatban.

Ugyanebben a témában ajánljuk még:

Nick Thorpe időközönként, ahogy haladunk az utakon időben és térben, komoly jelentést ad az Európában éppen aktuálisan zajló politikai eseményekről. Németország, a schengeni övezet, Magyarország, Orbán Viktor, a kerítés – mind szerepet kapnak a könyvben, csakúgy, mint a menekülthullámokat elindító politikai háttér a Közel-Keleten és Afrikában, ahonnan a legtöbb menedékkérő érkezik. Az Európai Unióra komoly teher nehezedik, a tagállamok nem tudnak megegyezni abban, hogy hogyan kezeljék a krízist. Brüsszelben nagy a káosz, mindenki a kvótarendszerről beszél, a magyar miniszterelnököt egyesek a nemzet (és Európa) megmentőjének, mások rideg diktátornak tartják, Angela Merkelt pedig a menekültek barátjának. A dublini egyezmény szerint a menekültet vissza lehet küldeni abba az országba, ahol először regisztrálták, a magyar kormány szerint nem lépheti át az időközben felépített kerítést, a német közhangulat ezzel szemben ünnepelve fogadja az országba érkező menekülteket, már azokat, akik valahogy még megúszták, és kihasználták a káoszt, vagy tetemes összegeket fizettek az embercsempészeknek, és eljutottak Németországba. Ami egyébként egy nagyon fontos része és problémája ennek az egész jelenségnek, és nehéz eldönteni, hogy melyik határozat éppen mibe taszítja ennek az egész történetnek a legsebezhetőbb alkotó elemeit: magukat a menekülteket. És természetesen nem szabad megfeledkezni az egyre szaporodó terrorcselekményekről sem, amelyek tovább alakítják és bonyolítják a menekültek és az őket befogadók sorsát.

Időközben Törökország és az EU között megállapodás születik, a kerítés felépülésével a menekültek száma, akik a megszokott útvonalon próbáltak Európába jutni, látszólag csökken. Az új útvonalak keresése és használata azonban hamar kialakul, ami maga után vonja azt, hogy egyre több ország egyre jobban érintetté válik a kérdésben, de valamilyen szinten bizonyos vonásaiban stabilizálódik is a helyzet.

Nick Thorpe azonban a helyzetéből adódóan tovább megy ennél azzal, hogy embereket szólaltat meg, akik saját történetükkel szövik meg a teljes képet, vagy legalábbis az egyik legteljesebbet. Tragédiák és örömök között vezet az út a megígért jövő felé, ez azonban útközben számtalanszor változik, ahogy a jövő sem az lesz a legtöbb esetben, ami a reményekben élt. A kötet további részében a szerző olyan menekültekkel beszélget, akik megérkeztek valamelyik célországba, és arról beszélnek, hogy milyen az életük most, mik a vágyaik, céljaik, nehézségeik, félelmeik, hol van a családjuk többi része, vagy, hogy vissza akarnak-e valaha térni a hazájukba.

Nagyjából túl kell lennünk azon az állásponton, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk azt, ami körülöttünk (akár kisebb, akár szélesebb körben értendő) zajlik. Ennek egyik legjobb segítő eszköze ez a riportregény, mert átfogó, széles látókörű, pontos és információgazdag. Az egyik legértékesebb része szerintem az utolsó fejezet, amely tulajdonképpen összefoglalja mindazokat a kérdéseket, amelyek útközben elkerülhetetlenül felbukkannak: honnan jönnek a menekültek, kik ők, mit akarnak, hová tartanak, veszélyesek-e vagy sem, hogyan kell velük bánni, milyen erkölcsi felelősséggel kell hozzájuk viszonyulni, hogyan lehet (vagy egyáltalán kell-e) integrálni őket a társadalomba, amelynek tagjaivá váltak, milyen gazdasági, politikai, kulturális, demográfiai változásokat hoz maga után a tömeges migráció, és sorolhatnánk. Annyira jóleső úgy olvasni, hogy közben nem kell azon gondolkodnunk, hogy melyik oldalra állunk, ugyanis lassan az látszik körvonalazódni, hogy ebben a kérdésben nem igazán vannak oldalak, és ez nem azonos azzal, hogy semlegesen tekintsük a helyzetet. A szerző utószavából kitűnik azért, hogy a menekülteket segítségre szoruló embereknek tekinti, akik az európai szolidaritásban bízva hagyták ott hazájukat, akár az életüket is kockáztatva. Azonban azt is világosan elmondja, hogy ez a kérdés sokkal árnyaltabb, mint amennyire az leegyszerűsítené, ha állást foglalnánk. A jó ebben a műben éppen ez: mindenkinek és mindennek helye van, bárki megszólalhat, hogy elmondhassa mindazt, ami számára fontos, és ezért senki sem ítéli el. Kiváló olvasmány!


Vidd hírét!