Kitekintő: neves szerzők művei 2019-ben

Vidd hírét!
 
 

Tény, hogy majdnem minden héten jelenik meg olyan könyv, amely kellemes olvasmányélményt okoz az olvasóközönség kisebb-nagyobb részének, néha új kedvencet avathatunk, néha felfedezünk valami újszerűt, de azért mindenki izgatottan várja a nagy kedvencek újdonságait. Mi az alábbi cikkben annak néztünk utána, hogy a sikerszerzők előreláthatóan milyen regényekkel kényeztetnek minket 2019-ben. Sietünk hangsúlyozni, hogy az alábbi lista nem teljes, és némiképp szubjektív is, hiszen nem tartjuk kizártnak, hogy valakinek egyike sem kedvenc, és teljesen más szerzőktől várja az újdonságokat.

Don Winslow – február

A könyveket az eredeti megjelenése szerint listáztuk, így a legelső ebben a sorban Don Winslow és a méltán népszerű Kartell-trilógia befejező része, a The Border, amelyik angolul február 26-án jelent meg. A regényt, amelyben ismét felbukkan Art Keller, mindenfelé óriási várakozás előzi meg.

Don Winslow: The Border
Don Winslow: The Border

Art Keller több mint negyven évet töltött az Egyesült Államok leghosszabban tartó konfliktusának, a drogháborúnak a frontvonalain. Megszállottan küzdött azért, hogy legyőzze a Sinaloa Kartell vezérét, Adán Barrerát, közben pedig elveszítette azokat, akiket szeretett, és lelke egy darabját is feláldozta ebben a véres és reménytelennek tűnő küzdelemben. Keller mostanra bejutott a DEA (Kábítószer-ellenes Hivatal) legmagasabb köreibe, és rájött hogy egy kiiktatott kartell-vezér helyére másik harminc került, akik az eddigieknél is elviselhetetlenebb erőszakhullamot, káoszt és szenvedést zúdítottak Mexikóra – és nem csak Mexikóra. Keller minden erejét és befolyását latba vetve próbálja megállítani az Államokba áramló heroint és a vele járó erőszakot, de mindenhol ellenségbe botlik. Egyesek az életére törnek, a politikusok egyszerűen tönkre akarják tenni, és ami a legelképzelhetetlenebb: az éppen hivatalát elfoglalni készülő elnöki adminisztráció azokkal cseresznyézik egy tálból, akiket Keller le akar győzni. Immár nemcsak a kartellekkel kell megküzdjön, hanem a saját hazája kormányával is.

A regény cselekménye az amerikai-mexikói határvonaltól délre fekvő sivatagtól a Wall Streetig, Guatemala nyomornegyedeitől a washingtoni kormányzati épületek márványterméig terjed. A főszereplők: a kartellvezérek új generációja, kartellekkel harcoló zsaruk, utcai drogdílerek, a drogfüggők, politikusok, pénzmosók, az ingatlanpiac moguljai, és az erőszak elől menekülők, akik egy új országban keresik az újrakezdés lehetőségét. A fentiek alapján a The Border egyértelműen az alig várjuk kategóriába tartozik.

A könyv magyarul a HarperCollins gondozásában jelenik meg augusztus közepén.


Dave Eggers – március

Angolul március 19-én jelenik meg A Kör szerzőjének új regénye, a The Parade.

Dave Eggers: The Parade
Dave Eggers: The Parade

Dave Eggers új könyvének cselekménye egy meg nem nevezett országban játszódik, amely éppen próbál kilábalni az egy évtizeden át tartó háború okozta válságból. A kormány a béke jeleként egy új, az ország két részét összekötő utat építtet. A regény főszereplői két szerződéses építész, ugyanannak a cégnek az alkalmazottai, akiket azért küld a vállalat a terepre, hogy befejezzék a munkát. Az egyikük egy léha és kalandvágyó figura, a másik viszont szigorúan a munkára fókuszálna, hogy mielőbb befejezhessék azt és hazamehessenek. A két különböző karakter hamarosan egészen lehetetlen helyzetben találja magát, és szembe kell nézniük azokkal a következményekkel, amelyeket a puszta jelenlétük okoz. A regény örökérvényű kérdéseket feszeget: képes lesz-e az ember valaha is megérteni egy másik nemzet harcát, és milyen szerepet vállalhat mások békéjének a megteremtésében.

Eggers művei itthon az Európa Könyvkiadó gondozásában jelentek meg. Egyelőre nincs információnk arról, hogy a The Parade meg fog-e jelenni, illetve hogy mikor.


James Ellroy – június

James Ellroy júniusra ígéri a második L.A.-tetralógia második kötetét. Ebben a szerző a második világháború Los Angelesét rajzolja meg. A soron következő regény a This Storm címet viseli, az eredeti borítón egy stilizált, vörös színű horogkereszt látható.

James Ellroy: This Storm
James Ellroy: This Storm

A történet időben és térben ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. 1941 utolsó napján járunk, Amerika hadban áll Japánnal, az Egyesült Államok nyugati partján élő japánok internálása javában zajlik, Los Angelest magával ragadta a háború láza és a faji gyűlölködés. Dudley Smith őrmestert a hadsereg századosaként látjuk viszont, Smith álnéven, háborús nyerészkedőként halászik a zavarosban Claire De Haven oldalán a mexikói Bajában. Többnyire ötödik hadoszlopos elemek után szaglászik és megpróbál kézre keríteni egy eltűnt japán haditengerészeti attasét. Az előző kötet másik fontos szereplője, a japán származású Hideo Asida a Los Angeles-i Rendőrség kriminalisztikai laboratóriumában dolgozik, és tisztában van azzal, hogy az internálást csak elodázni tudja, kikerülni nem. Az újonnan érkezett Joan Conville hadnagy a rácsok mögé kerül gyilkosság vádjával, de William H. Parker százados ejti a vádakat és Asida mellé helyezi a nőt. A páros megszállottan dolgozik azon, hogy kiderítse egy sárcsuszamlásban talált, azonosítatlan holttest identitását. Azt tudják, hogy gyilkosság áldozata, és hogy köze van egy 1931-es, megoldatlan rablási ügyhöz, amelyben aranyat loptak. Conville és Asida azért dolgoznak olyan lázasan, mert az aranyat szeretnék, ám az ügy új fordulatot vesz, amikor két nyomozót holtan találnak egy hírhedt kábítószeres búvóhelyen.

James Ellroy regényei az utóbbi időben magyar nyelven a Jaffa Kiadó gondozásában jelentek meg. A This Storm itthon 2019 második felében vagy 2020 első felében várható.


Colson Whitehead – július

Colson Whitehead 2019 júliusában újabb regénnyel jelentkezik. A Pulitzer-díjas író korábban írt már horrort, önéletrajzi ihletésű fejlődésregényt és egy memoárt a saját utazásáról a póker világában, de az igazi hírnevet a 2016-os A föld alatti vasút hozta meg a számára, amelyért a Pulitzer-díjat is kapta. Whitehead úgy tervezte, hogy a következő könyve egy Harlemben játszódó krimi lesz, ám 2014-ben tudomást szerzett a három évvel korábban bezárt Arthur G. Dozier School for Boys-ban történtekről, és a sztori annyira megrendítette, hogy eldöntötte, emléket állít a fiúiskola áldozatainak.

Colson Whitehead: The Nickel Boys
Colson Whitehead: The Nickel Boys

A floridai fiúiskolát 1900-ban nyitották magatartászavaros gyermekek számára, egyféle javítóintézetként működött egészen 2011-ig. Fennállása alatt számtalan vád érte az iskolát, több vizsgálatot is folytattak, mert a gyanú szerint a diákokat megverték, megerőszakolták és munkára kényszerítették, néhányukat pedig meg is gyilkolhatták. A nyomozások során arra jutottak, hogy az intézmény területén több mint 50 jelöletlen sírhely található, és a feltételezések szerint több mint százan veszíthették életüket tisztázatlan, gyanús körülmények között. Colson Whitehead ennek a sötét múltú iskolának a történetét dolgozza fel a The Nickel Boys-ban.

A regény cselekménye az 1960-as évek első felében játszódik az amerikai délen, a főszereplője pedig a színesbőrű Elwood Curtis, akit magára hagytak a szülei, és útját a nagymamája egyengeti. Elwood jó szándékú fiú, Martin Luther King szavait a szívében hordozza, ő ugyanolyan jó, mint bárki más. Délen viszont az élet más; elég egyetlen ártatlan ballépés, hogy az egész jövőjét tönkre tegye. Elwood a Nickel Akadémia néven ismert, fiatalkorúak számára fenntartott javítóintézetbe kerül; az intézmény fizikai, szellemi és erkölcsi nevelést ígér, hogy a rossz útra tévedt fiatalok tiszteletre méltó és tisztességes emberekké válhassanak. A valóságban azonban a Nickel Akadémia a borzalmak otthona: a szadista személyzet veréssel és szexuális bántalmazással tartja rettegésben a diákokat, a korrupt hivatalnokok ellopják az intézménynek szánt élelmiszert és ellátmányt, a rendszerrel szembeszegülő diákok pedig nyomtalanul eltűnnek. Elwood az embertelen körülmények között is Martin Luther King tanítása szerint él: dobjatok tömlöcbe és én akkor is szeretni foglak. A barátja, Turner viszont úgy véli, Elwood naívitása már káros, hogy a világ tisztességtelen és a bajt jobb elkerülni vagy kicselezni. A két fiút egyikük idealizmusa és a másik szkepticizmusa sodorja egy olyan döntés felé, amelynek utóhatása évtizedekig visszhangzani fog.

A valós eseményeken alapuló regény itthon a 21. Század Kiadó gondozásában fog megjelenni 2019 őszén.


Jo Nesbø – július

Jo Nesbø eredetileg tíz részesre tervezte a Harry Hole-sorozatot, aztán 2017-ben megjelent a tizenegyedik kötet, július 11-én pedig jön a tizenkettedik. Olyan, mintha Nesbø egyszerűen nem bírna megszabadulni mindenki kedvenc norvég nyomozójától – az olvasók legnagyobb örömére, természetesen.

Már az előző kötet végén sejtettük, hogy a Szomjúságnak lesz folytatása. A könyvről írt kritikánkban azt írtuk: „a végkifejlet alapján minden bizonnyal ennek is lesz folytatása, és az olvasó még legalább egyszer kézbe veheti Harry Hole-történetét.” A jó hír, hogy erre a magyar olvasóknak sem kell sokat várni. Az Animus a tervek szerint 2019 őszén adja ki a Knife című, 12. Harry Hole-regényt.

Jo Nesbø: Knife
Jo Nesbø: Knife

Harry egy átmulatott, kómás éjszaka után arra ébred, hogy véres a keze és a ruhája. Nem emlékszik semmire, az viszont biztos, hogy nem az ő vére száradt a ruhájára. A megoldatlan ügyek osztályán dolgozva arra már rájött, hogy néhány felderítetlen eset valószínűleg Svein Finne személyéhez köthető. A sorozatgyilkost egykor ő juttatta rácsok mögé, ám Finne tíz év után szabadult a börtönből, és Harry biztos benne, hogy ott fogja folytatni, ahol abbahagyta.


Margaret Atwood – szeptember

A kanadai Margaret Atwood következő regénye szeptemberben jelenik meg, és valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy ez az év egyik legjobban várt könyve. A The Testaments a nagy sikerű A Szolgálólány meséje folytatása.

Margaret Atwood: The Testaments
Margaret Atwood: The Testaments

A korábban nem is remélt folytatást az írónő kiadója jelentette be november végén. Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta A Szolgálólány meséje a nőgyülölet elleni fellépés és a nők jogaiért való küzdelem szimbólumává vált, állt akkor a szerző kiadója, a Penguin Books közleményében. Korábban egy nyilatkozatban maga Atwood is utalt erre, bár ő Trump nevét nem említette. A BBC azt közölte, az új regényt az a korszak ihlette, amiben élünk. Margaret Atwood szavai szerint ez részben igaz. A folytatás megírását a rajongók kérdései is ihlették.

Atwood és a kiadója nagyon szűkszavú az új könyv cselekményét illetően. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a második kötet tizenöt évvel az első rész cselekménye után játszódik, és három női főszereplő meséli el a történetet. Annyit közöltek, hogy a regénynek nem lesz köze a tévésorozathoz; utóbbi harmadik évada 2019 júniusában debütál.

A könyv magyar megjelenéséről még nincs hírünk, de kétség nem fér hozzá, ki fogják adni itthon is.


Stephen King – szeptember

Nagyjából Atwood regényével egy időben érkezik a horror koronázatlan királyának új regénye, a The Institute. Stephen King az új könyvet január végén jelentette be a saját weboldalán. A szinopszis alapján Anthony Breznican azt írta, hogy a The Institue úgy hangzik, minth a Tűzgyújtó Charlie McGee-je egy csapatnyi természetfeletti képeségekkel rendelkező barátra lelt volna.

Minneapolis egy külvárosában idegen behatolók megölik Luke Ellis szüleit, a fiút pedig egy fekete terepjáróba lökik. Mindez két perc alatt történik. Luke az Intézetben tér magához; a szoba, ahol ébred, pont úgy néz ki, mint a sajátja, kivéve, hogy nincs ablaka. Az ajtón túl újabb ajtók vannak, amelyek mögött más, különleges képeségekkel – telekinezis és telepátia – bíró gyerekeket talál, akik az övéhez hasonló körülmények között jutottak el az Intézetbe.

Stephen King: The Institute
Stephen King: The Institute

A baljúslatú intézményben a Mrs. Sigby vezette személyzet mindent megtesz azért, hogy kivonja a gyerekből természetfeletti képességeiket. Ha valaki együttműködő, zsetonokat kap, melyekkel az automatákból vásárolhat, ha viszont ellenáll, kegyetlen büntetésben lesz része. Idővel egyre több gyerek tűnik el az intézményből, Luke pedig egyre elkeseredettebben küzd azért, hogy kihusson az Intézetből, és segítséget szerezzen. Csekély esélye van rá, innen ugyanis még soha senki nem szökött meg.

A szerző művei itthon az Európa Könyvkiadó gondozásában jelennek meg. A The Institute magyar megjelenéséről nincs információnk, de bizton állíthatjuk, hogy itthon is meg fog jelenni.


John le Carré – október

A sort egy őszi megjelenéssel zárjuk: október 17-én jön John le Carré 25. regénye, az Agent Running in the Field. Adam Sisman (John le Carré életrajzírója) szerint ez volt a szerző 1986-os Egy tökéletes kém c. regényének munkacíme.

John le Carré: Agent Running in the Field
John le Carré: Agent Running in the Field

Az új regényéről egyelőre nagyon keveset tudni. A cselekménye 2018-ban játszódik Londonban. A főszereplője egy magányos fiatalember, aki megpróbálja túlélni az aktuális brit politikai zűrzavart, és közben olyan összefüggéseket fedez fel, amelyek veszélybe sodorják.

A könyv itthon az Agave Könyvek gondozásában fog megjelenni, a tervek szerint a nemzetközi megjelenéssel egyidőben.


Vidd hírét!