David Morrell: Rambo (Victoria, 1989)

David Morrell: Rambo

Írta : David Morrell
Eredeti cím : First Blood
Eredeti kiadás : 1972
Magyar cím : Rambo
Fordította : Csordás Gábor
Kiadó : Victoria Kiadó
Recenzált kiadás éve : 1989
Terjedelme (oldalszám) : 221
50
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A Rambo-franchise legfrissebb epizódja után (Rambo: Last Blood, már a mozikban) David Morrell, az eredeti Rambo szerzője kifakadt a Twitteren, mondván: szégyelli, hogy a nevét egyáltalán összekapcsolják az új Rambo-filmmel. Nem tudom, hogy mennyire megalapozott a felháborodása (azaz hogy tényleg annyira csapnivaló-e az új film, ahogyan Morrell többedmagával állítja), de az az igazság, hogy az 1972-es regény sem egy kimagasló irodalmi alkotás. Pedig az alapötlet jó, és bizonyos értelemben, időtálló is.


Időtálló, mert háborús veteránokkal ma is Dunát lehetne rekeszteni (értsd: sajnos a 21. század is épp elég fegyveres konfliktust lát), és biztosan akad közöttük néhány “rambo” is, vagyis olyan figura, akit eléggé megviselt a háború ahhoz, hogy egy adott szituációban boruljon a bili. Ehhez vegyük hozzá az amerikai fegyverviselési szokásokat, az azt szabályozó, nagyon laza törvénykezést, és minden adott ahhoz, hogy egy olyan esemény bekövetkezzen, mint amilyent Morrell a Rambóban elképzelt.

Rambo a vietnami frontról került haza; magasan képzett zöldsapkásként harcolt a vietkong ellen, de a háborúban az ellenség kezére került, és a hónapokig tartó fogság alatt a kínok kínját élte át. Végül megszökött a fogságából, és hosszantartó bolyongás után megmenekült, majd a kórházban töltött lábadozás után hazakerült az Államokba. Minderre a regény során, Rambo visszaemlékezései révén derül fény. A cselekmény ugyanis azzal kezdődik, hogy Rambo egy Kentucky állambeli kisvárosban stoppol az út szélén, a városka seriffje pedig jobbnak látja segíteni rajta, így hát a szolgálati autójával kiviszi a városon kívülre. Úgy ítéli meg, hogy nem hiányzik a városából egy munkakerülő. Rambo hosszú, ápolatlan haja, nagyra nőtt szakálla, a kezében szorongatott hálózsák egy koszos csavargó látszatát kelti. De Rambót nem abból a fából faragták, neki ne mondja meg senki, hogy merre menjen vagy hogy egy adott helyen meddig tartózkodjon – így hát fogja magát, és visszamegy a városba. A seriff másodszor is elfuvarozza a városszélre, és Rambo másodszor is visszatér. A seriff tulajdonképpen mondvacsinált ürüggyel beviszi az őrsre; az a szándéka, hogy megleckézteti az általa csak madárnak nevezett alakot, és munkakerülés büntette miatt öt napra zárkába dobja. Amikor azonban erőszakkal le akarja vágni Rambo haját és szakállát, a háborús veteránt elöntik a rossz emlékek, szétesik, támadásba lendül, a borotva pengéjével felhasítja az egyik rendőr hasát, és kereket old. Az úton szert tesz egy motorkerékpárra, amellyel a hegyek felé menekül.

Azt hiszem, a történetet mostanra már majdnem mindenki ismeri – ha máshonnan nem, hát a Sylvester Stallone főszereplésével készült 1982-es filmből. A seriff egy kis csapattal, kollégái tanácsa ellenére beleveti magát a sűrűbe, hogy nyakon csípje a madarat, nem tudva, hogy a gerillaharc a hegyvidéki terepen a zöldsapkásoknál edződött Rambo számára hazai pálya. Amikor erre rájön, már késő: az eredmény több halott, és egy visszájára fordult hajsza, ahol a seriff az üldözött, Rambo pedig a vadász. Időközben segítség is érkezik: a hajtóvadászathoz csatlakozik több tucat helyi pisztolyforgató kalandor (akik igazából csak akadályozzák az akciót), az állami rendőrség, és Rambo egykori kiképzője, aki – a többiekkel ellentétben – ismeri Rambo gondolkodását. A hajsza végkimenetele innentől nem kérdés, csak azt nem lehet tudni, hány áldozata lesz végül az ámokfutásnak.

David Morrell írói stílusa (ebben a könyvben!) kiforratlan. Foghatnánk arra, hogy a Rambo az első regénye volt, de hozzá kell tennem, hogy én egyszer próbálkoztam a szerző egy másik regényével is, amit nem bírtam befejezni. (Tudom, ízlések és pofonok különbözőek, van aki szereti, és ez rendben is van.) A magyar kiadás sem kifogástalan, helyesírási hibák, elütések és szerkesztési hibák is vannak bőven, szóval elképzelhető, hogy a fordítás is hagy némi kívánnivalót maga után. (Ezt biztosan nem állíthatom, nem olvastam az eredeti szöveget.) Mindezzel együtt szinte biztos vagyok abban, hogy az eredeti szöveg sem egy sziporkázó irodalmi kincs. Ha rosszindulatúan akarok fogalmazni, azt mondom: átlagos ponyva, de jó a cselekmény vázát képző sztori. A könyvet világszerte 26 nyelvre fordították le, de a nagy sikert valószínűleg a filmadaptációnak köszönheti. Ugyanakkor azt is meg kell említsem, hogy az 1972-es regényt a kritika akkor összességében jól fogadta, Stephen King például tankönyvként használta, amikor a Maine-i Egyetemen kreatív írást tanított. Ezek fényében lehet, hogy csak én ítélem meg rosszul a könyvet.

Rambo egy rossz rendszer áldozata. A lényeget a szerző egészen a regény végén foglalja össze néhány mondatban, amikor azt mondja, hogy a rendszer “a hozzá hasonlóknak lehetetlenné tette a normális életet”, és hogy Rambo ámokfutása a “háború következménye”, hiszen “annyira hozzászokott az akciókhoz, hogy már nem tudott meglenni nélkülük.” Úgy hiszem, hogy tényleg erről van szó: Rambo egy háborús veterán, egy időzített bomba, akinek elég labilis az idegrendszere ahhoz, hogy egy szinte jelentéktelen esemény hatására is ámokfutásba kezdjen. Morrell viszont nem bontja ki ezt eléggé, a regény során csak elég felszínesen ábrázolja mindazt a lelki vívódást, amivel a főszereplő küzd. Többször is az a határozott érzésem támadt, hogy Rambót szeretné az olvasó számára szimpatikussá tenni, holott vannak az ex-kommandósnak olyan döntései, amelyekkel nem lehet azonosulni, amelyeket nem lehet elfogadni, hacsak nincs egy erős, jól felépített indoklás. Ennek hiányában Rambo nem pusztán a rendszer áldozata, hanem adott ponton elkövető is, s tetteinek súlyát Morrell nem képes kellőképpen ellensúlyozni.

A szerző nemtetszésének adott hangot a legújabb (negyedik) Rambo-film premierje után, de a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a film forgatókönyvéhez az első vázlatot ő írta. Ezt aztán elvetették, és egy másik szkriptet fogadtak el a producerek. Lehet, hogy csak az irigység beszélt Morrellből? Az is rejtély, hogy Morrellt annak idején miért nem zavarta az, hogy a ’82-es mozifilm sikerét követően az adaptáció folytatásait megírta regény formájában is. Hiszen az eredeti, 1972-es regénynek minden olyan folytatása értelmetlen, amelynek Rambo a főszereplője.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •