Az Olvasoterem.com hagyományosan az év utolsó napján közli a saját összeállítását az év legjobb könyveiről. Ahogy az előző években már megszokhattátok, most is mindenféle rangsor nélkül osztjuk meg veletek az alábbi listát, nincs első, nincs top 10; az alábbi összeállítás az Olvasoterem.com recenzenseinek csupán egy-két kedvencét tartalmazza. A recenzens neve az egyes címek előtt látható.
János szerint:
Jan Stocklassa Stieg: Larsson titkos iratai (Animus)
Sorozatban harmadik éve egy tényirodalmi mű a nyerő nálam: az idén Jan Stocklassa Stieg Larsson titkos iratai című könyvére esett a választásom. A svéd újságíró a XX. századi svéd történelem talán legmegrázóbb eseményével, Olof Palme máig megoldatlan gyilkossági ügyével foglalkozik könyvében, emellett emléket állít a 2004-ben elhunyt újságírónak és írónak, a Millenium-trilógiának köszönhetően világhírnévre szert tevő Stieg Larssonnak, aki szinte megszállottja volt a Palme-ügynek. A Larsson által több év alatt összegyűjtött hatalmas mennyiségű információt felhasználva és rendszerezve, ezeket a saját maga által gyűjtött új információkkal kiegészítve Stocklassa egy a korábbiaktól eltérő, de a valóságtól nem elrugaszkodó, koherens elmélettel áll elő az egykori miniszterelnök meggyilkolása kapcsán. És bár cáfolhatatlan bizonyítékok hiányában nem oldja meg a 33 évvel ezelőtti gyilkosságot, az általa felvázolt forgatókönyv talán még a többször zsákutcába vitt nyomozást is kimozdíthatja a holtpontról. Ha mégsem, azzal sincs gond, ugyanis az olvasmányos, az eseményeket dramatizált formában elbeszélő, szinte regényszerűen megírt, mégis alapos kutatómunkáról árulkodó könyv ettől függetlenül is egy kiváló mű.
Rózsa szerint:
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma (Typotex)
Szevojanc Anatolija és a kis örmény falucska, Maran története belopta magát a szívembe, olyannyira, hogy ebben az évben az Égből hullott három alma lett a kedvenc olvasmányom. Igazi emberi értékekről szól, hiedelmekkel, hagyománnyal átszőtt életekről. Szerelemről, ami ugyan idősebb emberekkel esett meg, mégsem hordoz kevesebb értéket magában, sőt, igazibbnak, mélyebbnek, őszintébbnek hat, és melegséggel tölt el. A túlélés reményét egy új élet fogantatása hozza el a falu lakói számára, amitől lassan-lassan felélednek, kinyílnak a szívek, lelkek.
Az első oldaltól magával ragadott a történet, és a melegség érzése, a szám szegletében bújkáló félmosoly, amely majdnem végigkísért a regény olvasása közben, különleges ajándék volt számomra. Az ilyen könyvek azok, amik nagyon sokáig velünk maradnak, amiért érdemes értő, figyelmes olvasónak lenni.
Virág szerint:
Caroline Criado Perez: Láthatatlan nők (GABO)
2019 legfontosabb tényirodalmi megjelenésének tartom, ebben szerencsére egyre többen egyetértenek velem, a könyv többek között a Royal Society Science Book-díját is elnyerte, bár azt még az én elismerésem előtt. Különösen fontosnak tartom a megjelenését egy olyan, hangsúlyozottan patriarchális berendezkedésű társadalomban, mint Magyarország. Fontosnak a nők miatt, hogy végre felismerjék azt, ami nagyon rossz, de amit eddig esetleg természetesnek találtak, és fontosnak a férfiak miatt, hogy lássák, hol vannak (mindenhol) és mekkorák a hibák (nagyok), valamint azt, hogy miképpen lehetne orvosolni őket. Az emberek fele nő s már neméből kifolyólag diszkriminált – bármennyire szívesen siklunk is át efölött. Pusztán ebből a premisszából kiindulva nagyon fontos szakmunka Perez könyve, csupán a forrásirodalma kb. 50 oldalas. Jó lenne, ha azok is elolvasnák, akik a gender szó hallatán ördögűzést rendelnek, a feministákat pedig férfigyilkosoknak tartják. Tanulni sosem késő, ám roppant vonzó. Ez az egyetlen megoldás.
Virág szerint:
Gyurkovics Tamás: Migrén (Pesti Kalligram)
Gyurkovics második regénye ugyanolyan jó, mint az első, a két éve megjelent Mengele bőröndje. Gyakorlatilag ugyanarról a témakörről ír (II. világháború, holokauszt), de a szemszög változik. Okos, izgalmas könyv, én azért szerettem nagyon, mert olyasmikről ír, amivel a holokauszt-irodalom általában csak érintőlegesen foglalkozik: a túlélő bűntudatával, magányával, ezzel együtt azzal, hogy mennyire csupán nézőpont kérdése az az egyszerűnek látszó tétel, ami megállapítja az egyén bűnösségét vagy kimondja ártatlanságát. Érzékenyen, szépen járja körbe ezt a nem elhanyagolható témakört Spielmann Ernő személyén, családján és mentettjein keresztül. A regény nem mellesleg valós eseten alapszik, a Mengele ikrei mellett dolgozó Spiegel Ernő életét dolgozza fel. Gyurkovics kiegyensúlyozott mesélő és kivételesen jó író, nem meglepő hát, hogy az ő regénye lett számomra a legkiválóbb az idén megjelent kortárs magyar írások közül.
Pista szerint:
Su Tong: Rizs (Kossuth)
Szeretek kimozdulni a komfortzónámból. Ezért is esett a választásom Su Tong könyvére, akinek nevét ezidáig nem ismertem, azonban 350 oldal után egy életre megjegyeztem. A Rizs olvasható klasszikus kínai tanmeseként, horrorként, pszichodrámaként, családregényként, de akár krimiként is. Egy olyan világot tár fel, amelyikből teljesen hiányzik a szeretet, erkölcs, erény, az egymás iránti megértés és elfogadás igénye. Sokkolóan ábrázolja a bűn, szexualitás, erőszak, szaporodás, halál, bosszú, a mindent átható gyűlölet és az önsorsrontó döntések szövevényét. A könnyed, olvasmányos líra súlyos nyomokat, heves érzelmeket hagy az olvasóban. Hányinger környékezheti, de a lelke is belefájdulhat. Mindkettő természetes reakció erre a sötéten sugárzó, magával ragadó gyűlületeposzra.
Gábor szerint:
Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol trilógia (Jelenkor)
A 2019-es év olvasás szempontjából nem sikerült annyira jól, mint ahogy azt tavaly ilyenkor elterveztem. A Moly.hu-s év végi statisztikám szerint idén mindössze 8 könyvet olvastam (jelen sorok írásakor a 9. Folyamatban van) és tíz képregényt, az elolvasott oldalak száma így pedig ezerrel kevesebb, mint 2018-ban. Ennek ellenére nincs okom panaszkodni, hiszen az elolvasott könyvek mindegyike minőségi olvasmány volt, ehhez a cikkhez pedig külön kiemelném Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiáját. Számomra ez volt 2019 legjobb olvasmánya. Igaz, hogy konkrétan három könyvről van szó, viszont az író egyetlen, lassú folyású és gyönyörű történetet mesél el Izlandról és az előző század elején ott élő emberekről.
A trilógia egyes köteteiről (Menny és pokol, Az angyalok bánata és Az ember szíve) az elmúlt hónapokban külön bejegyzésekben is találkozhattatok, amelyekben bővebben kifejtettem a véleményemet Stefánsson epikus regényéről. Ez a rövid összefoglaló arra szolgál, hogy év vége előtt még egyszer felhívjam az olvasók figyelmét erre a mesterien megírt műre. Ahogy korábbi írásaimban is említettem, a regény cselekménye a saját, kényelmes tempójában halad előre, ami miatt kicsit vontatottnak tűnhet, viszont ha kitartunk mellette és átverekedjük magunkat a több száz oldalnyi hóviharon és jeges tengeren, egy olyan történettel gazdagodunk, amely még az olvasás után is sokáig elkísér majd minket.
Attila szerint:
Don Winslow: A határ (Vinton)
Fikciós művek kategóriában nálam egyértelműen Don Winslow A határ című regénye viszi el a pálmát 2019-ben, amely a Kartell-trilógia befejező része, és amelyet szívből ajánlok mindenkinek, aki minőségi szórakoztatóirodalmi könyvre vágyik, de ugyanakkor korunk hatalmi játszmáinak mechanizmusát is látni szeretné. Winslow tökéletesen átlátja ezt a rendszert, évtizedeket foglalkozott ezzel a témával. A határ egy kitalált sztori, amelyet napjaink eseményei ihlettek, a karakterek némelyikét pedig létező közéleti szereplőkről mintázta. Rengeteg az áthallás, a finom, árnyalt irónia átszövi az egész szöveget, a regény (és a trilógia) lezárása pedig némiképp optimista. Noha Winslow egy kegyetlen, sötét világot ábrázol, a végén azt sugallja, hogy van még remény, hogy a rossz, ha méltó büntetését nem is nyeri el, a jó fölött nem tud végérvényesen győzedelmeskedni.
A határ önállóan is értelmezhető, de a korábbi két könyvvel lesz teljes. Mindenképp olvasd el a Drogháborút és A kartellt is.
Attila szerint:
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása (21. Század)
A 2019-es tényirodalmi művek között nálam Timothy Snyder A szabadság felszámolása című kötete nyert. Ha a végletekig le akarom egyszerűsíteni, azt mondom: Snyder könyvének főszereplője Putyin és a putyini rendszer. A szerző Iljinnel és az ő ideológiájával kezdi, tesz néhány kitérőt is a történelmi múltba, de alapvetően Putyinnal foglalkozik, és rávilágít arra, hogyan jutott a 9/11 után még a NATO-nak segítséget nyújtó és az integrációt előtérbe helyező Európát méltató Putyin odáig, hogy beszédeiben orosz fasiszta áramlatok eszméit hirdető filozófusokat idézzen, (nem hagyományos hadviselést folytatva) a Nyugatot támadja, a politikáját pedig külföldre exportálja.
Azt már megszokhattuk, hogy a Yale Egyetem történészprofesszora csak minőségi munkát ad ki a kezéből. Snyder nem üres szavakkal dobálózik, az állításait bizonyítékokkal támasztja alá, a könyvet 47 oldalnyi nagyon sűrűn teleírt forrásjegyzék egészíti ki. A szerző bemutatja és megmagyarázza, hogyan rohanta le Oroszország Ukrajnát; miként gyakorolt hatást Skóciában a függetlenségi szavazásra; megmutatja, hogyan befolyásolták az oroszok a Brexitet, hogyan segítették Trumpot megnyerni az elnökválasztást. Olvasás közben az ember csak ámul, meg-megáll, hogy mély levegőt vegyen, és bizonyos bekezdéseket újraolvas, mert elsőre hihetetlennek tűnik.
Emőke szerint:
Rubin Eszter: Árnyékkert (Jaffa)
A magyar írónő, Rubin Eszter Árnyékkert című regénye (recenziónk itt) olyan mű, amely mind témáját illetően, mind írásmódban és az olvasóra gyakorolt hatásában számomra egyedinek számít. Korhű társadalmi és családi dráma, amelyben egy jómódú nagycsalád kiüresedett, fényűző és felszínes élete hullik szét, miközben mindenki igyekszik erről a legkevésbé tudomást venni. Az író a maga egyszerű, természetes módján zseniálisan képes mozgatni a belső szálakat, oly módon, hogy a regény valójában nem a könyv lapjain, hanem az olvasóban épül fel. A történet bonyolultságának ábrázolására és fokozására szimbolikus elemeket is felhasznál, mégis végig a realitás talaján mozog, nagy magabiztossággal. A regény komoly esettanulmánya is lehet egy olyan embernek, aki megalkuszik az élettel, és félelmei miatt nem hajlandó a saját útján járni, a következményeket azonban neki is, környezetének is viselnie kell, akár tud erről, akár nem. Az Árnyékkert kiváló, (akár többszöri) olvasásra érdemes mű; mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek az emberi kapcsolatok belső mozgató erői.
Tünde szerint:
Elina Hirvonen: Elfogy az idő (Magvető)
Az év egyik legjobb könyve magyar nyelven minden bizonnyal a finn Elina Hirvonen Elfogy az idő című regénye. (A könyvről itt írtunk.) A huszonhét éves Aslak Antilla egy nap Helsinki belvárosában egy háztetőről véletlenszerűen kiválasztott gyalogosokra kezd lövöldözni. Milyen családi háttér, milyen történések, érzések vezetnek el valakit egy ilyen merényletig? Hogy lesz egy angyali kisfiúból tömeggyilkos? Mit érez az anya, aki megtudja, mit tett a fia? Hogyan dolgozza fel öccse tettét a testvér, aki mindig is hasonlótól rettegett? Ezekkel a kérdésekkel Elina Hirvonen korunk legnagyobb és legégetőbb problémáját próbálja bemutatni, vagyis a klímakatasztrófát, illetve az ezzel járó érzelmi állapotokat: klímafélelem, klímadepresszió, klímagyász – avagy, hogyan éli meg mindezt egy magányos, magába forduló, problémás fiatal férfi.