Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona (Scolar, 2020)

Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona

Írta : Simon Stranger
Eredeti cím : Leksikon om lys og mørke
Eredeti kiadás : 2018
Magyar cím : Fény és sötétség lexikona
Fordította : Patat Bence
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2020
Terjedelme (oldalszám) : 400
100
Vidd hírét!
 
 

Amikor valaki egyre többet foglakozik a második világháború témájával, egyszer csak világossá válik számára, hogy ez egy olyan történelmi esemény, amely bár hivatalosan és gyakorlatilag véget ért, hatásai és az általa keltett hullámok most is lüktetnek a különböző népek, nemzetek egyedeinek élettörténeteiben. Nem lehet úgy tekintetni a második világháborúra, mint egy valaha volt, néhány évig tartó eseménysorozatra, amely mára már csak emlékek formájában van jelen, az emlékek ugyanis nem csak képi elemek, hanem örömök és szenvedések, fájdalmak és reménységek, veszteségek és megszabadulások történetei is, amelyeknek a jelenben is érezhető és mérhető következményei vannak. Elég, ha belegondolunk abba a különös ténybe, hogy a világháború sorsformáló keze által egyesek nem születhettek meg, míg mások hajszál híján odavesztek, majd jószándékú, bátor embereknek köszönhetően életben maradtak, és így leszármazottjaik születhettek. Értelmetlennek tűnhet a „mi lett volna, ha…?” kérdésen elmélkedni, de ha valakinek családi történetében vannak ilyen sorsok, talán elfogadható, ha néha elmereng ennek gondolatán.

Simon Stranger fiatal norvég író, aki felesége, Rikke Komissar származási múltját ismerve egy Hirsch Komissar nevű, zsidó származású férfi története köré írja meg a Fény és sötétség lexikona című regényét. Hirsch Komissar Rikke dédapja, akit 1942-ben a Gestapo emberei letartóztatnak, majd a falstadi munkatáborba visznek, ahol aztán néhány hónap múlva meghal. Az ő története a nyitókép, pontosabban az ő emlékére elhelyezett botlatókő, amelyet az egykori lakóhelye előtt helyeztek az utca kövezetébe, hogy emléket állítson nevének és megóvja a feledéstől. A botlatókövek egyébként egy Gunter Demnig nevű német szobrász ötletéből születtek, aki a világháború áldozatai előtt tisztelgő, macskakőhöz hasonló rézlapokat helyez el az áldozatok egykori lakhelye előtt Európa szerte. Egy zsidó hagyomány szerint ugyanis az ember kétszer hal meg, először akkor, amikor a teste meghal, másodszor akkor, amikor a neve feledésbe merül. A művész ebből a második halálból kiindulva döntött úgy, hogy macskaköveket készítsen és a járdába süllyessze őket, hogy az arra haladókat egy pillanata megállítsa és gondolkodásra bírja. Ugyanezt teszi Simon Stranger is, aki művével felesége dédapjának állít maradandó, fájdalmasan szép emléket.

Simon Stranger az ábécé betűinek segítségével kalauzol bennünket a történetek között, amelyek körülfonják a Komissar család sorsát. Minden fejezet a soron következő betűvel indul, és néhány drámaian csengő szó, rövid mondat vezeti be, ami az adott betűvel kezdődik. Megtudjuk, hogyan tartóztatták le a dédapát, akinek ma is élő unokája, Grete néha mesél a gyerekkori emlékeiről. A történetbe beleszövődik egy másik fontos személy, Henry Oliver Rinnan is, aki azok közé a norvég férfiak közé tartozott, akik a németekkel szimpatizáltak a háború idején. Henry gyerekkori történései magyarázatul szolgáltak arra, hogy a fiú, immár fiatal felnőttként az ambíciót olyan módon és mértékben használja a saját boldogulása érdekében, hogy végül a németeknek kezd dolgozni. Gyakorlatilag kettős ügynök, beépül az ellenállásba, hogy aztán lebuktassa, később pedig megkínozza azokat, akik valamiképpen akadályozzák a nemzetiszocializmus győzelmét. Az ő élete hitelesen példázza azt, hogyan lesz egy alacsony növésű, kellő figyelmet nélkülöző fiúból egy olyan felnőtt, aki szinte bármit képes elkövetni azért, hogy elismerjék, elfogadják, szeressék, és azért, hogy minden tekintetben a többiek felett álljon. Ahogy olvassuk a történetet, egyre erősödik bennünk az az érzés, hogy Rinnan személye nagyon hasonló annak a vezetőnek a személyéhez, akit csak úgy neveznek maguk között: a Führer. Gyakorlatilag szinte mindent a nagy cél elérése érdekében tesz, vagyis azért, hogy Németország megnyerje a háborút, azonban ezt nem annyira a meggyőződés, mint inkább az a vágy mozgatja, hogy azok, akiknek szükségük van a szolgálataira, megbízzanak benne és sikeresnek tartsák. Egyre kevésbé vannak erkölcsi kételyei, a mégis felbukkanókat rendre megmagyarázza, és ezzel elfogadhatóvá teszi tetteit a maga számára, a kudarcot pedig elutasítja.

A történetben futó másik fontos szál Rikke nagyapjának, Gersonnak, Hirsch Komissar fiának a történetét öleli fel, aki feleségével és gyermekeivel a háború végén abba a kétes hírű házba költözik, ahol korábban Herny Oliver Rinnan lakott. Gerson és családja mégis ebben a házban él több évig, erre a házra emlékeznek később a már felnőtt gyermekei is. Így fonódik egybe ezeknek az embereknek az élete a könyv lapjain, szinte észrevétlenül, bekezdésről bekezdésre. A fejezetek ugyanis nem képeznek választóvonalat, azokon belül párhuzamosan, ráadásul az időben előre-hátra ugrálva zajlanak a különböző események a különböző szereplőkkel, és mindez egyvalakiért történik, aki nem más, mint Hirsch Komissar. Simon Stranger ugyanis valami rendkívüli érzékenységgel tárja az olvasó elé az Oroszországból származó, norvég zsidó férfi sorsát, úgy, hogy az egész könyvet gyakorlatilag hozzá írja. Nem róla, nem neki, hanem hozzá. Már a kezdetektől fogva megszólítja őt, mintha csak beszélgetne vele, mintha ez a zsidó férfi, aki a gyerekei ükapja, vele szemben ülne egy kényelmes karosszékben, mintha hallaná és értené őt. Ez a megszólítás annyira bensőségessé, mondhatni gyengéddé teszi a megközelítést, hogy az egész történet magával ragad. Biztosan az is közrejátszik ebben, hogy az író érzelmileg is érintett, hiszen felesége családjáról van szó, de úgy hiszem, hogy valami zsigeri dolog is van ebben. Valahogy végig középen marad, nincsenek túlreagált érzelmek, erőltetett gondolatok, a regény mégsem egy tárgyilagos, adatközlő mű. A szerző nagyon gyakran bújik a szereplők gondolatai mögé, feltárva azokat az olvasó felé, szinte együttérzést keltve benne mindazokkal, akiknek belső világát ezáltal kimerevíti. Emiatt a könyv teljes mértékben úgy olvasható, mint egy regény, van bevezetése, csúcsa, befejezése, miközben egy nagyon személyes végső tiszteletadás egy olyan embernek, aki sok százezer társához hasonlóan lelte halálát a második világháborúban. Bár tele van félelemmel, kegyetlenséggel, fájdalommal, veszteséggel, azt lehet mondani, hogy ez a könyv a megbocsátás könyve is. Valahogy nem érezhető, hogy harag vagy ítélkezés jönne a sorokból, sokkal inkább feloldás és elengedés járja át.

Simon Stranger (fotó: Vebjørn Rogne)
Simon Stranger (fotó: Vebjørn Rogne)

Simon Stranger norvég író, regények és illusztrált gyerekkönyvek szerzője. Könyveit több, mint húsz nyelvre fordították; a Trondheim-i színház megvette a jogot, hogy jelen regényét színre vigye. A könyv mindeddig huszonkét országban jelent meg. Érzékeny, együttérzésre alapuló, drámai mű, amely nem csupán a benne szereplőkről, hanem mindazon emberi érzésekről szól, amelyek akár egymásnak ellentmondva, de jelen vannak mai napig mindazokban, akik részévé váltak valamiképpen a második világháborúnak.


Vidd hírét!