Fredrik Backman a svéd irodalom egyik legismertebb és legsikeresebb írója, Az ember, akit Ovénak hívnak című regényéből készült filmet Oscar-díjra is jelölték. 2012-ben jelent meg a fent említett könyv, azóta pedig több nagy sikerű regénye is napvilágot látott, és többekből szintén film vagy sorozat készült. Újságíró és blogger is, nagyon képszerűen ír, könnyű a stílusa, laza és humoros. Művei általában sodró lendületűek, és nagyon izgalmasak, pedig nem krimiket ír, mégcsak nem is romantikus regényeket. A témája mindig az ember maga, az egyszerű, a hétköznapi, akár szürkének mondható figura, akinek az élete bármikor vehet egy 180 fokos fordulatot, és a szerző maga is kíváncsian várja, hogy főhőse hogyan boldogul. Mindeközben olyan alapigazságokat fogalmaz meg, hogy ha nem ágyazná bele a rá jellemző szatirikus szövegkörnyezetbe, klisének hatna, és elvesztené az értékét. Márpedig ezektől a megjegyzésektől lesznek értékesek a művei, hisz mindamellett, hogy rendkívül szórakoztatók, komoly témákat boncolgatnak, mint például a Mi vagyunk a medvék című regénye, amelyben a nemi erőszak és az áldozathibáztatás súlyos témáját dolgozza fel többek között.
A Hétköznapi szorongások stílusa hasonló a fent említett könyvekéhez, így ebben nem okozott meglepetést, abban viszont igen, hogy ennek ellenére egy pillanatra sem unalmas. Végig megtartja a lendületet, fenntartja az érdeklődést, nagyot csattannak a humoros részek, az olvasó hol mosolyogva, hol hangosan nevetve csóválja a fejét az abszurdnak ható jelenetek olvasása közben. Aztán rögtön vált, és megfogalmaz egy életigazságot, amitől egy pillanatra helyreáll a rend a történetben, és az olvasó elgondolkodik, arcvonásai kisimulnak, vagy éppen nagyot sóhajt, hiszen kiderül, az élet senkinek sem fenékig tejfel, de még csak nem is fekete vagy fehér. Az egyszerű emberek nem azok, amiknek látszanak, nem bugyuták, nem hülyék, még csak nem is egyszerűek, ahogy a környezetünkben lévők sem azok. Mindenkinek megvan a maga keresztje, a problémáikat különbözőképpen próbálják megoldani több-kevesebb sikerrel.
Itt van például jelen olvasmányunk főhőse, aki merő véletlenségből túszul ejt pár embert egy szilveszter előestéjén tartott lakásbemutatón. Micsoda képtelenség: megpróbálni kirabolni egy készpénzmentes bankot, mert szüksége van annyi pénzre, amennyiből fedezni tudja egy havi lakbér költségeit, hogy ne veszítse el a gyerekeit, aztán onnan menekülve berontani egy lakásbemutatóra, ahonnan végül egy rendőr és a túszok segítségével sikerül elmenekülni. Egyáltalán, ki tart szilveszter előestéjén lakásbemutatót? És kik vesznek részt rajta? Csupa érdekes figura: egy házaspár, akik unatkoznak első nyugdíjas éveikben, egy ifjú pár, akik első gyermeküket várják, és végig vitatkozzák a túszdrámát, egy idős néni, aki szintén tartogat néhány meglepő dolgot a regény végére, egy különös nő, akin látszik, hogy elég tehetős ahhoz, hogy farzsebből kifizesse a lakást, ha lenne farzsebe, de ahhoz túl elegánsan öltözik, azonban a táskája mélyén egy bontatlan levél lapul, és olyan lakásbemutatókra jár, ahonnan az erkélyről látni azt a hidat, ahonnan tíz évvel ezelőtt leugrott egy férfi, aki a levelet írta… ja, és egy egyén, aki csupán alsóneműt és egy hatalmas plüss nyúlfejet visel. Véletlenszerűen egy helyre került emberek, akik első látásra hétköznapiak, hétköznapi problémáikból fakadó hétköznapi szorongásokkal. Ámde az élet nem ilyen hétköznapi, nem igaz? A felszín alatt súlyos drámák húzódnak, amelyeknek a megoldása nem mindig kézenfekvő. De talán valami jó is kisülhet abból, ha ennyire különböző személyiségek egy napig össze vannak zárva. Megenyhülnek a szorongások, kimondódnak az elhallgatott félelmek, problémák, váratlan barátságok szövődnek, és a dolgok elrendeződnek, egyfajta happy enddel zárva a történetet. Talán ez a legfontosabb üzenete a regénynek, ha valaki ilyesmit is keres, és nem csak szórakozni szeretne: senki sem hétköznapi, az egyes drámák sem azok, a megoldás kulcsa pedig gyakran a kibeszélés, a szeretteinkre való támaszkodás, és hogy ne féljünk segítséget kérni.
A konkrét történet csak egy szelete, a szórakoztató körítése a fenti üzenetnek, mindemellett érdemes figyelni a különböző kapcsolatok alakulását, változását: a szülő-gyerek kapcsolatot leginkább a rendőr páros apa-fia esetében, a házastársi viszonyokat a nyugdíjas változatban, és a fiatal, gyermeket váró pár esetében, sőt az idős néni esetében is, az empátia kifejeződését azoktól az emberektől, akiktől a legkevésbé vártuk. Remekül érzékelteti ezeket, egyszerre humorosan és komolyan, ebben rejlik Backman tehetsége. Süt belőle az emberség, az emberismeret, és az élet szeretete, miközben nagyon közvetlen a hangneme. Még a könyv végén található köszönetnyilvánítás is szórakoztató, és melegség árad belőle. Külön dicséretet érdemel a kiváló fordítása a címnek, rendkívül találó és kifejező.