Scott Turow: Az utolsó tárgyalás (Álomgyár, 2020)

Scott Turow: Az utolsó tárgyalás

Írta : Scott Turow
Eredeti cím : The Last Trial
Eredeti kiadás : 2020
Magyar cím : Az utolsó tárgyalás
Fordította : Lukács Andrea
Kiadó : Álomgyár Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2020
Terjedelme (oldalszám) : 542
80
Vidd hírét!
  •  
  •  

Az utolsó tárgyalás Scott Turow tizenkettedik regénye, és a tizedik azok sorában, amelyeknek cselekménye a fiktív Kindle megyében játszódik. A főszereplő egy régi ismerős, Turow egyik visszatérő karaktere, az argentin származású Sandy Stern, aki mostanra túl van a nyolcvanon, és az utolsó tárgyalására készül, mint védőügyvéd. Utána lehúzza a rolót, bezárja az ügyvédi irodáját, és hátat fordít a jogi szakmának. Nyugdíjba vonul.


Előtte viszont még el kell látnia egy Nobel-díjas orvos, a szintén Argentínából bevándorolt dr. Kiril Pafko jogi védelmét, akit bennfentes kereskedelemmel és gyilkossággal vádolnak. Az alapszituáció eleve bonyolult: Sandy és Kiril régi barátok; Kiril a világ leghíresebb rákkutatója, az általa fejlesztett gyógyszer gyógyítja a rákot; Sandyt pár évvel ezelőtt rákkal diagnosztizálták, és éppen Kiril gyógyszerének köszönhetően állhat még mindig a tárgyalóteremben, szóval maga a védőügyvéd a két lábon járó bizonyíték arra, hogy a gyógyszer működik. A vád mégis azt állítja, hogy Kiril gyógyszere embereket ölt meg (innen a gyilkosság vádja), néhányan ugyanis hónapokkal a kezelés kezdete után elhunytak valamely furcsa, allergiás reakció következtében. A halálesetek ténye nem vita tárgya; a vád tulajdonképpen azt állítja, hogy Kiril tudott az elhalálozásokról, de módosította az adatbázist, majd rögtön ezt követően részvényeket adott el, mert tudta, hogy azok értéke hatalmasat zuhan, ha a Wall Street Journal lehozza a hírt az elhunytakról. Az igazság persze ennél sokkal bonyolultabb, és Sandy Stern sem tudja. Amikor elvállalja az ügyet, még rendületlenül hisz a barátjának, hiába figyelmezteti a lánya (aki egyben a cégtársa is) arra, hogy ezt az ügyet nagyon könnyen elveszítheti, de idővel rájön, hogy igazából nem is ismeri azt, akiről azt hitte, a barátja.

Turow nagyon bonyolult témát választott Sandy Stern utolsó tárgyalásához: egy gyógyszeripari pert. A könyv végén található köszönetnyilvánításban megemlíti, hogy egy gyógyszer klinikai tesztelését és engedélyezését irányító szabályozási kerethez képest még az adókódex is közérthető, és hogy az olvasó természetesen a szórakozást keresi egy regényben. A feladat tehát nem volt egyszerű: úgy írni egy ilyen ügyről, hogy az hihető, érthető és lebilincselő legyen. Scott Turow-nak ez hellyel-közzel sikerült.

A regényt a szereplői és a nagyon precízen ábrázolt emberi viszonyok viszik előre. Turow igazi drámát rajzol az olvasó elé, aki Sandyvel együtt, egy jelen időben történő narráció mentén tudja meg, igazából mi áll az egész ügy mögött. Olyan alapvető motívumok mozgatják a szereplőket, amelyeket a görög drámák óta ismerünk: szerelem, féltékenység, szülő-gyermek kapcsolat, bosszú. Közhely: nincs új a nap alatt – Turow viszont megmutatja, hogy mégis van. Ugyanaz a dal, de másként hangszerelve, és nagyon szépen szól.

A gyógyszeripari szabályozásokkal kapcsolatos információk valóban unalmasak, leginkább azért, mert bonyolultak, nehezen érthetőek. Kivételek és kiskapuk, ellenpéldák, bürokrata jogszabályok, látszólag értelmetlen törvények – nehéz követni. Turow egyrészt leegyszerűsíti a folyamatokat (ezt a könyv végén említi), másrészt jól elegyíti a nehezebben emészthető részeket az izgalmas jelenetekkel. Az utolsó tárgyalás jogi dráma, tehát ne egy thriller okozta izgalmakra számítsunk; hiába került a borítóra David Baldacci velős ajánlója – “Első osztályú thriller.” –, ez nem az a fajta regény, mint Baldacci thrillerei. Azon túl, hogy jogi dráma, még a téma is korlátokat szab: egy még Sternnél is idősebb, Nobel-díjas orvos a vádlott, aki szándékai szerint az emberiséget akarta megmenteni a rákbetegségtől. Itt zseniális párbeszédek, tárgyalótermi szócsaták, tőrbe csalt, szaván fogott tanúk, okos keresztkérdések fokozzák a hangulatot. Turow azért belopott egy mellékszálat: Sandy a tárgyalás kezdete előtt pár hónappal autóbalesetet szenvedett az autópályán, miután a Pafko Therapeuticstól vezetett a belváros felé. A konklúzió kézenfekvő: Sandy már öreg ahhoz, hogy autót vezessen. Van azonban egy dolog, ami az ügyvéd kissé nonkonformista unokáját, Pinkyt nem hagyja nyugodni: a nagyapja azt állítja, csak a Pafko Therapeutics logóját látta a balesetet megelőző pillanatokban egy másik autó lökhárítóján. Az orvosa szerint a magyarázat roppant egyszerű: mivel előtte a gyógyszergyártónál járt, az agya így őrizte meg azt a képet, amelyet a cégtől kilépve minden bizonnyal látott. Pinky azonban egyebet sejt, és nyomozni kezd…

Lehet, hogy a tizedik “Kindle megyei regény” az utolsó, amelyben Sandy Stern szerepel (vagy főszerepet kap), de reméljük, hogy Turow egy következő könyvében ismét a már ismerős városba kalauzol. Az egykor ügyvédként praktizáló író igazi univerzumot épített a kitalált Kindle megye köré. Eddigi tizenkét regényéből tíz játszódik ebben a fiktív középnyugati amerikai városban, és nem csak a helyszínek (a bíróság épülete, a belváros, a lakónegyedek, egy-egy étterem) lehetnek ismerősek az olvasónak, hanem a szereplők is. Sandy Stern is szerepel néhány korábbi Kindle-regényben (Turow második regényének, a The Burden of Proof-nak ő a főszereplője, máshol csak futó epizódszerep jut neki, megint máshol mellékszereplő – az Ártatlanságra ítélve címűben ő Rusty Sabich védőügyvédje), és a Neucriss ügyvédi iroda is ismerős lehet azoknak, akik olvastak már a szerzőtől. Ezek az állandó szereplők biztos pontként szolgálnak, egyszersmind lehetőséget teremtenek a szerzőnek, hogy a karaktereinek mélységet adjon. Turow biztos kézzel gyúrja össze a regény alakjait. Az olyanoknak, mint Sandy Stern mélyen gyökerező történetük van, a szerzőnek van miből meríteni, amikor a karakter történetével foglalkozik, és ezt akkor is érezni, ha valaki most olvas először Turow-regényt.

Scott Turow
Scott Turow az Illinois állambeli Evanstonban 2013-ban. Fotó: Nancy Stone/Chicago Tribune/TNS.

Turow mesterien bánik a szavakkal, ezt már korábban is tapasztaltam, és nagyon jó emberismerő. Noha Az utolsó tárgyalás messze nem a legerősebb regénye, azok a részek, amelyekben az emberi tényező a döntő, előre viszik a sztorit. Nagyon hihetően ábrázolja azokat a folyamatokat, amelyek a bosszú, egy másik iránt táplált gyengéd érzelmek vagy a féltékenység talaján csíráznak, és sorsokról döntenek, de mindvégig vigyáz arra, hogy ezeket megfelelően adagolja, így az olvasó egészen a végéig sötétben tapogatózik az igazságot illetően. Nem árulok el nagy dolgot, ha azt mondom, hogy a gyógyszer miatt elhunyt páciensek nem egy tervezési hiba áldozatai.

Hiányoltam viszont a regényből azt a feszültséget, amelyet a szerző első regénye, az Ártatlanságra ítélve olvasása kapcsán megtapasztaltam, és ugyanúgy hiányzott az a finom, intelligens történetszövés is. Így Az utolsó tárgyalás kicsit olyan volt, mintha Turow méltósággal szerette volna nyugdíjba vonultatni egyik kedvenc karakterét, s ezt egy kissé unalmas, gyógyszeripari per közepette tette, mert a kilencvenhez közelítő ügyvéd szíve egy kőkemény gyilkossági perrel járó, az utolsó cseppig tartó tárgyalótermi összecsapást már nem bírt volna meg.


Vidd hírét!
  •  
  •