Hilary Mantel: Tükör és fény (Libri, 2021)

Hilary Mantel: Tükör és fény

Írta : Hilary Mantel
Eredeti cím : The Mirror & the Light
Eredeti kiadás : 2020
Magyar cím : Tükör és fény
Fordította : Gázsity Mila
Kiadó : Libri Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2021
Terjedelme (oldalszám) : 1051
80
Vidd hírét!
  •  
  •  

Nyolc évvel a trilógia második (és tizeneggyel az első) kötete után Hilary Mantel lezárta nagyívű életrajzi munkáját: 2020-ban angolul, 2021-ben pedig magyarul is megjelent a Thomas Cromwell életéről szóló történelmi regénysorozat harmadik része, a Tükör és fény.


A regény közvetlen folytatása az előző kötetnek, és egy egészen erős, 1536. májusi jelenettel indít: Boleyn Anna – VIII. Henrik második felesége – és a vele együtt megvádolt néhány főúr lefejezésével. Bár maga az esemény megrázó, Cromwellnek nincs ideje sokat tűnődni rajta, hiszen az ország dolgainak haladniuk kell tovább. A király titkáraként és főpecsétőreként – amit a Henrik által 1536 nyarán adományozott nemesi címek egészítenek ki – gyakorlatilag az ország második legfontosabb emberének számít, ő tartja kézben a király körüli történések legfontosabb szálait. Nem egyszerű feladat, hiszen Henrik különösen szeszélyes időszakában van: egyrészt türelmetlenül várja, hogy megköthesse harmadik házasságát és feleségül vehesse az előző királynék mellett udvarhölgyi szerepet is betöltő Jane Seymourt, másrészt pokolian kínozza és számos tevékenységében akadályozza egy frissen szerzett lábsérülés, harmadrészt nagyon megromlott a viszonya a pápával, aki nem nézi jó szemmel előző házasságainak felbontását és a katolikus egyháztól való eltávolodását. Cromwell újabb tanúságtételét adja kiemelkedő karakterének, jó szervezőkészséggel és kiváló diplomáciai érzékkel keveri a kártyákat, és megpróbálja elsimítani a felmerülő konfliktushelyzeteket, ami viszont óhatatlanul is áldozatokkal jár. Bár pozíciója talán erősebb, mint valaha, egyre több ellenséget szerez azoknak a főuraknak a körében, akiknek érdekeit sérti intézkedéseivel, és akiket rendkívül módon zavar, hogy alacsony származása ellenére ilyen fontos hivatali pozíciót tölthet be.

Henrik harmadik házassága látszólag megoldja az ország legnagyobb problémáját, a trónutódlás kérdését, hiszen 1537. októberében törvényes fiúgyermeke születik Eduárd személyében, ugyanakkor a gyerek anyja, Jane Seymour nem sokkal a szülést követően gyermekágyi lázban meghal. A király negyedik, Klevei Annával kötendő házassága körüli bonyodalmak, valamint a Rómától való elszakadásra és az angliai protestantizmus megszilárdítására tett kísérletben játszott szerepe azonban jelentősen erodálják Cromwell tekintélyét és a király belé vetett bizalma is megrendül, így bekövetkezik az, ami a Tudor-korban szinte elkerülhetetlenül együtt járt a felemelkedéssel: a kegyvesztés és a bukás. A regény zárójelenete majdnem olyan ütős, mint a nyitójelenet: 1540. június 28-án Thomas Cromwell földi útja utolsó állomásaként ott térdel a vérpadon a hóhér előtt, saját kivégzésére várva.

A Tükör és fény Hilary Mantel Cromwell-trilógiájának befejező és egyben leghosszabb kötete. Jóllehet az előző rész óta közel egy évtized telt el, ami az olvasók helyzetét egyáltalán nem könnyíti meg – ember legyen a talpán, aki képes részletekbe menően felidézni bármit is a nyolc-tíz évvel korábban olvasott kötetekből –, mégis, alig pár oldal után megtaláljuk az első szoros kapcsolatot az előzményregényekkel: nemcsak az események folytonossága, hanem az elbeszélés stílusa is jelzi, hogy tulajdonképpen ugyanarra készülhetünk több mint ezer oldalon keresztül. Az előző kötetekhez, de különösen az elsőhöz hasonlóan ez a könyv is szinte az elejétől a végéig párbeszédek sorozatából épül fel, amit csak indokolt esetekben szakítanak meg leíró, elbeszélő részek – ezek jelentős többsége is Cromwell elmélkedései, saját magával folytatott vívódásai. A történet által átfogott bő négy éves időszak eseményeit jelen időben, egyes szám harmadik személyben, mindvégig Thomas Cromwell szemszögéből beszéli el a szerző. Ez az elbeszélési stílus helyenként egészen drámaszerűvé teszi a regényt, a gyakran színpadias párbeszédek azt az érzést keltik, mintha egy végeláthatatlan színházi előadás szövegkönyvét olvasnánk, ahol csak egyre váltják egymást a jelenetek. Ezekből a sokszor sziporkázó, máskor üres, jelentéktelen fecsegésnek tűnő párbeszédekből rajzolódnak ki tulajdonképpen a XVI. század közepi Anglia életét meghatározó legfőbb történések, intrikák. A párbeszédekben csak egyvalaki állandó, Thomas Cromwell, aki a regény által megjelenített történeti kontextusban nemcsak szereplője, hanem a legtöbbször rendezője is a főbb eseményeknek. Mellette pedig felvonul száznál is több személy, akik a VIII. Henrik udvartartásához vagy a korabeli Anglia főúri életéhez kisebb vagy nagyobb mértékben kapcsolódnak. Csak érzékeltetésképpen: a fontosabb szereplők felsorolása a regény elején több mint öt oldalon keresztül történik; ezek többsége vagy legalább egy párbeszéd erejéig felbukkan a regényben, vagy más szereplők beszélgetéseiben szóba kerül. Az olvasó részéről nagy figyelmet igényel, ha ezt a kapcsolathálót át szeretné látni, ahhoz ugyanis túl sok az ezer oldal, hogy egy-egy ritkábban előforduló névről elsőre beugorjon, hová is kell tenni. Jóllehet általában ez fordítva szokott lenni, ebben a folyamatos párbeszéd- és szereplőkavalkádban azok a részek jelentették a színfoltot, amelyekben Mantel a díszleteket hozta előtérbe, és egy-egy épület, belső dekoráció vagy valamely szereplő öltözékének részletes leírásánál időzött pár mondat erejéig, ezekkel is nagymértékben hozzájárulva a korabeli viszonyok és közhangulat tolmácsolásához.

Már korábban felmerült bennem a kérdés, a harmadik kötet lezárásával pedig talán időszerű „hangosan” is megfogalmaznom: miért éppen Thomas Cromwell? Miért döntött úgy Hilary Mantel, hogy Anglia történelmének egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért korszakát (pontosabban annak két évtizedét) egy olyan személyiségen keresztül próbálja megragadni egy összességében több mint 2500 oldalra rúgó regénysorozatban, aki, jóllehet politikai szerepét tekintve akkor az ország legbefolyásosabb emberei közé tartozott, valószínűleg nincs ott az első öt személy között, akinek neve elsőre beugrik az embernek a Tudor-korról? Bár erre maga a szerző nem ad választ a regényei végén szereplő jegyzetekben, valószínűleg Cromwell személyiségének kettőssége az, ami kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy a kor „krónikása” legyen: az államvezetésben betöltött szerepéből adódóan szorosan kapcsolódik az ország sorsára legnagyobb befolyással lévő főurak köreihez, származása miatt mégis mindvégig kívülállónak számít, és képes a megfelelő távolságtartással szemlélni az eseményeket. Ennek a kettősségnek köszönhetően aligha van a Tudor-kor közel százhúsz éves történetének még egy olyan személyisége, aki ennyire alkalmas a híd szerepét betölteni az angol felsőosztály és a társadalom alsó rétegei között.

A szerző: Hilary Mantel

A Tükör és fény, illetve összességében a trilógia kapcsán nehéz lenne nem értékelni azt a hatalmas kutatómunkát, amit az írónő belefektetett, és már csak emiatt– a terjedelmén túlmenően – is, túlzás nélkül monumentális alkotásnak nevezhető Hilary Mantel munkája. Egyes kritikusok egészen addig merészkedtek, hogy a trilógia regényeit a század legjobb angol regényeinek nevezték, amelyek forradalmi módon újították meg a történelmi regény műfaját. Ezt alapvetően nem tudom megítélni – az első két kötetért odaítélt Booker-díjak talán nem véletlenek –, egy viszont biztos: Mantel trilógiájának stílusa valóban alapjaiban tér el attól, amihez én a saját olvasmányélményeim során hozzászoktam ebben a műfajban; de erről ugyanakkor azt is gondolom, hogy túlságosan bonyolult és nehézkes ahhoz, hogy szélesebb tömegek számára kínáljon könnyed és önfeledt szórakozást. Emiatt, de terjedelme miatt sem olyan olvasmány, amin egy nekifutásra át lehet lendülni; mindvégig fokozott figyelemre van szükség, ez pedig időnként rendkívül fárasztó, emiatt nem is vagyok meggyőződve, hogy mindenki, aki kézbe veszi, eljut a végéig. Nekem is csak hosszúra – néha túl hosszúra – nyúló pihenőkkel sikerült átrágnom magam rajta, és bár azt gondolom, hogy éppen a maga rendhagyó aprólékosságával sok plusz információt kínál az általam érdeklődéssel követett Tudor-korról és nagyon sok mindent helyez más megvilágításba, valahogy mégis megkönnyebbülést érzek, hogy a végére értem.


Vidd hírét!
  •  
  •