A hegedűvirtuóz dallamokkal és színekkel átitatott, szinte egyetlen lélegzetvétellel elmesélt (igaz) történet a 18. századi Velencéből. Mit jelent nőnek lenni a történelem ezen időszakában, mit jelent a siker és milyen lehetőségei vannak egy árva lánynak az érvényesülésre, tehetségének megmutatására – ezen kérdésekben merülhetünk el Harriet Constable újságíró és filmrendező debütáló regényének olvasása közben.
Az Ospedale della Pietà kórházat és árvaházat a 14. században a Velencei Köztársaság szenátusának rendeletére alapították, és évszázadokon keresztül a város jelentős karitatív és zenei központja volt. Az intézmény otthont adott a szegény, árva lányoknak, valamint szakmai képzést biztosított számukra, különösen a zenei nevelés terén: ide kötődik Vivaldi életének és zenei tevékenységének jelentős része, hiszen 1703-tól a Pietà fizetett hegedűtanára, koncertmestere, karmestere és zeneszerzője volt. A történet kezdetén, 1696-ban egy csecsemőt helyeztek el az árvaház oldalán lévő falrésben – akkoriban ez mindennapos gyakorlat volt azoknál a nőknél, akik valamilyen okból nem tudták felnevelni lánygyermeküket. Az úgynevezett scafettának – egy kis méretű fülke a falban – ma már nyoma sincs a jelenleg is álló épületen, amely ma a Santa Maria della Pietà tartományi gyermekintézet nevet viseli.
A kisbabát, aki az Anna Maria della Pietà nevet kapta, és aki a 18. század egyik legnagyobb hegedűművésze lett, édesanyja egy pénzérmével, egy üzenettel és egy hímzett kendővel tette be a falrésbe, rábízva sorsát az árvaház szigorú, de jó nevelést biztosító rendszerére. A valós eseményeken alapuló fikciós műben nyolcéves korától követhetjük nyomon Anna Maria életét, aki már ekkor kiemelkedett tehetségével: Antonio Vivaldi kedvenc tanítványa volt, a mester hegedűt vásárolt neki és zenét szerzett a tiszteletére. Később karmester lett, ő jegyezte le Vivaldi műveit, és a királyok és királynék előtt játszó Figlie di coro tagjaként a siker, a csillogás minden oldalát megismerhette.
A nagyrészt az árvaházban játszódó, egyes szám harmadik személyben elbeszélt, sodró erejű történet számomra a kitartásról, az elhivatottságról, a küzdelemről szól: Anna Maria barátságait és szabadidejét áldozza fel a napi több órás gyakorlásért, tudását és tehetségét azonban a mester – Antonio Vivaldi – több esetben sajátjaként tünteti fel, ezzel akadályozva a lány hírnevének kibontakozását. A tanításnak nagy ára van: bár Anna Maria az árvaház zenekarának, a Figlie di corónak a karmestere lett, az általa szerzett zeneműveket Antonio Vivaldinak tulajdonítják – a szerző erre építi fel a regényt. Ezt a könyv utószavában is olvashatjuk: „Azért kezdtem neki A hegedűvirtuóz megírásának, mert a világ leghíresebb zeneműveinek eredete olykor eltér az általunk ismert változattól… Remélem, hogy a regényem hatására felteszik majd maguknak a kérdést: mi az, amit még nem fedeztünk fel? Milyen géniuszoknak adózunk még elismeréssel?”
A szerző, Harriet Constable szenvedélyes, magával ragadó karaktert formál, egy valódi tehetség életútját rajzolja meg, aki nőként az 1700-as években, többszörösen hátrányos helyzetben ért el kiemelkedőt, tett kísérletet arra, hogy megmutassa tehetségét a világnak. A könyv dallamokon keresztül vezető színes időutazás, amelyet történelmi adalékok, lenyűgöző történetmesélés és olyan nők történetei gazdagítanak, akik zenéjükkel sokszínűbbé tették a világot.