Nemonte spanyolul mesélte el a történetét a párjának, Mitch Andersonnak. Mitch angolul írta le mindazt, amit Nemonte mesélt. Ez Nemonte története, és a fiatal waorani nő őszintén mesél az életéről, arról, hogyan jutott a dzsungel mélyéről az evangélikus missziókon át a fővárosig, majd onnan vissza a gyökerekig, hogy az otthonát, a Föld biológiailag legváltozatosabb helyét megmentse az olajvállalatok pusztító terjeszkedésétől.
A regény egyaránt szól a családról, a gyászról, a fájdalomról, Istenről, a zenéről, a Beatlesről és Paul McCartney-ról. Az élet igazságairól ír – ahogyan megszoktuk tőle – anélkül, hogy közhelyessé válna. Prózája olyan dallamosan és szépen szól, akár egy vers.
A homoszexualitás, a bántalmazás és annak passzív elviselése, a csendben maradás különösen nehéz témák. A hazaszeretet, a hűség, az igaz barátság és az emberségesség szintén azok. A szerző egy emészthető formában dolgozza fel ezeket az olvasó számára, és én végtelenül hálás vagyok ezért az olvasmányélményért. Farkas Kinga ajánlója.
Talán ez az a könyv, amelynek olvasása után még az is újraértékeli a könyvekről alkotott véleményét, akinek eddig semmit sem jelentettek. A regény különlegessége ugyanis abban rejlik, hogy a könyvekről szól, és arra hívja fel a figyelmet, milyen szórakoztató és különleges élményt nyújthat az olvasás. Harai Viktória könyvajánlója.
Sansom könyvében két érdekfeszítő műfaj, a krimi és a történelmi regény keveredik, s miközben Shardlake nyomoz, az olvasó kitűnő hangulati leírásokat kap a kolostorról és környezetéről, a korabeli utazási módokról, a közhangulatról. A használt nyomozati módszerek az Agatha Christie-krimikre, a hangulat, illetve a környezet- és szereplőválasztás Umberto Eco A rózsa neve című művére enged utalni. Egyik összehasonlítás sem válik Sansom regényének kárára. Ambrus Adél ajánlója.
Az amerikai őslakosok küzdelmét egy olyan perspektívából mutatja be, amely nagyon ritka az irodalomban. Belülről, az érintettek szemszögéből kísér végig 150 év kényszerű asszimilációján. Úgy tűnhet, hogy a Tévelygő csillagok vádirat – de nem az. Tommy Orange nem vádaskodik, hanem mélységes empátiával ábrázolja másfél évszázad egyéni és kollektív fájdalmát, küzdelmét, szenvedését.
Több helyen írják, hogy Kollár-Klemencz László legújabb könyvében egy remete a központi figura. Azonban nem Pomuk, a remete, nem a vadászok, s még csak nem is a természet az, ami köré a szövegtest épül, sokkal inkább Isten és a benne való hit alakítja a történetet. – Ilyés Krisztinka ajánlója.
Merriman mesterien bánik a szavakkal. Az Alagút 29 izgalmas, mint egy kémregény és szórakoztatóan informatív, mint egy lenyűgöző történelemóra. Ennél érzékletesebben aligha lehetne megmutatni azt, hogy az emberek szabadságvágya kiolthatatlan. A könyvet olvasva együtt izgulunk az alagútásókkal, dühöngünk a politikai rendszer igazságtalanságai miatt, összeszorult szívvel ismerünk rá a keleten ragadtak sorsára.
Ménes Attila az emberi élet egy olyan szakaszáról ír, amellyel bármelyikünk találkozik, amelyet mindannyian megtapasztalunk, így vagy úgy, de szembesülünk vele. A regény szerzője nem szépít, ám nem is túloz: az emberi létezés velejárója a szenvedés, s mivel a fájdalom kiegészítő párja az öröm és a boldogság, nem létezhet egyik a másik nélkül. Ilyés Krisztinka ajánlója.
Sarr mélyre ás a szexualitás, a gender és az önazonosság rétegeiben, a történet mélyen belenyúl a társadalmi és lélektani struktúrákba, elénk tárva az előítéletek, a félelem és a társadalmi elvárások bonyolult rendszerét, amelyben kegyetlenül bánnak azokkal, akik eltérnek a megszokottól.
