A ‘Boldog boldogtalan’ rendszertelen és kusza világából kiviláglanak azok az életutak, amelyeket nem lehet nem felismerni, s amelyekben a szerző nem kímélve lelkünk meggyötört részeit, átgázol rajtunk, becsap, vagy épp igazat szól, de a való világunkra hivatkozva, sosem hazudtolja meg önmagát.
Krasznahorkai új regényének főszereplője a 91 éves Kada Józsi bácsi, aki hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Józsi bácsi családja már több évszázada tartja titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagydobra verni, hogy a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra.
Sándor Iván könyvéből ez a figyelmeztetés olvasható ki: a múlt ismerete nélkül elkövetjük ugyanazokat a hibákat. A háborúk is ezek: a múlt tanulságainak elfelejtése, a hibák megismétlése. Talán ezért kap nagyobb terjedelmet a regényben a fiatalember szólama, ő az, aki átszűri magán a másik két nézőpontot. És végül a kockázatosabb, de igazabb döntést hozza meg: nem vágja ki dolgozatából a „kényes” részeket és ezzel felszabadít egy „tiltott területet”.
Lackfi János regényének a főhőse egy mentálisan sérült fiú, akit csecsemőkorában az anyja elhagyott és a nagynénje nevel, és akinek egy kicsit túl erős az igazságérzete. És közben a kezében van egy féltengely. A fiút nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélik, és a börtönben megáll az idő: a fiú nem érzi rosszul magát, mert kialakul egy rutin, ami megfelel az ő észjárásának, érzéseinek. Egyszerű, konkrét gondolkodású ember, akinek a szíve jó. Vallásossága pajzs tud lenni a külvilág ellen. Ismervén Lackfi János költői munkásságát meg a magánéletében is képviselt vallásos nézeteit, szinte elvárásom volt, hogy beépíti ezt ebbe a regénybe is. A kérdés csak az volt, hogy hogyan. A válasz: lackfisan, természetesen.
A Bitang nyarak egyszerre olvasható regényként, de a könyvben szereplő történeteket a novella, illetve a novellaciklus műfajai közé is besorolhatjuk. A megszámozott fejezetcímek pedig a történetek valamiképpeni összefonódásának lehetőségét sugallják, s ilyen értelmezési keretek között tudjuk: a könyv minden egyes szövegdarabjának egyazon fiú az elbeszélője.
Mörk Leonóra a legújabb regényében érdekes kultúrtörténeti kalandozásra invitál bennünket: a 17. századi Hollandiába. Vlieland szigetén vagyunk, Hollandiában, 1634-ben. Nyár közepe van, Szent János napja. Ez a nap a teljes európai kultúrkörben, a különböző népek szokásaiban nagy szerepet játszik, termékenységvarázslási rítusokban gazdag. Aelke szívében bimbózik már a szerelemvágy, amit ez a mágikus éjszaka felerősít. Az ünnepi tűzgyújtásra, körtáncra készülve Aelke sétára indul a környező dombokon, a tengerparton. Itt találkozik a szigeten látogatóban levő Jannal, akiről hamar kiderül, hogy idegen, festőtanonc és siketnéma. És az is, hogy a két fiatal lelke összeér és lángra gyúl.
1944-ben, amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét. – Tompa Andrea legújabb regényének története szétágazik sokrétű külső és belső, fizikai és metafizikai terekre és időkre Székelyföld keleti sarkától Temesvárig, Szatmárig, majd Budapesten át a volt Nyugat-Németországig és vissza, illetve a zsidótörvények gyomorszorító intézkedéseitől a romániai diktatúrán át a „szabadság” koráig, napjainkig.
Még a karantén alatt kért fel a székesfehérvári Vörösmarty Színház négy kortárs írót: Darvasi Lászlót, Márton Lászlót, Tasnádi Istvánt, illetve Závada Pált, hogy gondolják végig, hogyan alakulna Ádám és Éva sorsa a 20. században. Ezt a projektet gondolta tovább a szerző és lett belőle teljes mű.
Benedek Szabolcs ‘A fehér ruhás lány’ című ifjúsági regényének cselekménye napjainkban játszódik, egy négytagú családban, akik egy száz évesnél is idősebb házban élnek. A lakásban egy különös, képzeletbeli lény is megjelenik, egy „szellem”, egy fehér ruhás lány, Flóra, akit sokáig csak a család gyermek tagjai, Laura és Bence látnak. Flóra száz évvel korábban élt, pont egy másik háború és egy másik világjárvány idején. A szerző a jól megválasztott idősík által történelemleckéket rejtett el a sorok között az osztrák-magyar monarchiáról és a világháborúról.
A történet kerek: komplex, de nem komplikált, szerteágazó, de felesleges intrikák és mellékvágányok nélkül, és pont akkor ér véget, amikor véget kell érnie. Semmi nincs pluszban, semmi sem hiányzik, és azt hiszem, ez nagyon kevés regényről mondható el. Hogy szomorú a vége? Hát persze, de nem olyan szinten, hogy civakodni akarunk a szerzővel, hogy ezt meg minek kellett. Tényleg minden a helyén van.
