Ray Kurzweil a Google fejlesztési igazgatója, tudós és feltaláló, aki olyan területeken tevékenykedik, amik legtöbbünk számára csak alig-alig elérhetők. Jómagam csak pár véletlenszerűen kezembe kerülő sajtóhír alapján figyeltem fel a nanotechnológiára, és bevallom, a parányi robotocskák, amik az agyamban megváltoztathatnak valamit, inkább ijesztettek, semmint örömmel töltöttek el.
Ez a könyv azonban sok mindent megváltoztatott bennem. Valahogy rádöbbentett arra, hogy a jelen sokkal bonyolultabb, mint hittem volna, és sokkal több köze van a jövőhöz, mint kényelmes lenne elgondolni. És arra is, hogy a jövő, – bár talán olyan irányokba fejlődhet, ami felé gépek, katedrák és íróasztalok mögül nem látunk –, bonyolultsága és látszólagos kiszámíthatatlansága ellenére is lehet ígéretes és szép.
No, de lássuk, mit is tár elénk élénk fantáziájú és nagy tudású szerzőnk? A nagyon sok információt hordozó könyv előszóval kezdődik, amiben Kurzweil önmagáról, indulásáról, fejlődéséről, elméleteiről és eredményeiről vall, arról, miben hisz, miért és hogyan dolgozik. A köszönetnyilvánítás egyszerű udvariassági és kötelező szakmai gesztuson túl az olvasó informálásának is az eszköze lesz, hiszen innen tudjuk meg, mekkora tudós-apparátus áll a leírt szavak mögött, milyen „világra szóló” tudás mögül hozza meg jóslatait a szerző.
A szerző hat nagy korszakot különít el az emberiség fejlődéstörténetében: a fizika és kémia korszakát, a biológia és DNS korszakát, az agy korszakát, a technológia korszakát, az emberi technológia és az emberi intelligencia egybeolvadásának korszakát, illetve a világegyetem ébredésének korszakát. Úgy véli, elérkeztünk az ötödik korszakba, amikor tudósaink azon dolgoznak, hogyan „haladja meg az emberiség a biológiát”, amint a könyv alcíme is mutatja. Ennek értelmében a könyv eme korszak tendenciáival, tudományos vívmányaival, felfedezéseivel és lehetőségeivel foglalkozik, illetve előre mutat a következő korszak – a szingularitás – felé, rámutatva annak szükségszerűségére, előnyeire és hátrányaira.
Filológus vagyok, ez a könyv egyike újabban egyre gyakoribb intellektuális kalandjaimnak. Annak ellenére, hogy inkább intuitív ember vagyok, ez a könyv pedig tömény tudomány, és annak ellenére is, hogy az információk szinte teljes mértékben újak voltak számomra, olvasás közben az volt az érzésem, hogy a könyv „igazi” tudást nyújt. Korábban mintha csonka részeket fogadtam volna be, tapogatózva és félve, most, mintha valaki ajtókat nyitogatott volna az agyamba, okokat és következményeket fedve fel, kiegészítve és összekötve a csonka részeket. Átalakultak, újrastrukturálódtak az ismereteim, egyfajta új nézőpontot sikerült kialakítani, és ha nem is lettem (még) meggyőződéses „szingularitáriánus”, mindenképpen lelkesen követni fogom a trendeket.
Talán ennyiből is kiderült, hogy a könyv tulajdonképpen érvelés amellett, hogy néhány év alatt az információ alapú technológiák fel fogják ölelni a teljes emberi ismeretet és jártasságot. A gépek végső soron elsajátítják az emberi agy mintafelismerő képességét, problémamegoldó eszköztárát, érzelmi, erkölcsi intelligenciáját. Eme pozitívumai mellett az emberi agy milliószor lassúbb, mint az elektronikus áramkörök, így szinte magától kínálkozik a gondolat – az emberi kreativitást, intelligenciát, kifejező erőt a gépek gyorsaságával, megosztó-képességével ötvözni úgy, hogy az emberi gondolkodás kicsinyessége, földhözragadtsága, behatároltsága hiányozzék belőle. Ha ez sikerül, akkor gyakorlatilag a biológiai lét korlátait haladjuk meg, uralva sorsunkat, halálunkat, és az emberi gondolkodást. Ez, persze, ha egyesek számára vonzó, mások számára ijesztő lehet. A szerző szerint a század közepére kétféle ember fog létezni: a „szingularitáriánus”, aki saját létezésébe beolvasztva éli a technológiát, és a régimódi, biológiai ember, aki úgy véli majd, hogy a technológiával „szétszakítják az emberi történelem szövetét”
[adrotate banner=”74″]
Gyakorlatilag arról beszélek, hogy a jövő számítógépe nem az asztalon terpeszkedő doboz, nem is táskában hordozható lap lesz, hanem olyan apró nanobotok, amik a ruhánkba, szemüvegünkbe, különféle eszközeinkbe, sőt, a testünkbe beépülve kiiktatják fogyatékosságainkat, és megsokszorozzák képességeinket. Ha a gépek ötvöződnek a biológiai tényezővel, először utolérik, majd meghaladják a legjobb emberi jellemzők kifinomultságát, rugalmasságát. A változás persze nem lesz zökkenőmentes, az emberek gondolkodása átalakul majd, de akár fogalmak újradefiniálására is szükség lesz, hiszen a megváltozott körülmények között az „ember”, a „valóság”, vagy akár a „rend” fogalma is teljesen mást fog jelenteni.
Nem merülnék részletekbe a sokak számára tán ijesztő jövőkép festegetését illetően, erre való a könyv. Inkább azt mondanám el, miért találtam hasznosnak, érdekesnek és rendkívül lebilincselőnek. Leginkább megszerkesztettsége miatt. Kilenc fejezet számtalan alfejezete vezet végig a gondolatok lépcsőjén, állandó előre és visszautalásokkal, ami egyúttal egyértelművé teszi a tényt, hogy a szerző minden kis információt, amit felhasznál, élő és használható információnak tart. Ugyanakkor természetesen éppen az információk teszik élményszerűvé a könyvet: egyszerű halandó ritkán tart kezében ennyi jövőalakító gondolatot. A világ vezető kutatóintézetei, egyetemi klinikái, legjobb tudósai, csodabogarai és elismert mérnökei által megálmodott, kikísérletezett, bebizonyított és leellenőrzött elméletektől hemzseg a könyv, amihez több mint 150 oldal jegyzet tartozik, tele számadatokkal, tényekkel. Természetesen, laikus olvasónak nagyon sok ez az információ, el is veszik akár benne, de mégsem zavaró ez a tény, mert a fontosabb dolgokra újra és újra visszatér a szerző, újabb adalékokkal bővítve és újrarendszerezve azokat. Nyilvánvalóan sok „új” fogalmat vezet be az új valóság megnevezésére, így aztán a könyv meglehetősen igényes, és rendszeres olvasót kíván, mindazonáltal az az érzésem, hogy egy kapkodó, tudományos gondolkodáshoz nem szokott ember számára is számos érdekességet tartogathat. A megértést támogatja a szerkesztésmód, a rengeteg ábra, grafikon, egyezményes jel, amik a könyvet kézikönyv-, vagy éppen tankönyvszerűvé teszik. Lehetséges a könyv többszintű olvasása, természetesen időigényes is. Jómagam először a szövegtörzset olvastam el, és csak utána a jegyzeteket, amik külön csemegét szolgáltattak. Időnként akár el is untam, és csak hetek múlva vettem újra elő.
Felismerhető a szerző azon szándéka, ahogy a könyvvel szélesebb tömegeket szólítson meg, megértetve az új nemzedékekkel a trendeket, szolgáltatva számukra azt a meghökkentő információhalmazt, ami teljesen átalakítja a jövőről, és annak előszobájáról, a jelenről való gondolkodást. Így aztán ajánlani tudom a könyvet minden fiatalnak, hiszen, ha a jóslatok beteljesülnek – és a nagy nevek szerint be fognak teljesülni –, felnőtt korukat már ebben a virtualitással kevert, önmagukat tervező, intelligens gépek által „megszépített” jövőben fogják leélni. Ajánlanám a középkorúaknak, akiket foglalkoztat a jövő, az új generációkkal való kapcsolattartás buktatói. És az öregeknek, akik szeretnek borzongani, vagy éppen nyitott kíváncsisággal bepillantanának unokáik életébe. Hiszen attól függően, hogy ki veszi kézbe, ez a könyv lehet tudományos munka, tudománynépszerűsítő könyv, sci-fi, társadalomtudományi értekezlet, tudományos szemle, orvostudományi pillanatfelvétel, viszonylag magas szintű biológiakönyv, vagy egy futurológus érdekes álma.
Ha az aggódók minden kérdésére nincs is egyelőre válasz, engem örömmel töltött el a lehetőség, hogy hamarosan az érzékszervi elégtelenségekben vagy mozgásszervi bántalmakban szenvedőknek nem kell tovább élniük a fogyatékosságukkal, az időseknek nem lesz kötelező kényelmetlen, megalázó betegségeiket elviselni, sőt, arra is vannak elképzelések, hogy az ipari korszak után hátramaradt nagy problémákat (mint a környezetszennyezés, klímagondok stb.) hogyan lehetne orvosolni.