Vámos Miklós legújabb kötete az író korábbi műveiből válogatott újrakiadások egyike. A kötet a Jaj című kisregényt és a Múmiák címet viselő páros novellát tartalmazza. A Jajban a holokausztból fakadó transzgenerációs trauma ábrázolására s egyben annak feldolgozására vállalkozik; a Múmiák kétrészes szöveg: egy történetet mutat be két szempontból.
Márquez utolsó, néhány megmaradt vázlatból összeollózott, utólag megszerkesztett kisregényét csak a teljes életművel együtt érdemes értékelni, hiszen túl sok újdonságot nem tartalmaz. Akadnak benne hibák, szerkezeti logikátlanságok, de azért ugyanúgy hozza a csak rá jellemző márquezi mondatokat, az ismert stílusjegyeket, a nyelv finomságait, az izgalmas karibi hangulatot, ahogy a korábbi írások.
Tina Harnesk regénye azt üzeni, hogy az idősek számára ugyanolyan fontosak a fiatalok, mint a fiatalok számára az idősek, és a köztük lévő kötelék mindegyik generáció jólétének az egyik alapfeltétele. Az embernek egyszerre van szüksége gyökerekre és szárnyakra.
Az Amikor isten volt a császár nem egyszerű olvasmány. Noha a szerző látszólag egyszerű mondatokat használ, valójában sokrétű mondanivalót sűrít bele minden sorába. Megmutatja, milyen súlyos nyomot hagy az ember életén az előítélet, az elutasítás, a megbélyegzés. A nyomasztó hangulat könnyedén átragad az olvasóra. Mégis fontos olvasmány. A második világháború egy olyan fejezetét mutatja meg, amelyről nagyon kevés szó esik.
2024. április 30-án 77 éves korában elhunyt Paul Auster, a New York trilógia és más regények szerzője. Auster utolsó regénye, a Baumgartner, amely egy megözvegyült, hetvenegy éves íróról szól, 2023 októberében jelent meg.
A második világháborús irodalom tanulmányozása során ritkán vagy egyáltalán nem találkozunk azzal a jelenséggel, amikor éppen egy elkövető tollából olvashatjuk a történteket, mégpedig úgy, hogy a leírt adatok, események hitelessége jelentős részben igazolható. Az Auschwitz parancsnoka voltam című emlékirat ezért rendkívülinek, egyedinek számít. Ebben a Martin Broszat által közreadott, önéletrajz jellegű gyűjteményben ugyanis Rudolf Höss maga meséli el az élete alakulását, olykor szinte zavaróan belemerülve a részletekbe.
A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről.
A fényforrás körül keringő éjjeli lepkék egyike-másika nem éli túl a keringőt, mert olyan közel repülnek a lámpához, hogy a végén megégnek. Mégis, minden esti lámpagyújtáskor tapasztalható, hogy az éjjeli lepkék a fény köré gyűlnek. Ilyen vagyunk mi, emberek is. A boldogság keresése közben néha saját magunkat áldozzuk fel.
Mohsin Hamid regénye elejétől a végéig érzelmi hullámvasút volt, szégyent ébresztettem bennem olyan bűnért, amit nem követtem el, és reményt egy olyan jövőért, ami ebben az alternatív világban valósággá válik. Arra késztetett, hogy kényelmetlen kérdéseket tegyek fel magamnak, és teljesen más megvilágításban lássak mindennapi igazságtalanságokat. Olyan etikai és morális problémákra hívta fel a figyelmemet, amelyekre – a bőrszínem miatt – eddig sosem kellett gondoljak.
A szerteágazó, csapongó gondolatfűzést jól ellensúlyozza a lelki folyamatok, a társadalmi visszásságok okozta problémák leírása. Ez mélyreható, szerettem olvasni ezeket, felülni az elbeszélővel a kamaszkor érzelmi hullámvasútjára.
