Nos, „nem azt adott, amit vártam”…
A cím alapján, és a kiadó által kiemelt kritika-részlet alapján (A People magazin szerint a könyv „harsányan mulatságos társasági komédia”), valami halálraröhögős lapos kis modern semmire számítottam, amit az ember szépen elolvas, aztán elfelejt.
De nem: ez inkább egy amolyan csendben kuncogós, csodálkozós történet, amibe a szatíra, az irónia úgy ágyazódik bele, olyan észrevehetetlen természetességgel, hogy még napok múlva is azon kapja magát az ember, hogy hangos suppanással esik le a tantusz…
Az igazság az, hogy a könyvnek olyan sok szintjét fedeztem fel apránként, hogy aligha fog sikerülni egy megnyugtató összefoglalót írni róla. Inkább csak elősorolnám, mire figyelhetne oda az, aki kedvet kap rá, hogy elolvassa – és remélem, minél többen, mert ritka, hogy ilyen könnyed stílusban vesse fel valaki sorsunk nagy kérdéseit…
Először, ugye, ott vannak a tények, amikből valóban egy hepiendes társadalmi szatíra kerekedik ki – a szülők sztorija szerelmestől, tervestől, kudarcostól, megalkuvásostól, karrierestől… Aztán ott vannak a nevek, amelyek megint csak külön jelentést hordoznak (Nomen est omen: Csodatevő Szent Bernadette, a teremtő és romboló Balakrishna, vagyis Bee…). Aztán ott vannak a szimbólumok: a 30 km-s ház, mint a racionalitás, értékorientáltság, jó ízlés, stílus, stb. szimbóluma; az Antarktisz, a tisztaság, hűség és a kivonulás, eltávolodás szimbóluma, a helyé, ahonnan pontosabban látni a dolgokat, vagy az alvilágé, ahová alászállva, és saját árnyaival megküzdve Bernadette újrakezdheti az életét.
Aztán még ott van a kislány Balakrishna, aki lehetne az érettség, a kerek egész szimbóluma, szemben a szüleivel, akiket a valóság már megtépázott, szétaprózott. Bernadette, az anya csupa tagadás, menekülés és vetítés. Az apa a színtiszta ego, a látszólag problémamentesen, a karriernek élő férfi prototípusa – még ha rokonszenvesebb formában is, mint egyébként lenni szokott, hiszen számára a karrier egyúttal önmegvalósítás is. De a legnagyobb krízishelyzetekben egyedül Bee tudja, hogyan viselkedjen, mit mondjon, ösztönösen kapcsolatot tartva valamiféle ős-tisztasággal és értelemmel, ami majd később sérül(het) – mint a szülei esetében is.
Valahol ott van a könyvben a társadalom felelősségének kérdése – bár végül mégis felmenti a szerző: bár ő tehet róla, mi tehetünk ellene. Ott van a sokféle szöveg, egyes szám első személyű elbeszélések, levelek, e-mailek, FB-iratok, pszichiátriai jegyzetek formájában, és végül az eltűnés rejtelmessége, a nyomozás izgalma, a hatodik érzék szétfoszlatható bizonyossága, vagy akár a világ szubjektív észlelésének jogosultsága, a személyiség fel- és leépülésének okai és állomásai, a látszat és valóság kapcsolata, a szeretet és a nevében elkövetett visszaélések, a kommunikáció és csapdái…
Szóval a könyv megannyi szál mentén ragadható meg. Hát kalandra fel: keressük meg Bernadette-tel együtt a választ létezésünk megannyi szorongató kérdésére!