Ez egy igaz történet, annak minden előnyével és hátrányával. Előnye a mély empátia, amit ébreszt, a magával ragadó sodrás, hiszen az olvasó egészen más érzelmi mechanizmusokat működtet, mint egy kitalált történetnél. Hátránya, hogy a tényekhez való ragszkodás enyhén dokumentum-szerűvé teszi a könyvet, így néhol veszít eredeti lendületéből.
A helyszín kezdetben India, a nyugati szemmel mai napig érthetetlen, felfoghatatlan, hatalmas föld, ahol az átláthatatlan, furcsa „rendben” milliók éheznek, nyomorognak – és mintha nem is egy világban élnénk velük… A könyv talán éppen innen kapja varázslatos erejét: hogy egy olyan ember meséli el a történetet, aki egyszerre látja belülről és kívülről ezt a világot.
A főhős, Saroo, maga az író. Egy nagyon szegény indiai asszony fia, testvéreivel együtt koldulásból, apró tárgyak árulásából tartja el magát, hiszen anyjuk keresete többnyire arra megy el, hogy kifizessék a düledező, huzatos kunyhójuk bérleti díját. Apjuk új feleséget talált magának, régi családjával nem törődik. A fiúcska kicsit irigy testvéreire, akik – nagyobbak lévén – vonatra szállhatnak, és a szomszédos nagyobb városokba mehetnek. Ötévesen egy alkalommal addig könyörgött nagyobb testvérének, míg az magával vitte. Ha mindez igy maradna, talán akkor is jó kis történet kerekedne belőle. De nem marad így, a kisfiú ugyanis elveszett. Miután hiába vár testvérére, abban a reményben, hogy hazajut, egy vonatra száll fel, ami azonban Kalkuttába viszi. Először folyton vonatozik, próbálva megtalálni a hazautat, de aztán feladja, és ösztöneitől vezetve heteken át él a pályaudvaron, majd Kalkutta utcáin, és csodálatos módon semmi nagyobb trauma nem éri. Végül egy árvaházba kerül, ahol megpróbálják kideríteni, hová is tartozik. Mivel azonban semmilyen adatot nem tud magáról (később derül ki, hogy még a keresztnevére is rosszul emlékszik), végül feladják a keresést, árvának nyilvánítják, és egy ausztrál házaspár örökbe fogadja. Itt véget érnek a megpróbáltatásai: a család, Brierley-ék, szeretettel és odafigyeléssel nevelik fel, figyelembe véve indiai gyökereit is. Mivel segítenek neki megőrizni emlékeit, felnőtt korában végül, mikor a technika vívmányai lehetővé teszik, kutatni kezd eredeti családja után. A Google Earth segítségével hosszú éveken át megszállottan vizsgálja Indiát, míg egy szép napon szinte csodával határos módon megtalálja szülővárosát. Saroo tehát még egyszer megteszi a hatalmas utat Ausztráliától Indiáig, Kalkuttától szülővárosáig, újraélve az 5 éves gyerek rettegését, ezúttal attól, hogy senkit nem talál már ott, ahová igyekszik. Szerencsére nem így van: 25 éves távollét után rátalál édesanyjára és testvéreire, akik úgy fogadják, mintha nem lenne tele idegenséggel. Megismertetik a múlt és a jelen valóságával, befogadják szeretetükbe, de tiszteletben tartják új életét és nevelőszülei jogait.
A történet tehát nagyon egyszerű, mégis ütős. Mert miközben olvassuk nem lehet nem arra gondolni, hogy most is megtörténik minden nap valami hasonló. És arra, hogy szerencsére néha jó vége van…
2016-ban film is készült a regényből, olyan rangos szereplőkkel, mint Nicole Kidman és Dev Patel. A film az Oroszlán címet viseli, egyrészt, mert a fiú eredeti neve, Sheru, anyanyelvén ezt jelenti. Feltételezem, ezért kapta a magyar fordítás is ezt a nevet, de véleményem szerint az eredeti cím (kb. Hosszú út hazafelé) sokkal jobban tükrözi a mondanivalót, hiszen a hangsúly azon az utazáson van, amit Saroo „hazáig” – először Ausztráliáig, majd Indiai családjáig – megtesz. Persze, az sem elhanyagolható, hogy Saroo igazi oroszlánként küzd először a túlélésért, majd azért, hogy valahogyan „hazataláljon”, és önmagát is megismerje.