Lauren Graham önéletrajzi ihletésű esszékötetében könnyed, hollywoodi stílusban vall életéről, karrierjéről, nehézségeiről és sikereiről. Anélkül, hogy csontig hatolóan merülne bármelyik témában is, kellemes (bár kissé kommersz és felszínes) humorral vezeti végig olvasóját azon az úton, amin ő maga eljutott a Langley Gimnázium színházterméből a Brodway sikeres csillagai közé.
Azért ne gondolják, hogy a könyv csupa ócska vicc és unalmas történet! A szerző igyekszik minden esszébe belecsempészni valami magvas gondolatot. A gyerekkori történetek, felnőttkori kudarcok és szakmai események is igencsak érdekesek, hiszen egy sikeres ember életútját járhatjuk végig. Megtudjuk, milyen érzés Hawaiin születni, Japánban, vagy éppen egy lakóhajón élni, milyen az, ha egy gyerek váratlanul ajándékba kap egy extra évet, amit aztán később szükség esetén „beválthat”. Asszisztálhatunk az útkeresés és bizonytalankodás éveihez, a személyiség fejlődésének nehézségeihez, a szerzővel együtt nevethetünk a kezdeti bukdácsolásokon, és izgulhatunk, hogy sikerüljön neki kilépnie naivitásából, de anélkül, hogy megtörne a lelkesedése. Mindent összevetve azt hiszem, Lauren Graham könyve széles tömegekhez szóló alapszintű önfejlesztő kurzusként is felfogható, amennyiben bukdácsolásaiban, reményeiben és próbálkozásaiban mindannyian magunkra ismerhetünk. A szerző minden esszébe belecsempész valami vicceset, és valami mélyebb gondolatot is. Egy esszét szentel például a hollywoodi diétáknak és fogyókúrás recepteknek, egy másikat pedig, hogy megfejtse mi a különbség fiatalok és nem fiatalok között. Ne nevessenek, igenis van létjogosultsága a kérdésnek, ha a válasz valahogy úgy hangzik: fiatalok azok a 18 és 49 év közötti emberek, akiket más néven kereskedelmi célcsoportnak is nevezünk, közös tulajdonságuk, hogy még nem köteleződtek el egyetlen márka mellett, így a reklámokkal könnyen befolyásolhatók. A gondolatsorral nem áll meg itt a szerző. Saját életútja apropóján ezt a tulajdonságot kiterjeszti az egész életre jellemző viselkedésmintává, és percek alatt bebizonyítja: a siker kulcsa az, hogy az ember időben el tudja dönteni, mit akar, és attól nem hagyja eltántorítani magát.
Persze, miközben a karrierjét építgeti az ember, apróbb-nagyobb magánéleti kérdésekkel is foglalkoznia kell. Egy esszé szól a szingliségről, egy másik pedig a mindenféle elvállalt munkákról. Gondolták volna, hogy a Broadway ünnepelt csillaga volt buszvezető, kabala-állat egy focibajnokságon, pincérnő, jegyszedő, ruhatáros, sőt bolti eladó is? Azt hinnénk, legfontosabb dolga az, hogy jobbnál jobb filmekben, esetleg reklámfilmekben szerepeljen, ehelyett megtudjuk, hogy számtalan lehetetlen felkérést is kapott. Egyszer például felkérték fenék-modellnek, máskor pedig meghívót kapott egy vécépapír-konferenciára. Lauren Graham a mélyértelmű mondatait is pihekönnyű csomagolóanyagba helyezi. A furcsa felkérések kapcsán például azt állítja: megtanulta, milyen jó érzés az, ha az embert meghívják egy buliba – csak éppen azt nem lehet tudni soha, milyen is lesz az a buli. Azért még valahogy dönteni kell, melyiken veszünk részt…
Az eredmények eléréséhez szükséges tudást mindenki valamiféle mestertől tanulja. Azt hiszem, minden hírességnek van valamiféle tanítója, egy aha-élménye, egy mondat vagy esemény, ami ráébresztette, mit és hogyan kell tennie. Lauren számára ez a mester James Patterson, a termékeny író volt, akitől egyszer alkalma nyílt megkérdezni, minek köszönheti a sikerét. Haladok tovább, tovább, tovább – felelte az. És úgy tűnik, a recept bevált.
Saját bevallása szerint színészi alakításának csúcspontját a Szívek szállodája sorozatban való szereplése jelenti. Több esszét szentel annak, mit jelentett neki ez a sorozat, illetve a folytatásában való újra megjelenés. Ennek apropóján arról is vall, milyen „viszonyba” kerül egy szinész az általa eljátszott karakterekkel, vannak-e kedvencei, és hogyan hat az életükre egy bizonyos szerep. A szinésznő naplót is vezetett a forgatás alatt, a könyvben a napló részletei is helyet kapnak, valamint számos fénykép, melyek a szerzőt gyerekkorától a könyvírás időpontjáig jelenítik meg.
Lauren Graham író, színész és producer. Ismertté a Szívek szállodájában alakított szerepe tette, de játszott olyan filmekben is, mint a Tapló télapó, vagy a Férjhez mész, mert azt mondtam. Egy nap talán címmel regényt is írt, amiről mindenki azt hiszi, teljességgel önéletrajzi ihletésű, és úgy tűnik, szívesen megszüntetné ezt a tévhitet. Esszékötete a fülszöveg szerint olyan, mint a legjobb barátnőnél eltöltött kibeszélős este, amennyiben nyugis, humoros és közvetlen, megjátszástól és pózoktól mentes, és ezzel egyet kell értenem. De a magyar címválasztás nem tetszik olyan nagyon. Az angol Talking as Fast as I Can kicsit utal a szinész beszédfejlesztő technikájára is, de a magyar „gyorsan elhadarom” olyan, mintha meggondolatlanul beszélne valaki, vagy éppen nem bízna abban, hogy a hallgatósága vevő az üzenetére. Pedig Graham végül elmondja önmagát, még ha kicsit eufemizálva is. És ez a mai sztárok világában, gondolom, nem kis bátorságra vall.