Azt nem mondhatom, hogy rég nem olvastam ilyen jó könyvet, mert az elmúlt 3-4 évben a kortárs magyar irodalom olyan remekművei kerültek a kezembe, amik a saját toplistám első 10 helyezettje közé kerültek, és most ez a regény is nagy kedvenc lett.
Önéletrajzi regény lévén hitelesebb, jobban átélhető és jobban érthető, főleg azoknak, akik megélték a szocialista rendszert, a ‘70-es, ‘80-as évek erdélyi magyar világát.
Családi- és történelmi regény, úgy mutatja be ezt a korszakot, hogy az író közben elmeséli a saját- és a családja történetét. Nem ez a tény teszi azonban különlegessé a művet, hisz mások is írtak már erről az időszakról, talán nem is különbözik a történetük sem olyan nagyon, ami viszont meglepő és a legfontosabb motívum ebben a történetben, hogy tabuk nélkül mesél. Nem kertel és köntörfalaz, nem szépít, nem körülír, hanem kimondja azt, amit megélt, ahogy megélte, amit kiváltottak belőle a történések, a családja, iskolatársai reakciói. Elemzi a szüleit, nagyszüleit, nem idealizálja őket, hanem bemutatja nyers valójukban, egy családot, ami nem tökéletes, bár ezt szeretnék mutatni a nagyvilág felé. Egyikünk családja sem tökéletes, mindenütt akadnak fekete bárányok, de általában elhallgatjuk ezeket, letagadjuk, nem is veszünk tudomást arról, hogy ők olyanok amilyenek, a tragédiákat sem feltétlenül elemezzük ki. Vida Gábor kritikus. Úgy kritizál, hogy közben nem fűz kommentárt a leíráshoz, képes úgy elemezni, hogy nem magyaráz. Ez az egyszerű, szókimondó, elbeszélő stílus engem magával ragadott.
A cím nem esetleges választás, a szerző valóban dadog, egész kisgyermekkorától, és a történetben ezt is boncolgatja, próbálja kideríteni, visszavezetni, honnan is eredhet, mi okozhatja a dadogást. Ahogy ez abban az időben megszokott, orvoshoz viszik, gyógyszert kell szednie, mert akkoriban nem léteznek a pszichés betegségek, csakis fiziológiai okok húzódhatnak meg a dadogás hátterében. Sok hasonló jelenséggel érzékelteti a korabeli hangulatot, értékrendet, össznépi felfogást.
Érdekes a magyar apa, székely anya származásbeli különbségének leírása, a magyar-magyar ellentét, a magyar-román ellentéten nem lepődünk meg, az megszokott, ismert jelenség. Határozottan érzékelteti ezt az ellentétet a tágabb család viszonylatában is. A székelyföldi vakációk fontos szerepet töltenek be az író életében: megismerjük az édesanyja családját, a nagyszülőket, nagynéniket, nagybácsikat, a helyszínt, Barótot, a vidéki környezetet, a Hargitát. A kis Gábor természetszeretete többnyire innen fakad, a nagybácsik viszik magukkal erdőt kerülni, vadat lesni, fát vágni, és közben megtanítják az alapvető tudnivalókra vagyis a túlélésre. Ez a természetszeretet megmarad, végigkíséri fiatalságát, megnyugvást jelent, kiszakadást a lehangoló környezetből. Mert lehangoló ennek az időszaknak a világa. Nem részletezem, aki átélte, ismeri, aki nem, az felfedezheti ebből a regényből is.
Az aradi internátusbeli élet és a katonaság megedzette az ifjú írót, aki már akkor is próbálkozott az írással, még ha csak magának jegyezte is le az emlékeit, élményeit. Rengeteget olvas, magyar szakra készül, ami abban az időben nem praktikus, és bár a szülei próbálják lebeszélni, kitart elhatározása mellett. Sok ilyen és ehhez hasonló szimpatikus tulajdonsága van, úgy érezzük, hogy az elbeszélésein keresztül lassan megismerjük a szerzőt, vele játszunk, vele járunk iskolába, dolgozni, fedezzük fel a természetet, és igazából vágyunk egy jó kis beszélgetésre élőben is.