A Sűrű erdő szélén az érzelmek széles skáláját mozgatta meg bennem: többször félre kellett tennem pár napra, hogy elcsituljanak a gondolatok és tovább tudjam követni a főszereplő sorsát. Egy sorsot, ami számtalan megpróbáltatással, a gyermekkor traumáival, a felnőttkor veszteségeivel tűzdelt, és az olvasó lelkéhez szól.
„Sűrű erdő szélén című regényem szívében Szololaki dobog” – vallja abban a rövid videóban a szerző, amelyben első regénye születéséről beszél. A grúz származású Leo Vardiashvili terápiaként is használja az írást, a regény fontosabb sarokpontjai saját életének állomásai is: mindössze nyolc éves, amikor édesapjával, Iraklival, és testvérével, Szandróval Londonba költöznek a háború viszontagságai elől. A főhős a húszas évei elején tér vissza ismét Szololakiba, a grúz főváros egyik kerületébe, s olyan hatással van rá az évek óta nélkülözött szülőföld látványa, az ízek, illatok, emlékek kavalkádja, hogy elhatározza, regényt ír, amelyben szembenéz a traumáival, de ugyanakkor bemutatja szeretett népét és országát a nagyvilágnak.
A főhős, Szaba által elmesélt történet kicsit olyan, mintha egy népmese szálait szövögetné a szerző: a folyamatosan (bátorság)próbáknak kitett legkisebb fiú rejtélyes üzenetek mentén halad végig Grúzián, hogy elveszett testvérét és édesapját megtalálja. Mesék, sötét babonák és az orosz-grúz konfliktus fegyveres valósága egyszerre van jelen a pörgős cselekményű regényben, különös, ellentétektől feszülő világot tárva elénk, amelyben a kegyetlenség, az emberség, a segítőkészség és az aktuális hatalom mindenhová elérő keze jelenti a valóságot. A regény ugyanakkor objektíven tájékoztat is Grúzia közelmúltjáról: a Szovjetúniótól 1991-ben elszakadt ország polgárháborúba való sodródásáról, a 2008-ban Dél-Oszétiában kirobbant orosz-grúz háborúról, és a leírások alapján olvasóként kicsit magunkénak érezzük a többször lerombolt és újjáépített Tbiliszit.
Az Angliában menedéket kereső Irakli két fiával indul útnak: arra már nincs pénzük, hogy a felesége is velük menjen, az a tervük, hogy ha majd összegyűl a megfelelő összeg, a családfő hazaküldi azt, hogy a felesége is utánuk mehessen. A család legnagyobb drámája ez, hiszen sohasem sikerül újra együtt lenniük: a fiúk édesanya nélkül nőnek fel, hosszú évekig magukba temetve a hiányérzetet és a fájdalmat, az apa évekkel később, már halott felesége emlékét keresve utazik haza, őt követi a nagyobbik fiú, majd miután ő sem ad életjelet magáról, Szaba is útnak indul. Kalandos útján Nodar, a taxisofőr szegődik mellé és segíti mindenben a főhőst, akinek útját saját gyermekkori emlékei, a belső hangként megszólaló egykori családtagok szegélyezik. Apja üzenetei révén jut el anyai nagynénhéhez, ahol megtalálja a Kalejdoszkupi színdarab kéziratát. Az édesapja által írt mű vezeti tovább az úton, amelynek részleteit az olvasókkal is megosztja, de ezen túlmenően is tele van a regény irodalmi utalásokkal, az olvasás, az anyanyelv iránt csodálattal és szeretettel. Édesanyjuk emlékét is a közös olvasmányélmények mentén őrzik a testvérek, ez a láthatatlan szál mindörökre összekapcsolja őket.
“Eka nélkül Szandro és én saját nyelvet alkottunk, ami részben grúzból, részben tört angolból, részben Ekából állt. Az Eka könyveiből származó apró leletekből szőttük össze: idézetekből, nevekből, bennfentes poénokból és szereplőkből, akár csak egy fecskefészket. A lyukakba, amelyeket nem tudtunk betömni, új szavakat illesztettünk, ezeket egyetlen szótárban sem találni. Félrehallott vagy feltalált szavak. Se etimológia, se genealógia, ezek a mi szavaink voltak. A mi kotyvasztott, anyátlan nyelvünk” – írja megható vallomásként a szerző.
Az egyes szám első személyben elmesélt történet belső monológokkal tarkított: megismerjük belőle a főhős családtagjait, történetek rajzolódnak ki, többnyire tragikus múltbeli eseményekről szerezhetünk tudomást. A jelen pedig a háborúk és nehéz időszakok által próbára tett, pusztulófélben lévő ország, amelyben Szaba, és a mellé szegődött Nodar bolyongása elhagyatott falvakban, börtönben, árvaházban és kolostorban egyszerre szimbolikus és nagyon valódi, hiszen minden lépésükkel közelebb akarnak jutni a szeretett-keresett személyhez, és lelki békére találni.
A háború generációról generációra átörökített fájdalmas tapasztalatai, traumák, veszteségek, útkeresések, gyász és fájdalmas emlékek között ott bujkál a remény, amely a regény minden sorát átszövi, és sugárzó fényként mutat utat az olvasónak is.