Nem sokkal azután, hogy Loyolai Szent Ignác megalapította a jezsuita rendet, a szerzetesek nagyméretű missziós munkába kezdtek világszerte. Az európai küldetés mellett más kontinensekre is eljutottak, és a gyakran több hónapig tartó utazás sem akadályozta meg őket abban, hogy elérjék kitűzött céljaikat. A hittérítés mellett a jezsuitáknak rendkívül fontos szerepük volt a politikai és gazdasági élet alakulásában is, így a pasztorációs tevékenység mellett rendszeresen kereskedtek a gyarmatokról származó különféle árukkal. Az ebből az időből származó történetek egy Jaszuke nevű, nagydarab, kelet-afrikai férfit említenek, aki Alessandro Valignano jezsuita szerzetes szolgálatában állt akkoriban. Egy portugál kereskedőhajó fedélzetén érkezett Japánba, és idővel ő lett az ország első, külföldön született szamurája. Craig Shreve regénye, Az afrikai szamuráj ennek az igaz történetnek a nyomán íródott.
Jaszuke feltehetően az afrikai Mozambik egyik népcsoportjának szülöttje volt, de eredeti neve nem ismert. Már kisgyerekként rabszolga-kereskedők kezére került, akik az éheztetés és a kegyetlen bánásmódok közepette gyakorlatilag gyilkost akartak faragni belőle. A szerencsétlen sorsú fiú több hasonló történettel rendelkező fiúval együtt hetekig utazott egy hajó gyomrában, és amire újra megláthatta a napfényt, ismételten gazdát cserélt, akaratán kívül. Így került Alessandro Valignano tulajdonába. A jezsuita szerzetes megkedvelte a fiút, meg is keresztelte, iskolába járatta és latint tanított neki. A fiú pedig azzal hálálta meg a gondoskodást, hogy igyekezett jó tanuló és hűséges szolga lenni. Valignano atya figyelmét azonban nem kerülte el a lassan fiatal férfi korba érő fiú testfelépítése, ügyessége és ereje, ezért szándékában állt, hogy magával vigye egy fontos távol-keleti utazásra, mint személyes védelmezőjét.
Az atya befolyása ezeken a területeken a pápáéval vetekedett, ő volt az „Indiák vizitátora”, így olyan ajtók is megnyíltak előtte, amelyek mások számára zárva maradtak. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Valignano pontosan tudta, mit szeretne elérni, de volt annyi esze, hogy azt is tudja, mit kell ahhoz megtennie. A hajó, amellyel Japánba érkezett, roskadásig volt spanyol puskával, lőszerrel, szárított gyümölccsel, különféle drágakövekkel és arannyal. Ő azonban látszólag semmit nem várt cserébe, legalábbis nem tárgyakban mérte utazásai sikerét. Mindenesetre az országban tett látogatásai nyomán sorra épültek a katolikus templomok. A jelenlegi utazása során a legfontosabb feladata az Oda klán vezetőjével, Oda Nobunagával való találkozó lebonyolítása volt egy újabb templom építése céljából. Oda Nobunaga Japán legjelentősebb klánjának vezetőjeként egyre nagyobb hírnévre tett szert, a jezsuiták ténykedését némi fenntartással, de a kölcsönös haszon reményében elfogadással kezelte. A találkozó, amelyen a nagydarab fekete férfi, az akkor még Izsák névre hallgató Jaszuke is részt vett, azzal végződött, hogy Valignano atya Oda Nobunagának ajándékozta védelmezőjét. Jaszuke, aki mindaddig azt hitte, hogy a hűsége elegendő ahhoz, hogy biztonságban tudja magát, most azt tapasztalta, hogy az élete egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott. Mostantól egy híres japán hadúr lesz a gazdája, és egy olyan országban fog élni, amelyről semmit sem tud. Az élete során rájött arra, hogy minden eseményt megadással fogadjon, és igyekezzen a lehető legtöbbet kihozni a helyzetéből. Újdonsült ura, Oda Nobunaga kiismerhetetlen ember volt számára, egyszerre volt hűvös, taktikus hadvezér és érzelmes barát. A félelmetes, magas, fekete bőrű óriást különcként kezelte, megengedte neki, hogy a közvetlen közelében legyen és kitüntetett bánásmódban részesüljön. Jaszuke ismét kihívások elé került, meg kellett tanulnia japánul, úgy kellett öltözködnie és harcolnia, mint a szamurájoknak, és végképp fel kellett hagynia azzal a reménnyel, hogy valaha is viszontlátja a szülőföldjét. Cserébe azonban megbecsülést, tiszteletet és persze ellenségeket is szerzett magának, akik nem tudták összeegyeztetni lényét a japán kultúra hagyományos motívumaival.
Craig Shreve regénye valós alapokon nyugvó kalandos történet és gondolatébresztő mű arról, hogyan veszíti el és találja meg újra önmagát Jaszuke, az afrikai szamuráj. A bevezetőben olvassuk, amint egy fekete férfi Japánba utazik, hogy védelmezze pártfogóját. Ez a férfi azonban folyamatosan az emlékeiben él, gyakran visszaemlékszik gyermekkorára, szülőföldjére, és arra a napra, amikor elrabolták. Emlékei egyszerre kapcsolják őt a jelenbeli önmagához és szakítják el attól. Úgy tűnik, mintha az emlékek hiánya vagy elmosódása lenne a kulcs egy boldog jövőhöz, idővel azonban ennek az ellenkezője bizonyosodik be. Tanúi lehetünk egy, abban az időben nem ritka emberi sorsnak, amikor valakit elszakítanak családja köréből, ráadásul tragikus (és ma már azt is mondjuk erre, hogy traumatikus) körülmények között. Aztán látjuk, hogyan alakul ennek a gyereknek, majd fiatal férfinak a lelkivilága a kényszerítő körülmények közepette, hogyan válnak szét a belső, idilli, nosztalgikus emlékképek a külső, gyakran brutális valóságtól. Kimondatlanul ugyan, de ott feszül a kérdés, hogy mivé lesz az ember, ha ilyen vagy amolyan környezeti hatások érik, illetve mi a túlélés feltétele. Végső kérdésként pedig az ötlik fel, vajon elegendő-e a túlélés önmagában ahhoz, hogy értelmet adjon az életnek, vagy az odaadó szolgálat ad-e új okot az életnek.
Bár a regény témája összetett és megragadó, sajnos hiányzik belőle az igazi tetőpont, nehezen lehet megtalálni azokat a pillanatokat, amelyek igazi fordulópontot jelentenének. Lehetséges, hogy ez az elmesélő jellegnek tudható be, mégis hiányérzetet okoz. Valahogy túl lágyra sikerültek az átívelések, nincsenek igazán hangsúlyos fordulópontok a cselekményben. Említést érdemel azonban az a belső vívódás, amelyen ez a fiatal férfi keresztülmegy, amikor a személy, akiben hitt, egyszerűen csak elajándékozza őt, mint egy tárgyat, amikor az érdekei úgy kívánják. A hűség és a barátság fogalma mindvégig fontos szerepet játszik a regényben, és ez akkor lesz igazán lényeges kérdés, amikor Jaszuke Oda Nobunaga szolgálatába áll. Nagyon hosszú idő után először tapasztalja meg azt, hogy szabadon kifejezheti gondolatait, tisztelet veszi körül, és az ura benne nem a szolgát, hanem a barátot látja. Valójában ezen a ponton lehet azt mondani, hogy megszületik Jaszuke, a szamuráj, miközben a gyermek, aki egykor volt, nem eltűnik az emlékezetében, hanem részévé válik ennek a felnőttnek, akivé vált. Feltevődhet bennünk a kérdés, hogy vajon megszüntethető-e erőszakkal az, aki vagyunk, vajon képes-e az ember végleg elfeledni, hogy honnan jött, és vajon milyen mértékben tehet magáévá valaki egy teljesen idegen nyelvet, kultúrát, illetve mennyire lehet abban hiteles és boldog, ha közben mindaz, ami addigi életét meghatározta, semmivé lett.
Craig Shreve egy Ontario melletti kisvárosban, North Buxtonban született, és saját elmondása szerint már fiatal korában író szeretett volna lenni, de úgy érezte, nincs elég élettapasztalata hozzá. Számítógépismereti tanulmányok elvégzése és jó néhány extrém sport kipróbálása után önkéntesként tevékenykedett a világ számos országában. Ez idő alatt újra megpróbálkozott az írással, majd kreatív írást tanult. Az afrikai szamuráj a második regénye, amelyben az író végigvezeti az olvasót a jezsuita misszionáriusok jellegzetes ténykedésein és a tizenhatodik századi Japánban élő emberek életvitelén és hagyományain. A könyv sajátos történetet dolgoz fel, kellemes, inkább ismeretterjesztő olvasmány mint fordulatos regény, az olvasás élményét a történet különlegessége és a főszereplő lelkivilágának mélyreható ábrázolása adja.