Amikor még az európai zsidó közösség látszólag a megszokott életét élte, akadtak olyan személyek, akik előre sejtették a hamarosan bekövetkező eseményeket, vagy legalábbis érzékelték, hogy a világban nagy változások zajlanak. Közéjük tartozott Truus Wijsmuller-Meijer, egy holland nő, akinek zsidó gyermekek ezrei köszönhetik az életüket.
Dér Adrienn második meseregénye A kaszabmanóhoz hasonló hangvételű, kedves történet. A címbéli Teki és társai az eltűnt holdtehén után kutatnak, és úgy nyitnak a változásra és fejlődnek a kalandok során, hogy közben nem veszítik el személyiségük alapvető, meghatározó vonásait. A könyvet Szulyovszky Sarolta illusztrációi díszítik.
A szerző az újkori orosz történelem szakavatott ismerőjeként részletes és szerteágazó tudását olyan szépen és módszeresen építi bele a regénybe, hogy szinte fel sem tűnik, mennyi történelmi szempontból is értékes információt tartalmaz. A regény irodalmi nyelvezete is nagyon jó, a történetszövés lineáris, következetes, maga a sztori pedig izgalmas és magával ragadó.
Lucy Adlington merészen választ helyszínt és történelmet ahhoz, hogy aztán az eseményeket azokból kiemelje, és egyetemessé tegye mindazokat a tapasztalatokat, amelyek itt megszülettek. Az döntések erkölcsi vonatkozásának fontossága mindvégig érződik, az életben maradás, mint kitűzött cél lebeg mindannyiuk előtt, de ez senkit sem ment fel az alól, hogy a tetteiért felelősséget vállaljon.
Azon kívül, hogy a szerzőtől megszokott stílust kapjuk, van ebben a regényben valami filozofikusabb, mélyebb megközelítés. A korábbi művek ismeretében tudjuk, hogy Jodi Picoult előszeretettel választ megosztó, nehéz, elgondolkodtató témákat. A halál témája és a haldoklás folyamatának megfestése olyan finoman, árnyaltan kerül ki a szerző tolla alól, hogy képtelenség együttérzés nélkül olvasni a művet.
Bár Kosinski sose állította, hogy műve önéletrajzi ihletésű, személyes élményeit dolgozza fel, a regényben foglaltak sok ponton megegyeznek Kosinski gyermekkori eseményeivel. Akárhogy is, a mű döbbenetes drámaisággal ragadja meg a második világháború eddig (számomra) ismeretlen aspektusait, betekintést adva abba a világba, amely a háttérben, az erdők és völgyek rejtekében vészelte át a háborút.
Iturbe regénye, ha egészben nézzük, az első oldalaktól az utolsókig a reményt idézi meg, annak ellenére, hogy nem kíméli az olvasót a legalantasabb, méltatlan és visszataszító, nem ritkán brutális helyzetek bemutatásától sem. Hogy miért kell egy olyan helyen, ahol egy darab kenyér vagy fonnyadt krumpli héja felbecsülhetetlen kincseket ér, néhány haszontalan könyv miatt egy fiatal lány életét kockáztatni, azt csak az érti meg, aki felismeri, hogy a túlélés több az életben maradásnál.
A Rabolt szerelem egy nyolc elbeszélést tartalmazó kötet, amelyben különböző korú, állapotú, karakterű, alkatú nők változatos történeteit meséli el, ezekben azonban egyvalami közös és megkérdőjelezhetetlen, és ez a bántalmazás ténye. Ezzel a változatos esetbemutatással a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy bárkiből lehet áldozat, akár minden előzetes figyelmeztetés vagy jel nélkül is.
Jakob és Moses története szinte meseszerű; olyan, mintha egy kalandregényt olvasnánk, amelyben a főhősöknek különféle mesebeli alakokkal kell megküzdeniük, útjukat a jó és a rossz állandó harca szegélyezi, amíg célba érnek. Bár a történetük egy kegyetlen világban zajlik, mégsem ez az, ami átütően érezhető a regény olvasása közben, sokkal inkább egy eszményi, tiszta és emberséges világ felé való törekvés hatja át.
Az eugenika meglehetősen erős befolyással bírt a második világháború holokauszt-kérdésére. A könyvben szereplő történet bizonyos szempontból ennek a kérdéskörnek a központi részéhez kapcsolódik, valós alapokon és történelmi tényeken nyugszik.
