A regény megragadja és kidomborítja az emberi lét mulandóságát és esendőségét, a hangsúly azonban mégsem a halál, vagy legalábbis nem annak az ecsetelése, hanem az a folyamat, amely során az ember felismeri azt, hogy melyek azok az irányvonalak, amelyek szerint érdemes élni.
A ‘Ma még élünk’ eredetileg forgatókönyvként született, viszont a filmhez szükséges anyagiak megteremtésének hosszadalmas folyamata okán a szerző forgatókönyvet regénnyé dolgozta át. Az eredetileg 2015-ben publikált regény egy zsidó kislány és egy amerikai egyenruhába bújtatott német diverzáns történetét meséli el, akik valamiféle láthatatlan szövetség okán közös sorsot vállalnak a második világháború alatt.
A párbeszédek és éles helyzetek tipikusan „maiak”, nehéz lenne elvonatkoztatni attól, hogy a regény története napjainkban játszódik. A történet azonban sok pontján érinti az örökös kérdések körét: mivé változtatnak bennünket a fájdalmaink, félelmeink, el nem gyászolt kapcsolataink, lelki sebeink, és mivé tud változtatni valaki, akinek jelenléte, szeretete, figyelmének módja elemi erővel rombolja le veszteségből épített falainkat?
A náci haláltáborokba zárt roma nemzetiségűek sorsáról jellegzetesen kevesebb szembeötlő leírás jött létre, hiszen ők voltak kevesebben, Mario Escobar regénye ezt a hiányt pótolja nem kevés sikerrel. Főhősének, Helene-nek alakját egy német áplónő igaz története mintázta, akit öt gyerekével és cigány származású férjével Auschwitzba deportáltak.
Dér Adrienn fantasztikus kalandregénye nagyobb gyerekek, ifjak számára íródott. Főhőse egy olyan kisfiú, aki kellőképpen kíváncsi ahhoz, hogy jó kis kalamajkába keveredjen, de kellőképpen helyén van az esze és a szíve ahhoz, hogy kitartással és bátorsággal végigcsinálja a rá mért próbatételeket.
A Sorsfordítók egy megrendítő és elgondolkodtató regény arról, hogy mit is jelent az igaz szerelem, és mi az, amit megteszünk azért az emberért, akit a legjobban szeretünk a világon. És talán az is jó kérdés, hogy elég-e szeretni valakit ahhoz, hogy a lehetetlent is megtegyük, vagy valami más is kell ehhez.
Ha a legtöbb eddigi második világháborús olvasmány a terrort és a kegyetlen bánásmódot első kézből mutatta be, ez a regény a világháború köré szerveződött társadalmi helyzetet és kulturális, érzelmi vonatkozásait hozza előtérbe.
Rubin Eszter harmadik regénye egy jelentős , fordulatos, mély és pszichológiailag is precíz olvasmány, amely olyan mértékben hat az olvasóra, amilyen mértékben az hajlandó őszinte lenni. Kendőzetlenül tárja fel mindazokat a kapcsolati játszmákat, amelyek egy boldogtalan élet alapjait teremtik meg, és végső soron nem nevez meg tetteseket és áldozatokat, hiszen minden felnőtt felelős azért a helyzetért, amiben van.
A Kétszáz éves szerelem tele van nagy kérdésekkel, amelyek bizonyos részben korhoz kötöttek, mint az, hogy mit jelent élni a két világháború között egy magyar faluban, másfelől meg kortalanok, mint az, hogy mit jelent nőnek lenni, mint jelent szeretni, mi a szenvedély, és mi történik az évszázados titkokkal.
Anyának lenni életfeladat, és épp ettől ilyen sokoldalú, sokrétű a dolog. Ez az, ami ebben a könyvben egy valóságos, átélhető harc a főszereplő belső világában. Néhol humoros és szinte felszínes, máshol meg véresen komoly (a szó legszorosabb értelmében is akár), és olyan mély, hogy meg kell állni egy pillanatra az olvasásban, és végig gondolni a kérdést.
