Bár tele van félelemmel, kegyetlenséggel, fájdalommal, veszteséggel, azt lehet mondani, hogy ez a könyv a megbocsátás könyve is. Valahogy nem érezhető, hogy harag vagy ítélkezés jönne a sorokból, sokkal inkább feloldás és elengedés járja át.
A szerző az erdélyi kisvárosok tipikus hangulatát hozza elénk, teljes tükröt tartva a mindennapi élet elé. A pletykákat elmesélő Elvira néni személye valójában egy kollektív tudat kivetülése is, amelyben mindazok a valós és valósnak hitt történések szerepet kapnak, amelyek megragadják az érdeklődésünket.
A Piciny csodák kávézója egy könnyed, és kissé bonyolult szerelmi történet, pontosan olyan, amilyennel gyakran találkozni az életben is. Végső soron ez a lényeg, szórakoztató és figyelemelterelő, de nem kell túl nagy mélységekre és magasságokra számítani. A borítékolható végkifejletet csupán a hogyan kérdése teszi izgalmassá, a leírások viszont szépek, emberiek, és még reményteljesek is.
A mű az egyik legmegrendítőbb beszámoló, ami a hírhedt náci koncentrációs tábor eseményeit dolgozza fel. Rendkívül sokrétű, rengeteg valós eseményt érintő írás, amely kidomborítja a sokat vitatott és körüljárt témát, hogy hogyan képes az ember mindezekre a kegyetlenségekre, másrészt hogyan képesek az áldozatok olyan mértékű alkalmazkodásra, hogy a súlyos alultápláltság és végkimerülés állapotában is hatalmas energiákat mozgassanak meg a túlélés érdekében.
A Testamentumok életre hívása méltó módon tetőzi be A szolgalólány meséjének záró mozzanatát, amelyben úgy tűnik még, hogy Gileád stabil, elkülönült, független és sikeres állam. A szerző remek ismerője az emberi természetnek, és nem utolsó sorban az isteni törvényeknek is.
Lukács evangéliumában rövid tudósítást olvashatunk arról, hogy amikor a tizenkét éves Jézus szüleivel Jeruzsálembe ment a húsvéti ünnepekre, a fiú eltűnt, és csak három nap múlva találtak rá a Nagytemplomban, ahol a bölcs írástudókkal beszélgetett. Hogy mi történt a Jézus eltűnése és megtalálása közötti hetvenkét órában, arról a Biblia hallgat…
Daniela Sacerdoti regénye alapvetően egy romantikus történet, amelyben a szerelem, a félelem, a veszteségek, az elengedés, a növekedés, az önmagunkra találás és a szabadság központi helyet foglalnak el. A szereplők az életkoruknak és élethelyzetüknek megfelelően viselkednek és reagálnak, valósághű érzelmekkel. Az író jól megragadja a tényleges és fontos dolgokat, az egyik legfontosabb segítő elem ebben az, ahogy az idővel bánik.
A regény megragadja és kidomborítja az emberi lét mulandóságát és esendőségét, a hangsúly azonban mégsem a halál, vagy legalábbis nem annak az ecsetelése, hanem az a folyamat, amely során az ember felismeri azt, hogy melyek azok az irányvonalak, amelyek szerint érdemes élni.
A ‘Ma még élünk’ eredetileg forgatókönyvként született, viszont a filmhez szükséges anyagiak megteremtésének hosszadalmas folyamata okán a szerző forgatókönyvet regénnyé dolgozta át. Az eredetileg 2015-ben publikált regény egy zsidó kislány és egy amerikai egyenruhába bújtatott német diverzáns történetét meséli el, akik valamiféle láthatatlan szövetség okán közös sorsot vállalnak a második világháború alatt.
A párbeszédek és éles helyzetek tipikusan „maiak”, nehéz lenne elvonatkoztatni attól, hogy a regény története napjainkban játszódik. A történet azonban sok pontján érinti az örökös kérdések körét: mivé változtatnak bennünket a fájdalmaink, félelmeink, el nem gyászolt kapcsolataink, lelki sebeink, és mivé tud változtatni valaki, akinek jelenléte, szeretete, figyelmének módja elemi erővel rombolja le veszteségből épített falainkat?
