Nem állítom, hogy Connelly az első Haller-regényben grishami szintekre emelkedik, amikor a főszereplője a bírói pulpitus előtt lép színre, de ahogyan az igazságszolgáltatás működéséről, a helyszínekről, a tárgyalás folyamatáról, a tárgyalásnak az érintettekre gyakorolt hatásáról ír, meg ahogyan a teremben elhangzottakat tolmácsolja, mind azt sugallják, hogy Connelly alaposan felkészült, feltehetően több tucat tárgyalást végighallgatott, olyan ajtók mögé is bejárt, ahová bárki nem pillanthat be – és az olvasó ezt a féle kutatómunkát nagyra értékeli, főleg ha ez érezhető a szövegen is.