Zsidó Ferenc: Huszonnégy

Egy újságíró olyant szeretne írni, ami felrázza őt magát, de a világot is, és arra az elhatározásra jut, hogy saját lépcsőháza lakóival készít riportsorozatot.

hirdetés

Zsidó Ferenc fiatal erdélyi író, szerkesztő, műfordító, dramaturg, néprajzkutató. Sokrétű munkásságának alapmotívuma valamiféle “keverés”, ami – fikcióról lévén szó – bármit jelenthet. Néha a hangnemeket, néha a nézőpontokat, máskor a nyelvi regisztereket vagy a műfajokat, sőt a különböző művészeti ágakat keveri. Viszont bizton állíthatom, hogy éppen ezért a prózáit szeretem a legjobban, mert ott tud a legbátrabban élni a nyelvvel és a valósággal egyszerre való játszás nyújtotta lehetőségekkel.

A Huszonnégy a szerző második regénye, az első óta bőven eltelt tizenöt évben az író valamikor felnőtt, megért, és most az irodalom két kedvenc témáját boncolgatja egy eredeti keretben. Bár ebben a regényben semmi nem az, aminek látszik, talán az élet és a művészet értelméről gondolkodik a szerző, bár ebből a szövegből közvetlen módon az élet is hiányzik, a művészet is. (Bár az is lehet, hogy mindkettő túlburjánzik – mert Zsidó Ferencnél ez a kettő valahogy ugyanazt is jelentheti.)

Vajda Gergely újságíró (a vidéki gondolkodó ember, vagy akár a művész ikonikus figurája) szakmailag úgymond megfeneklett. Úgy érzi, a tényfeltáró és oknyomozó riportok egyre messzebb viszik a valóságtól, legalábbis attól, amit a valóság lényegének tart. (Az igazat mondd, ne csak a valódit.) Valami olyant szeretne írni, ami az igazat tartalmazza, ami felrázza őt magát, de a világot is. Arra gondol, hogy az élet sehol nem olyan sűrű, mint éppen az egyes emberek mindennapjaiban, így aztán végül arra az elhatározásra jut, hogy saját lépcsőháza lakóival készít riportsorozatot. A regény tulajdonképpen a huszonnégy interjú visszaadása, megannyi nézőpont és értékrend felvillantása, ütköztetése, keveredése, átszűrve az elbeszélő saját szűrőjén, ami viszont megint csak önkritika alá vettetik, sőt, végül hitelessége is megkérdőjeleztetik, így aztán az olvasó azt se tudja, mit gondoljon, különösen, mikor kiderül, hogy a nem kis erőfeszítést igénylő interjúsorozat talán el sem készült igazából…

Művészként, újságíróként és emberként egyaránt próbáljuk meghatározni, mi az élet értelme, így aztán meglehetősen meghökkentő élmény huszonnégyféle életbe pillantani bele, ahol huszonnégyféleképpen élnek, gondolkodnak, éreznek. A probléma csak az, hogy itt gyakorlatilag (legalább) huszonnégyféle problémát, megannyi kompenzációt, az élet huszonnégy HIÁNYÁT láthatjuk, és a célt, az élet értelmét csak akkor találjuk meg, ha behatóan elemezzük, vajon mi az, aminek a hiányát ilyen vagy olyan formában kompenzálják a lakók. Akinek tehát kétséges volna, hogy érdemes-e elolvasni a regényt, jobb ha már most megjegyzi, hogy ezt a regényt nem lehet csak úgy elolvasni, majd félretenni. Az igazi olvasói munka akkor következik, amikor becsuktuk a regényt, leoltottuk a lámpát, és boldog álomba akarunk merülni. Rögtön azon fogunk gondolkodni, vajon érdemes-e még álomba merülni, vagy jobb, ha éberek maradunk, és a halogatások, kifogások és kompenzálások helyett elkezdünk rögtön intenzíven élni. Persze, nem ilyen egyszerű ez sem, hiszen még mindig nem tudtuk meg, miért is élünk, miért és hogyan is éljünk. Szóval… ha az irodalomnak van egyáltalán katalizátor-szerepe az egyes ember életében, akkor számítsunk pár éber éjszakára, jobb esetben pár éber nappalra is, amikor a fókuszpont nem azon lesz, hogy igazoljuk magunknak a megszokásainkat, hanem azon, hogy kitaláljuk azt a rejtett “igazat”, amit eddig nem, vagy nem teljesen sikerült beazonosítani. Zsidó Ferenc regénye azonban nem ígéri, hogy egyszerű lesz az út. Inkább mintha valamiféle személyes Golgotát állítana elénk, amin el kell indulni, felemelve a keresztünket (azt, sajnos nem lehet letagadni), és ki tudja, hány megállón át cipelni magunkkal. Ugyanakkor a huszonnégy élet-szeletke mintha a római ostorokat helyettesítené: mikor már-már kényelmesen letennénk a terheinket, hogy na, megérkeztünk (valamiféle gőgös önigazolás alapján célnak képzelve egy stációt), akkor hirtelen új történetet kapunk, amiből kiderül, hogy újabb ál-életbe cseppentünk, ahol ideig-óráig talán megszusszanhatunk, de ha nem akarunk hazudni önmagunknak, ha fel akarunk érkezni a hegy tetejére, akkor bizony – pár korty kávé, egy kisüsti, vagy bármi más (egyben lefelé rántó) apró erősítő után bizony újra el kell indulni.

Még azt se tudom eldönteni, vajon optimista, vagy pesszimista-e a regény végkicsengése. Talán csak amolyan székelyesen realista, amolyan jobb, ha hiszem, mert kevesebb baj van belőle elven nyugvó. (Mint ilyen, a regénybe szőtt fantasztikus részletek által kapcsolatot tart a mágikus realizmussal is.) Mert az ember nyilván nem ugrik le a padlásról, nyilván újra és újra végig tudja járni az egész utat, képes lesújtó véleményt kialakítani a házasságtörőről, a magányosról, a befuccsolt művészről, a pletykásról, a lomizóról, a kisebbségi komplexusban szenvedőről, a sznobról és az alkoholistáról. De vajon biztos, hogy az, akiről ilyen lesújtó véleménnyel vagyunk, az mindig a másik? Vajon minket hányszor kapnak rajta sas-tekintetű mások, hogy ugyanazokat a bűnöket követjük el? Vajon nekünk hol kellene megállapodni? Vajon nyugodt lélekkel hazamehetünk-e, ott van-e a helyünk? Vajon mindaz, amit korábban a saját életünkről tudtunk (képzeltünk?), igaz-e?

Furcsa passió az olyan, amelyikben annyira messze van a hegy teteje, hogy szóba se kerül a megfeszülés, mint lehetőség. És furcsa könyv az olyan, amelyiknek az elbeszélője az olvasóval együtt fekszik álmatlanul, leoltott villannyal, és gondolkodik azon, vajon mi az, ami való, és mi az, ami igaz is. Az írót többek között azért is tisztelem, mert a regényben (az elbeszélő személye által) teljességgel lemondott arról a gőgről, hogy azt higgye, elébb tart, mint olvasói. Így aztán, a vállalkozás látszólagos lehetetlensége ellenére sem maradunk frusztráltak az elolvasást követő beismerés után. Inkább bevalljuk, hogy egy-egy történet (szerzett vagy hallott élettapasztalat) folyamatosan új megvilágításba helyezheti a dolgokat, és néha vissza kell térnünk. Az olvasásban a korábbi fejezetekhez, a megtapasztalásban pedig korábbi történésekhez ahhoz, hogy „megtanuljuk” azokat, és túllépjünk rajtuk.

Viszont kit ne nyugtatna meg a tudat, hogy van egy végső cél, ami felé haladhatunk, ami felé haladtunkban másokhoz hasonlóan nevetségesek vagyunk és tévelygünk, és ha láthatatlan is egyelőre, azért teljes bizonyossággal létezik. Még ha néha a stációkat (tizenkettőt, huszonnégyet, ki tudja, hányat) összekeverjük is a céllal.

A szerzőt olvasói leginkább egyéni világszemlélete és sajátos nyelvfelfogása/nyelvhasználata miatt kedvelik. Egyesek szemére vethetik, hogy elveszik a banalitásban, a hollywoodi szintet sem ütő “mozizásban”, de már tudjuk, hogy ez nem más, mint a kendőzetlen, nyers valóság torkonragadása. (Aki lakott már panelben, az tudja, hogy így van.) Másoknak csalódást okozhat, hogy lemond a rövidprózáira olyannyira jellemző cinikus-humoros megközelítésről, a vicces, kifacsart mondatok, szókapcsolatok nyújtotta azonnali sikerről, a menőségről. Véleményem szerint viszont a regény ezáltal csak nyer, hiszen benne marad mindaz a kettősség, amit máskor a humor hordoz, ugyanakkor sokkal komolyabban vehető. Ráadásul nem nélkülözi teljesen a humort, hiszen az önreflexiók fel-felvillantják az írótól megszokott hangot. Úgy is mondhatnánk, a korábbi anekdotikus Laska Lajosos történetek, a villámfényben feltűnő pillanatnyi magunkraismerések mintegy ágyvetésül szolgálnak ennek az előremutató, elgondolkodtató, önismeretre és komolyságra sarkaló regénynek.

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD